Mementó: 1990. Március 19-20

Mementó: 1990. Március 19-20

1990 márciusában Marosvásárhely neve bejárta a külföldi sajtót. A romániai rendszerváltás után három hónappal a városról tragikus kimenetelû nemzetiségi összecsapás képeit sugározták. A hat halottat és közel 300 sebesültet követelô események tárgyilagos, pártatlan kivizsgálása a mai napig sem történt meg. Akik a pogromot megszervezték és irányították, a késôbbi hazugságkampány során megpróbálták a jogaikért kiálló magyarokra hárítani a felelôsséget.

Az elszabadult intolerancia napjai

Bodolai Gyöngyi

http://www.hhrf.org/nepujsag/98mar/8nu0319.htm

Apró lépések és paktumok politikája
írta - Király Károly

Az ezredforduló - 2000 tavaszán - a hírközlés és a médiák eltérô módon tükrözik térben, idôben és nagyságrendben a marosvásárhelyi eseményeket társadalmi, érzelmi és politikai szempontból.

A román médiák a hallgatásban jeleskednek, szóra sem érdemesítik a tíz évvel ezelôtt kirobbantott magyarellenes pogromot, mely annak idején, napok hosszat az akkori "szabad román televízió" és román sajtó torz tükrében, homlokterében állt.

Kevés kivétellel, a józan tudósítás, a tényekre alapozott információ híjával volt. A Rosiianu féle tévéhíradó nagy hazafias pátosszal, elferdítve és felnagyítva jelenítette meg az eseményeket úgy, mind a román hazafiság nagy fegyvertetteit az irredenta erdélyi magyarok ellen, akik Erdély szétdarabolásán munkálkodnak.

Hogy miért ez a nagy hallgatás, a tragikus események ilymódú lekezelése - én most nem óhajtom megválaszolni.

2000. március 20 -án a bukaresti román televízió 16.00 órakor kezdôdô magyar nyelvű adásában, Bogdán Tibor műsorában a meghívott Gelu Voican Voiculescu, egykori miniszterelnök helyettes, a PDSR oszlopos tagja N. S. Dumitru szociológus, egyetemi professzor, a NEIT (1) művelôdési- és művészeti bizottságának elnöke, a PDSR vezetôköreihez tartozó személyiség és Verestóy Attila, szenátor, RMDSZ szenátori frakcióvezetô, Markó Béla szövetségi elnök szárnysegédje és a SRI- t felügyelô parlamenti bizottság tagja, mindhárman a marosvásárhelyi véres márciusi eseményeket kivizsgáló parlamenti és kormány vegyes bizottság tagjai egy furcsa és teljesen új álláspontot képviseltek. Eddig soha nem hangoztatott kijelentésekkel álltak elô a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom szervezôinek ki és hollétérôl.

Nem okolták már azokat a fránya irredenta magyarokat, sem a Magyarországról érkezô turistákat Nem hozakodtak elô az irredenta amerikai magyarokkal. Tagadták, hogy a román hatalmi politikának bármi köze is lett volna a marosvásárhelyi eseményekhez.

Gelu Voican Voiculescu a boszniai, koszovói, meg nem nevezett külföldi bujtogatókat vádolta - ugyanazzal a szándékkal, amit Jugoszláviában követtek- az ország integritása elleni merényletnek nevezve.

A tévé adásban N. S. Dumitru és Verestóy Attila nagy elismeréssel szóltak a marosvásárhelyi eseményeket kivizsgáló bizottság 1991. második felében az Európai Tanácshoz küldött jelentésérôl.

Ez a jelentés nem az a jelentés volt, amit 1990 áprilisában állított össze N. S. Dumitru, Gelu Voican Voiculescu, Verestóy Attila és a többiek.

Az Európa Tanácsának küldött jelentés Ion Mînzatu, Radu Ceontea, Adrian Motiu külön hamis , hazug, valótlan állításainak egyvelege. Ezt az anyagot Ion Mînzatu, CPUN alelnök kollega a NEIT Végrehajtó Bizottsága elé próbált terjeszteni Ion Iliescu egyetértésével, ám az én határozott kiállásom, ellenzésem miatt lekerült a napirendrôl.

Ebbôl a kettôbôl és a Cochinescu fôügyész által külön összeállított torz jelentésbôl állt össze az elküldött anyag.

Az Európa Tanácshoz küldött jelentésnek nem az események feltárása volt a célja, hanem a valóságot elfedni és az európai kancelláriák elôtt szalonképessé tenni, hozzájárulva ezáltal Románia Európa Parlamenti tagságának elnyeréséhez.

Verestóy Attilának (2) nincs kifogása a jelentést illetôen, magáénak vallja formailag és tartalmilag egyaránt.

A mindent "megszépítô" emlékezet

Bogdán Tibor műsorának 2000. március 21 -i folytatásában a műsorvezetô és meghívottai: Verestóy Attila, Boros Zoltán és Simonffy Katalin konzíliumot ültek, vagy ha jobban tetszik kerekasztal beszélgetést tartottak. Többször is szóba hozták nevemet, ítélkeztek személyemrôl politikai, erkölcsi és szakmai vonatkozásban egyaránt.

Simonffy Katalin állítása szerint az én akkori magatartásom tisztázásra szorul, mivel nem tudni, hogy miért utaztam március 19 -én hajnalban Bukarestbe és miért nem jöttem Marosvásárhelyre 20 -án délután.

Hogyan éltem meg én a marosvásárhelyi fekete március történéseit? Mi volt az én szerepem, tevékenykedésem, magatartásom: a "Nyílt kártyákkal- Önéletírás és naplójegyzetek"- Nap Kiadó Budapest, 1995- című könyvemben ismertetem.(3)

Ezzel szemben, az említett TV-műsorban, Verestóy Attila azt állította, hogy én nem voltam megtalálható Bukarestben március 19 -én és 20 -án. Állítása szerint Komandón nyaraltam. Sôt még azt is hozzátette, hogy a NEIT Végrehajtó Bizottsága ülésein ô vett részt és hogy akkori felelôtlen magatartásom még a költô Mircea Dinescu is, valahol, valamikor számon kérte.

Szucher Ervin a "Krónika" hasábjain megjelenô riport sorozatában Káli Király István, Jakabffy Attila emlékezete szerint is március 19 -én és 20 -án Bukarestben nem voltam telefonközelben, nem sikerült kapcsolatba lépniük velem.

1990. március 20 -i napomról Gyarmath János és Kiss Zsuzsa, a Romániai Magyar Szó 1999. március 21-én megjelent számában tájékoztatták a közvéleményt.(4)

Ion Iliescut rá akartam venni, hogy - ha megkésve is, de - március 20 -ra hívja össze az Ideiglenes Egységtanács Végrehajtó Büróját és a kormányt, hogy kikeltem magamból s hangos szóval azzal vádoltam az elnököt, hogy vérrel áztatott szavazólapokkal akarja megnyerni a május 20 -ra kitűzött választásokat. Lôrincz László és Salati Ferenc jelen voltak, akik az elôszobából berohantak hozzám, megnézni, hogy miért és kire acsarkodom. Ez sem volt elég. Iliescu még mindig nem volt hajlandó intézkedni.

Március 20 -án kiadtam egy nyilatkozatot, amit elküldtem a Rompres hírügynökségnek. Olyan kemény hangú volt, hogy Iliescuhoz mentek vele. Ô felhívott telefonon: "Tudod-e, hogy ez a szöveg a kormány bukását okozhatja?" Mondom: "Nem baj. Majd más kormányt nevezel ki." "De tudod-e, hogy ezzel esetleg én is bukom?"

Tényleg nagyon súlyos dolgokat tártam ott fel, az események kapcsán. Mondtam, visszavonom, de üljön össze a Végrehajtó Büró, tárgyaljuk meg a kérdést, de addig is azonnal intézkedni kell, hogy a tűz ne terjedjen ki az egész Székelyföldre és más magyarlakta területekre.

Szent meggyôzôdésem, hogy azt tettem március 16-án és az elkövetkezô napokban / 18, 19, 20 és így tovább /, amit tennem kellett és amit a lelkiismeretem és az élettapasztalat sugallt.

Pontos információim voltak arról hogy a Kárpátokon kívüli megyékben a tévé által felizgatott tömegek és a Zsil völgyében a bányászok mozgolódnak.

Március 21 -én is Bukarestben bérelt vonatok álltak a Radu Ceontea és Judea - tehát a Vatra által - felbujtatott hazafiak rendelkezésére. A szervezôk nem tekintették lezárt ügynek a marosvásárhelyi magyarellenes pogromot március 20-án. A tüzet, a gyilkolást, a pusztítást mindenáron szándékukban volt kiterjeszteni az egész Székelyföldre.

Ezt szolgálta a március 20 -án este kiadott kormányközlemény, amely szerint a szatmárnémeti március 15.-i és a marosvásárhelyi 19-20. -i zavargásokat az erdélyi irredenta magyarok és Magyarországról érkezett nagyszámú turista okozta, provokálta.

Ezért kellett Bukarestben maradnom, s Iliescut is ott tartanom, hogy a törvényhozó és végrehajtó szerv működésbe lépjen, a törvényesség valamennyire helyre álljon. Hogy sokaknak nem tetszett, igazolja az is, hogy március 20 -án este 10 órakor a szálláshelyemen egy fél téglával betörték az ablakot, hat fegyveres katonából álló ôrség ellenében. Kettô a kapuban, kettô az udvaron és kettô a lakás halljában tartózkodott. Kérdésemre, hogy mi történt, a válasz az volt, hogy a kapuban álló két katona látott két egyént, egyikük behajította a fél téglát, de ôk nem tehettek semmit, mert a parancs értelmében nem szabad elhagyniuk a kapusfülkét.

Az s ide tartozik még, hogy másnap, amikor Bukarestben nagy magyarellenes tüntetés zajlott, az ôrség és a kazánfűtô este 22 órakor nyomtalanul eltűnt, s magukkal vitték a kapu és az épület kulcsát is, tárva-nyitva hagyva mindent. Több mint valószínű, hogy mindezt az önvédelemre felszólító beszédem váltotta ki, amit a bukaresti román rádió magyar adása és a marosvásárhelyi rádió magyar adása is sugárzott.

A határozott álláspont, amit képviseltünk én és a legközelebbi munkatársaim - Lôrinc László, Salati Ferenc, Lányi Szabolcs, Demény Lajos és mások, oda vezetett, hogy (19 -én és 20 -án is megismétlôdött), telefonjaim elnémultak estére, még a kormánytelefon is.

Makacs tények

Én nem csodálkozom. Akkor is tisztában voltam helyzetemmel: tudtam mik a lehetôségeim és mik a korlátaim.

Iliescuéknak is minderrôl pontosan tudomásuk volt s látták, hogy különbözô malmokban ôrölünk és a puliszkát is másképp fôzzük. Nagy szálka voltam és vagyok ma is a szemükben.

Verestóy szenátor úr azon állítása, hogy Komandóra menekültem március 20-án, valótlan. (De ez csupán csak egy az általa tolmácsolt sok rágalom közül.).

Amikor a kivizsgáló bizottság Marosvásárhelyrôl visszatért Bukarestbe, s Verestóy Attila bôröndjét az RMDSZ székházban Helga, a feleségem megemelte, nagyon súlyosnak találta és viccesen azt kérdezte Attilától, hogy arany van-e benne - ô mosolyogva azt válaszolta, hogy nem, hodáki fegyverek / értsd: kövek /. Csak emlékeztetôül sorolom fel mindezeket a szenátor úrnak.

A történethez még egy apróság tartozik:

Pár éve Frunda György azt nyilatkozta a sajtónak, hogy akkor határozta el, hogy politikai pályára lép, amikor Király Károly március 19-20 -i rádióbeszédét, önvédelemre való felhívását hallgatta - olyan hatással volt rá. (5)

A felhívásról Bögözi Attila 1990 március 20-án , marosvásárhelyi riportjában írt: "Négy óra: A feszültség egyik pillanatról a másikra nô. A vátrások már nem csak szavakkal dobálóznak a magyar tüntetôk felé, vasgolyókat, zsebtükröket, üvegeket hajigálnak a fegyvertelen magyarok közzé. A rendôrség mind nehezebben tud ellenállni a vátrás nyomásnak. Király Károly a helyi rádión keresztül felhívást intéz a lakossághoz. Az elsô sebesültet a tüntetôk közül beviszik a Tanácsházba."

(Véres kedd Marosvásárhelyen, Megjelent: Romániai Magyar Szó - 1990 március 20 -i számában)

Az akkori hangulatról Marosi Barna is megrázó képet festett, szintén a Romániai Magyar Szóban.(6)

Tíz évvel késôbb a Krónika c. napilap idézte fel Király Károly és Kincses Elôd menesztésének hátterét (7)(8)

A tíz évvel ezelôtti "szabad román televízió" - mára nagyvonalúan elfelejtett - uszításairól is a Krónika emlékezik meg. (9)

A román, pontosabban romániai, politikai elitnek tíz év elteltével sincs ereje a tényekkel szembenézni. (10)

Nem érdektelen tehát felidézni néhány szemelvényt, a tíz évvel ezelôtti román sajtóból. (11)

A román sajtóban a korrekt és józan ítéletnek azután szorítottak helyet, miután felhördült az európai közvélemény, a nyugati TV-k és a sajtó Marosvásárhelyrôl helyszíni beszámolókat közvetítettek, sugároztak.

Iliescuék megszeppentek s a román TV-ben és a sajtó hasábjain szót kaptak tekintélyes értelmiségiek. A hatalomnak ekkor már érdeke volt, hogy lefékezze a zavargásokat, továbbterjedésüket megakadályozza.

Másfelôl beindult a felelôsség elhárítása, a magyarokra és Magyarországra való kenése.

Felelôs román politikusok, a kultúra és a közélet személyiségei közül sokan meg is próbáltak tenni ezért, hogy az interetnikus konfliktusok ne fajuljanak el.

Toma George Maiorescu író, a NEIT vezetôségének tagja február végén írásban tett javaslatot a nemzeti uszítás , a kisebbség ellenes politika megfékezésére. Ion Iliescu ezt is a mappába süllyesztette, akárcsak az általam elôterjesztett írásos tájékoztatókat meg szóbeli jegyzékeket. Iliescu soha nem lépett közbe, amikor az ideiglenes parlament plenáris ülésein a nagyszámú katonatiszt kezdeményezésére a jelenlévôk lábon állva skandálták a román "hazafias" (valójában uszító) jelszavakat Erdély védelmében.

Stanculescu hadügyminisztert és magát, Ion Iliescu elnököt is megpróbáltam szóra bírni: ôk tegyék közzé, hogy senki sem veszélyezteti Erdélyt, sem az erdélyi magyarok, sem Magyarország.

Ôk ugyan egyetértetek velem, de nem voltak hajlandók közbelépni. Hagyták, hogy a román társadalom fôjön a saját levében.

Bukarestben beindult az Egyetem téri, több hetes, Iliescu és rendszere ellenes ifjúsági mozgalom és közben a bányászjárások rendszeressé váltak.

valamint Bakó Zoltán újságíró esetét is.

Visszaemlékezôk inkrimináló "kis pontatlanságai"


A marosvásárhelyi események tízedik évfordulója alkalmából a TV, rádió és sajtónyilatkozatokban az elbeszélésekben más "pontatlanságok" is jelentek meg személyemet illetôen.

Így Verestóy Attila, Káli Király István és Jakabffy Attila állítása szerint március 19-én nem voltam Bukarestben, nem voltam telefonközelben.

Én nem emlékszem már pontosan, hogy Káli Király Istvánnal személyesen beszéltem-e vagy sem, nem tartózkodtam végig az irodában.

Ám Salati Ferenc mérnök, kabinet fônök, Lôrincz László professzor és a titkárnôm éjjel-nappal szolgálatot teljesítettek azokban a márciusi forró napokban.

Salati határozottan állítja, hogy nem csak egyszer, többször is beszélt Káli Királlyal 19 -én és 20 -án.

Ami a Jakabffy Attila visszaemlékezéseit illeti emlékeztetem, hogyha ô nem tudott velem beszélni március 19 -én, én tudtam vele, s két fontos dologgal bíztam meg: 19 -én, a déli órákban azzal, hogy személyesen keresse fel Sütô Andrást és tolmácsolja neki, ne menjen ki a tömegbe, veszélyes rá nézve, a Vatrasok vadászni fognak rá.

A februári és márciusi Vatra gyűléseken, tüntetéseken, hat ember neve szerepelt: a Tôkés Lászlóé, a Király Károlyé, a Sütô Andrásé, a Tôkés Andrásé, a Kincse Elôdé és a Jakabffy Attiláé.

A Vatra vezérek útjában, terveik végrehajtásában leginkább Sütô András állt, aki a marosvásárhelyi RMDSZ elnöke volt és értelmi szerzôje a százezres tömeget számláló gyertyás felvonulásnak, március 15.-e megünneplésének és a nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának , a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Maros megyei és Marosvásárhelyi municípiumi tanácsának címzett március 17.-i nyilatkozatnak. (12)

A Vatra Româneasca titkos programjának 18-as pontjában olvashatjuk:

"Egyesületünk elsôrendű feladatunkként írja elô a megfélemlítés különbözô formáinak és mozzanatainak a megvalósítását. Ennek megfelelôen ellenfeleink irányító, legtehetségesebb vezetôit eltávolítjuk vagy semleges közegbe szorítjuk - ez egyesületünk legfontosabb és legsürgôsebb lépése, majd a nem románokban annak a ténynek a tudatosítása, hogy nincs többé keresnivalójuk Romániában, és számukra a jövô itt sem fizikai, sem szellemi épségüket nem garantálja..."

Tiszta beszéd. Kell ezt még magyarázni?

Kell még kutatni, hogy ki, miért lázította a románokat a magyarok ellen, miért verték szét a marosvásárhelyi RMDSZ székházát a leitatott és felbujtogatott vidékrôl behozott románok?

Kell még találgatni, hogy milyen szándéka volt Judea ezredesnek, amikor Sütô Andrást és társait rábeszélte, hogy jöjjenek le a padlásról, nem esik semmi bántódásuk , ellenkezô esetben nem vállal felelôsséget testi épségükért, ha a felbôszült tömeg rájuk gyújtja az épületet?

A következményeket ma már jól ismerjük. A Vatra program 18-as pontját érvényesítették.

Minden ami ezenkívül esik a vádaskodásban: - hogy Király Károlyt nem találtuk, ô volt hívatott és neki volt esélye megfékezni a magyarellenes pogromot - jóhiszemű naivság, vagy rosszindulatú félrevezetés, tömegmanipuláció.

Az ideiglenes román hatalom kulcsembereinek cinkossága ma már bizonyítható, saját beismerésük és akkori tevékenységük alapján.

Sem Domokos Géza távolléte nem oka a történteknek, sem Király Károly bukaresti tartózkodása vagy marosvásárhelyi jelenléte az események lényegén nem változtat.

A rosszhiszemű félremagyarázások önvédelemre köteleznek s így kénytelen vagyok ismételten leszögezni, hogy:

Bukarestbôl érkezve, március 16-án a marosvásárhelyi repülôtéren Kincses Elôdtôl meg Gidófalvi Józseftôl szereztem tudomást a Tudor negyedi gyógyszertár körüli vátrás mesterkedésekrôl.

Sem Jakabffy Attila, sem káli Király István nem értesítettek a történtekrôl.

Hiszem, hogy erélyes fellépésemmel az eseményeket sikerült korlátozni, de nem megfékezni. A Vatra demonstrációja akkor még nem fajult el véres, magyarellenes pogrommá.

Március 18-án Marosvásárhelyen az RMDSZ székházában összedugtuk a fejünket Sütô András, Kincses Elôd, Tôkés András, Salati Ferenc, Jakabffy Attila, ha jól emlékszem Fülöp Dénes református lelkész, jómagam és mások is, kiknek személyére most nem emlékszem.

Ezen az összejövetelen röviden számbavettük az utóbbi napok eseményeit és megpróbáltuk elôrevetíteni az elkövetkezô eseményeket.

Ott és akkor szereztem tudomást arról, hogy hétfôre, vagyis március 19 -re, magyar diáktüntetés van kilátásban.

Az volt a véleményem, hogy el kell halasztani: ne adjunk alkalmat az ellentüntetésre.

Jakabffy Attilára bíztuk a feladat végrehajtását.

Senki ott, akkor nem jelezte, hogy tudomása volna a hegyi lakósok és falusi románok tervezett rendteremtô vásárhelyi beözönlésérôl.

Tehát semmi okom nem volt március 19 -én hajnalban a bukaresti utam lemondására.

Sütô András sem támasztott ilyen igényt.

Ô arra kért: tolmácsoljam Domokos Géza, országos RMDSZ elnöknek, hogy ôk, az RMDSZ vezetése elégedetlenek, azzal ahogyan az országos vezetés kezeli az eseményeket, különös tekintettel a marosvásárhelyi feszültségekre.

Március 19 -én Bukarestbe érkezésem után, miután értesültem a marosvásárhelyi fejleményekrôl, az elsô utam Iliescu elnökhöz vezetett és azt kértem tôle és az éppen nála tartózkodó Petre Roman miniszterelnöktôl, hogy tiltsák le a Vatra csapatainak beözönlését Marosvásárhelyre, amit mind a ketten meg is ígértek.

Iliescu elôttem utasította Petre Romant, hogy tegyen lépéseket ennek érdekében. A többit tudjuk - hogy mennyire állták szavukat. Szavahihetôségükrôl azóta számtalanszor meggyôzôdhettünk.

Március 20 -án látogattam meg a bukaresti központi katonai kórházban Sütô Andrást.

1990 március 20 - a bukaresti központi katonai kórházban


Ha jól emlékszem Salati Ferenc velem volt.

A szemészeti osztály fôorvosának irodájában találtam Sütô Évát, Andris nejét, Gálfalvi Zsoltot és Marosvásárhelyrôl András betegkísérô orvosát.

Ottlétem alatt a szemsebész fôorvos és az orvos tábornok , a katonai kórház igazgatója azzal a kérdéssel fordultak hozzánk, hogy Andrásnak a balszemét kitakarítsák-e egészen, kizárva ezzel minden fertôzés lehetôségét, vagy pedig hagyják úgy ahogy van, további szakértôi vizsgálatra. Hátha meg lehet menteni azt.

Azon a véleményen voltam, ha bármilyen kevés esély is lenne a megmentésére, akkor hagyják meg a beteg szemet, hátha Magyarországon vagy Nyugaton meg tudják menteni.

Távozásomkor a katonai kórház igazgatója jelképesen bocsánatot kért a történtekért. Szó nélkül megöleltük egymást és eltávoztam.

És még egy mozzanat az e napi eseményekbôl.

Miután visszatértem az irodámba, a bukaresti magyar nagykövet csengetett fel telefonon, s kétségbeesve kért, hogy lépjek közbe, mert a Budapestrôl Sütô Andrásért érkezô katonai repülôgép közeledik Bukarest felé és nem kapta meg a leszállási engedélyt.

Többszöri közbenjárás a hadügyminisztériumnál sem járt eredménnyel.

Azonnal felhívtam a hadsereg nagyvezérkarának fônökét és az ügy elintézést nyert.

Emlékeztetem a tisztelt olvasót, hogy a marosvásárhelyi zavargásokat a román politikai vonalvezetés felhasználta arra is, hogy ujjá élessze, új ruhába öltöztesse a volt politikai rendôrséget, a szekuritátét, és ezzel Iliescu, és a Nemzeti Megmentési Front pártja a saját szolgálatába állítsa az "újszülött" állambiztonsági szervezetett, a SRI -t.

Ez biztosította a SRI lojalitását, Iliescu és pártja iránti hűségét.

A Szekuritáté utóda nem kis szerepet játszott a marosvásárhelyi eseményekben, s a késôbbi etnikai feszültségek keltésében, a bányászjárásokban, a román társadalom szétzüllesztésében és a társadalmi rétegek egymásnak feszítésében.

Nem tagadom, tisztában voltam szavaim súlyával, tisztségem által megszabott hatáskörömmel, azzal a bizonyos tekintéllyel, amivel rendelkeztem a román közigazgatásban, a társadalmi és politikai életben.

Ugyanúgy tisztában voltam annak korlátaival is, és nem álltattam magam egyáltalán azzal, hogy Iliescut, Petre Romant, a hadügy- és belügyminisztert le tudom körözni vagy ellenükben alap-politikai kérdésekben eredményt tudnék felmutatni.

Hogyan menekült meg a szekuritáté

"A román társadalom fejlôdése 1999 óta folyamatosan azzal a kihívással néz szembe, hogy vagy a politikai elit elégedetlen a román társadalommal, vagy a társadalom elégedetlen a politikai elittel." - olvasható egy tanulmányban. (13) A megállapítás helyénvaló.

A hatalomért folytatott kérlelhetetlen küzdelem folyamán a bukaresti román politikai elitben, a nomenklaturista nacionalistákban semmi hajlandóság sem volt a társadalmi béke meghonosítására.

A legnagyobb veszélyt a társadalmi békére, az ország demokratizálódására, Európa nagy értékei iránti fogékonyságára az idegengyűlölet szítása, a dogmatikus, kommunista ideológia jelentette, amelyet a neonacionalista, átmentett nomenklatúra, a konzervált s megkövült állami struktúrák képviseltek. Ebben kiemelt helyet foglalt el a szekuritáté s annak kiépített hálózata, a dezinformációs ügyosztálya s a máig is működô kolozsvári székhelyű, magyar kérdésekre szakosított részlege.

Az 1990 márciusi magyarellenes pogrom ennek a - hatalom megtartását célzó - küzdelemnek egyik fontos láncszeme, az akkor hatalmon lévô elit diverziós munkájának eredménye.

Nem hiába ajánlotta nekem Ion Iliescu 1990 február végén, március elején, hogy a nemzeti kissebségek jogairól Radu Ceonteaval (tehát a Vatraval ) tárgyaljak, mert egy ragyogó ember. Megjegyezte: Nektek, magyaroknak csak egymillió szavazótok van, míg a Vatranak négymillió.

Tíz év multán az ôszi parlamenti választások sikerében bízik . A közvélemény-kutatások szerint a legesélyesebb az elnöki székre.

Nem kell nekünk Svájc!

Tiszta és Nagyromániát akarunk!

1999 decemberében a Vatra Româneasca egy zajos összejövetelén Ion Iliescu azzal büszkélkedett, hogy ennek a "humán, kulturális szervezetnek" alapító tagja. (14)

Ezek szerint az 1990 márciusában nyilvánosság elé került Vatra Româneasca programját nem csak magáévá tette, hanem valószínű megalkotásához is személyesen hozzájárult. (15)

Minderre nem mondhatjuk, hogy no comment, hiszen nem csak a kissebségiek létét veszélyezteti, hanem az együttélés transzilván szellemiségét. Hosszútávon Románia érdekeivel ellentétes, román ellenes, az agresszív totalitárius gondolatok tovább éltetésének, eszmeiségének hordozója.

A tíz évnyi helyben topogás, az ország gazdaságának romlása, a társadalmi béke szétzüllesztése az ország euróatlanti csatlakozásának beláthatatlan idôkre való elnapolását jelentheti.

Az görögkeleti (ortodox) egyház és a román alapérdekek

A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom elôkészítése és végrehajtása román alapérdekeket szolgált. A román elit mindenkor azonosult az ortodox fundamentalizmussal és a balkáni életvitel eszköztárát használta. Az idegen-gyűlölet, másság-tagadás ehhez az ortodox eszmerendszerhez tartozik.

Amíg ez az értékrend, szellemiség, politikai vonalvezetés nem változik, addig fennáll annak a veszélye, hogy a marosvásárhelyihez hasonló események megismétlôdjenek.

A román nomenklatúra nacionalizmusa, a szélsôséges pártok, csoportosulások léte az állam eszköztárának szerves része. Ezeknek a csoportnak a megmozdulásait Bukarestbôl irányítják.

Szintén a mindenkori román politika jellemzôje a mellébeszélés, a tiszta világos döntésektôl való irtózás. Ez történt a szekuritáté (16) és a Román Kommunista Párt (17) esetében. És ez történik minden kényesebb kérdésben: a felelôsséget lehetôleg áthárítani, nem vállalni.

Nem jó jel, hogy a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom tizedik évfordulóján az RMDSz csúcsvezetése a mély hallgatáson kívül ilyen média üzenettel áll elô a választások évében.

Apró lépések és paktumok politikája

A román hatalom mindig jól tudta kezelni az erdélyi magyarság politizáló elitjét.

Ezt igazolja a csucsai paktum teljes kudarca.

Késôbb, a Magyar Népi Szövetség Petru Grozaval kötött egyezséget. Bányai László, Balogh Edgár és a többi MNSz vezetô mindent kisajátítottak és alárendeltek az éppen aktuális román politikai hatalomnak.

Ötven évvel késôbb nem véletlenül állítják, hogy az RMDSz a Magyar Népi Szövetség jogutódaként viselkedik. (18) Ki emlékszik már az 1990 január 7 -én Bukarestben napvilágot látott kisebbségekrôl szóló politikai nyilatkozatra? Ha mi, az érintettek nem vesszük komolyan, akkor a hatalom miért tenné ezt?

A romániai magyar politizáló elit mindig elfogadja az alárendelt állapotot és lelkiismeretesen eljátssza a rá kiosztott szerepet.

Ez történt az RMDSz kormányba kerülésével, ami nem más mint egy látványos öngól. Az EU, az Egyesült Államok megkönnyebbülve veszi le napirendrôl az erdélyi magyarság kérdését, mert az RMDSz kormánypárt lett. Így sikerült az erdélyi magyarságot megfosztani a nyugati támogatás reményétôl is. (A lényeges elôrehaladások - pl. földtörvény, államosított ingatlanok visszaadása - külsô nyomásra történtek és hangsúlyosan a tulajdonviszonyok átalakításában rejlik indíttatásuk.)

A kormányba való lépésével az RMDSz biztosította az erdélyi magyarság önvédelmi reflexének teljes semlegesítését.

A választások küszöbén megint felvetôdik a kérdés: mi lesz november után?

Egyelôre igazolódik az, hogy a Nyugat Emil Constantinescut a Kelet pedig a baloldalt és a szélsôségeseket támogatja.

Emil Constantinescu egy klasszikus román politikai sakkhúzással - az 1999 decemberi kormányválság "megoldásával" meg az EU csatlakozás körüli felhajtással - elterelte az 1989 -es Temesvári évfordulóról a figyelmet.

Az 1990 -es marosvásárhelyi évfordulóra pedig a "vörös telefonok" szolgálták fel.

Valószínű, hogy a hatalom jelenlegi tulajdonosai Ion Iliescut és Petre Románt még a parlamenti választások elôtt megpróbálják holtvágányra állítani. Paradoxális módon így csökkenthetôk az erdélyi autonómia törekvések esélyei. Ezt Sabin Gherman úgy fogalmazta meg, hogy Iliescu gyôzelme esetén annyira rossz helyzet alakulna ki, hogy az erdélyi autonómista törekvések lendületbe jönnének.

Emil Constantinescu választási gyôzelmével érvényben marad a már megkötött paktum: "autonómiáról nem beszélünk".

Az elmúlt négy évben - statisztikákkal igazolható - tovább folyt a csendes magyartalanítás: a fegyveres testületekben, az igazságszolgáltatásban, helyi szinten pedig az adminisztrációban, a gazdasági életben - a különbözô vállalatoknál.

Kinek jó mindez?

Hát az Európai Uniónak (erdélyi magyarság kérdése letudva) és a 200 - 300 RMDSz kormány-tisztségviselônek.

Ki lesz a vesztes?

A vesztes hosszútávon az erdélyi magyarság - mely az RMDSz -nek köszönhetôen távol tartatik a politikától. (Az RMDSz lévén az egyedüli magyar érdekképviselet, csak erre lehet szavazni.)

Amíg az RMDSz az Erdély központú politizálás helyett, Bukarest centrikus marad áttörés nem lesz.

Sepsiszentgyörgy, 2000 március 25.

Király Károly

Lejegyezte Csutak István

---

Jegyzetek


1. NEIT
- Nemzeti Egység Ideiglenes Tanácsa - CPUN - Consiliul Provizoriu de Unitate Nationala

2. Verestóy Attila saját állítása
szerint 1990 március 19 -én Ion Iliescu megbízásából N. S. Dumitruval Marosvásárhelyen járt. Errôl nekem, mint akkori alelnöknek tudomásom nem volt, tehát Verestóy kifejezetten Iliescu megbízását teljesítette.

Joggal merül fel a kérdés, ha ezt a megbízatást akkor titkolni kellett, milyen munkát és milyen eredménnyel kellett ott elvégezni?

3. 1990 szomorú márciusa
- részletek Király Károly "Nyílt kártyákkal - Önélet írás és napló jegyzetek" című könyvébôl

"... Március 15- én Bukarestben tartózkodtam és Iliescuval több mint egyórás beszélgetésem volt, aminek során elmondtam a dolgokat, és próbáltam rábeszélni, hogy a hatalom avatkozzék közbe.

Ha nem teszi, az azt jelenti, hogy tudatosan segíti a provokációkat.

Sajnos, Iliescu magatartásában változás állt be pár nap alatt, egyetértett a megfékezéssel, de említette, hogy minek kellett az iskolákat olyan hamar szétválasztani, minek a kétnyelvű felirat, ami sérti a románok érzelmeit stb. Más szóval : húzzátok meg magatokat, s akkor esetleg megússzátok.

Marosvásárhelyen a pogrom beindítása másnapra, 16- ára volt idôzítve.

A szatmári lejárt, következett a gyógyszertár problémája.

Meg kell mondanom, hogy az a bizonyos sánta ember, aki ott kezdte a skandalumot, szekuritátés ügynök volt, késôbb ráismertek.

Bizonyos jelek szerint itt is voltak faluról behozottak, Radnót környékérôl, a mezôségrôl. Hogy nagyobb baj mégsem lett, annak az a magyarázata, hogy 16 -án este én repülôgéppel hazautaztam.

El kell még mondanom, hogy a gyógyszertár körül a tüntetés már reggel óta tartott, nekem Bukarestbe errôl semmiféle jelzés sehonnan nem érkezett. Aki elmondta, hogy mi történt, hogy már reggel óta, hogy több száz fôs a tömeg, hogy verekedés is volt... az a repülôtéren a sofôr volt, aki várt.

Mihelyt hazaértem, azonnal hívtam a megyei rendôrfônököt, Gambrea ezredest.

"Mi újság, ezredes úr?""Semmi különös". "Semmi- semmi?""Á, valami volt, egy tüntetés egy gyógyszertár körül, de már elintéztük a dolgot...""Tényleg már nincs probléma ott, csak volt?" - kérdeztem. "Utána nézek, alelnök úr, mindjárt kiküldök valakit, s ha megengedi késôbb felhívom." Tehát a csúsztatás...

Hívom a helyôrség parancsnokot, Cojocaru tábornokot:

"Mi újság, tábornok úr?""Hát, füstöl a kályha, az asszonnyal éppen takarítunk stb.""De a politikával hogy állunk?""Semmi probléma.""És a gyógyszertár?""Ja, hát ott két alak összeveszett a reggel, de már rég rend van.""Én úgy tudom, hogy nincs rend.""Hát, majd megkérdem Gambreaékat, hogy mi a fenét csinálnak?" - válaszolta.

Harmadiknak én már nem hívtam a többit, hanem - a lakásomban kormánytelefon volt - tárcsáztam azonnal a belügyminisztert, Chitacot.

"Mit tudsz Vásárhelyrôl?". Azt mondja, semmi különöset. Valami jelzést kapott ugyan, hogy egy gyógyszertár elôtt valami zűrzavar volt, de már rég rend van. Mondom: "Hát tudd meg, hogy nincs rend. Több száz fônyi tömeg gyúlt össze, és már megindultak a városba. Ha téged így informáltak, hogy rend van, akkor hazudtak." Mire ô: "Huj, hívom Gambreat és így meg úgy... "Mondom: "Mielôtt hívod, elôbb még két dolgot tudj: meg kell nézni, mi a helyzet a többi megyében, fôleg ott, ahol vegyes a lakosság. És azonnal riadóztatni kell a rendôrséget mindenütt: vigyázzanak, mert provokációra lehet számítani. Elég az én szavam, vagy Iliescutól is kell utasítás?" Chitac: "Alelnök úr, parancsnak vettem és azonnal intézkedem."

Azonnal beszéltem Iliescuval, ô is úgy tudta, hogy valami volt, de ...

Munkált tehát a félrevezetés s a figyelem elterelés, elhallgatás. Közben kelt a kovász.

Felhívott Gambrea is, hogy valóban sokan vannak és elindultak, neki nincs elég ereje megállítani ôket, kérte Cojocarut, hogy adjon katonákat, de az megtagadta...

Mondtam Iliescunak, beszéljen Stanculescu tábornokkal, adjon parancsot a hadseregnek a közbelépésre.

Itt ismét kitűnt Iliescu ambivalens magatartása: azt mondta, hogy ott intézkedik ô, de én itt vagyok, alelnök vagyok, vegyem kézbe a dolgokat és intézkedjem. Mondom: "Ezt úgy vegyem, hogy teljes felhatalmazást adsz nekem?" Azt mondja, igen. Mondom, rendben, de szólj akkor Stanculescunak és Chitacnak is, mert a hadsereg nem tartozik az én hatáskörömben.

Judea ezredes volt a városi Front - elnök; amikor beszéltünk, kitette a telefon kagylót az ablakba, hadd halljam a tüntetôket, akik akkor értek oda a városháza elé. Királyt, Tôkést, Sütôt, Kincsest akarták felakasztani. Ezt kiabálták. Rendreutasítottam és felelôssé tettem a történtekért. A terv az volt, hogy a tűntetô tömeg elhalad a Székely Vértanúk elôtt - ott magyarok ôrizték a koszorúkat Mihály Józseffel az élen, összesen vagy hatvan ember -, onnan az egyetem elé, ott a sztrájkoló magyar orvostanhallgatók voltak - könnyen lehetett volna összecsapást provokálni. Ekkor a tömegben állítólag kétezren voltak.

Végül is a hadbíróság elé állítással fenyegettem meg az én magas rangú parancsnokaimat, Cojocarut, Scrieciut és Gambreat.

Scrieciu komolyan vette a fenyítést és kijelentette: "Én önnek megígérem, hogy nem fog történi semmi." Ekkor már este 11 óra volt. Scrieciu lement a tüntetôkhöz, az élükre állt s nem mentek fel a Székely Vértanúkhoz, hanem a Vártemplom fele indultak, és nem mentek el a diáktüntetôkig, hanem visszatértek a Fôtérre. A kiabálásokon kívül semmi sem történt.

Mikor visszatértek, Scrieciu a Judea irodájából a kormánytelefonon felhívott: "Alelnök úr, jelentem, hogy nem történt semmi, és az emberek szétoszlanak, hazatérnek." Azt mondtam: "Biztos voltam benne, hogy ön megígérte nekem, hogy semmisem történik, nem is fog történni semmi, hisz önök szervezték és ha önök nem akarják, ennyi sem történik." Ô persze tiltakozott.

Még egy epizód, ami még jobban megvilágítja a dolgokat: Éjfél után 1 órakor felhívott Gambrea, hogy az emberek a Fôtérrôl hazamentek, a városban csend van. Hozzátette: "És jól letolt engem Cojocaru tábornok úr és Scrieciu is, amiért elmondtam önnek, hogy is állnak a dolgok..."

Ennél több nem kell ahhoz, hogy ki is állt konkrétan a vásárhelyi események mögött. Ceonteaék önmagukban, rendôrségi, katonatiszti segítség meg felsô rábólintás nélkül nem tudták volna megszervezni a dolgot.

Hétfô reggel öt órakor én elindultam gépkocsival vissza Bukarestbe. 11 órakor, mikor oda értem, kaptam az értesítést, hogy Görgénybôl megindultak a buszok...

Alig tettem le a csomagomat, elsô utam Iliescuhoz vezetett. Akkor mér tudtuk, hogy sok autóbusz áll a görgényiek rendelkezésére és hogy a buszok zavartalan haladását rendôrségi kocsik biztosítják...

... 19 - én délután öt óra tájban tudomásomra jutott, hogy Sütô Andrásék az RMDSZ - székházban rekedtek és ostromolják ôket. Én akkor rögtön tárcsáztam Vásárhelyt, a rendôrfônököt, a katonaságot, Judeaékat, s mikor láttam, hogy nem történik semmi, akkor Chitac belügyminisztert.

Hat órakor a vásárhelyi rendôrségrôl jelentették, hogy nincs semmi baj, és Sütôék kiszabadultak. Persze, én ezzel nem elégedtem meg és hívtam András lakását, beszéltem Évával, a feleségével.

"Nem tudok semmit, Karcsi, kétségbe vagyok esve. Se nem telefonált, se semmi."

Beszéltem megint. Nyolckor mondják, hogy tankba ültették és kimentették ôket. Ismét telefonáltam: "Nem igaz, nem menekítettek ki senkit." A végén Chitac megerôsítette, hogy megmenekültek, mert nem hiszi, hogy megint hazudni mertek neki. Hogy aztán fejbe vágjon a hír, mi történt. Felhívtam Chitacot: "Ezek banditák, alelnök úr, nem tudok mást mondani." - válaszolta.

Amikor megtudtam pontosan, hogy mi a helyzet Sütôvel, este 11 óra volt, bementem Iliescuhoz, "Na, amit fôztetek, az edényben van." Ô meglepôdve: "Mi történt?" Mondom, hogy Sütô Andrást agyba-fôbe verték, ha életbe marad is, de a fél szemét kiverték; megilletôdött, és kérte, menjünk együtt, beszéljünk a tévében. Mondtam, hogy én nem megyek, mert még olyan súlyos dolgokat találok mondani, hogy nem lesz belôle semmi jó.

Más nap tizenöt - húszezres tömeg gyűlt össze Marosvásárhelyen.

Összegyűlt a megyei tanács, Kincses Elôdöt visszahívták. Engem értesítettek Bukarestben, hogy megint megjelentek a Görgény völgyiek.

Lementem Iliescuhoz. Ott volt Petre Roman is. Két dolgot kértem: üljön össze azonnal a Végrehajtó Büró és a katonaság addig is állja el azonnal az utakat, különben mészárlás lesz.

Ôk egyetértettek velem, mindent megígértek, elôttem adták ki a parancsot, még vissza is jeleztek amazok, hogy igen is, megértették, hogy én a másik oldalról kapjam a jelzést, hogy mindez nem igaz.

És sajnos, nem volt igaz.

Ha a felsô vezetés hozzáállása etikus és nem azt gondolják, hogy jó az, ha jönnek a Görgény - völgyiek és megleckéztetik a magyarokat, akkor nem fajulnak tovább a dolgok...

El kell mondanom még, hogy 19 - én kértem a felelôs katonák eltávolítását.

Be is rendelték Judea ezredest azzal, hogy rögtön lefokozzák, és bíróság elé is állítják.

Reggel, amikor megyek a munkába, Judea ott röhög a kapusszobában: nagyot köszön s mondja, hogy az éjjel érkezett azzal a repülôgéppel amelyikkel Sütô András. Tehát az áldozat s a tettes együtt. Judeat nem váltották le, bíróság elé sem állították, tovább végezte romboló munkáját; ma már nyugalomba vonult és könyvet ír.

Az igazsághoz tartozik az is, hogy amikor másnap meglátogattam Sütô Andrást a katonai korházban, ahová hozták, a korházparancsnok, egy orvos - tábornok lekísért a kapuhoz: "Alelnök úr, bocsássák meg nekünk, románoknak, ezt a barbárságot." - mondotta. Összeölelkeztünk. / ... /

Látva a fejleményeket, és hogy már itt a zsákutca, láttam, hogy nem helyezkedhetünk arra az álláspontra, mint 1940-41-ben a iasi zsidóság, hogy behúzódott a házába és imádkozott, úgy törtek rá és mészárolták le ôket; minekünk vállalni kellett a küzdelmet.

Így történt, hogy két ízben is, 19 - én és 20 -án a rádióban felhívtam a magyarságot az önvédelemre.

Még február végén, látva, mik történnek, elmondtam néhány embernek Vásárhelyen, hogyha bekövetkezik és nincs kiút, mit kell tenni. Tulajdonképpen ennek köszönhetô, hogy ami történt nem érte a magyarságot teljesen felkészületlenül. A leitatott manipulált tömeg mindenre képes lett volna.

Az önvédelem általánosan elfogadott emberi jog - és mi sajnos kényszerítve voltunk rá. Hogy nem lett súlyosabb a vásárhelyi pogrom tervezet, és hogy az erôegyensúly állami támogatás, rendôrség, hadsereg hiányában is helyreállt, az önvédelemnek köszönhetô.

És közben meg kellett akadályozni, hogy a dolog ne harapózzék el.

Borzasztó nyomás nehezedett rám a Székelyföldrôl; akartak menni, segíteni. Ma is vannak helyi, botcsinálta RMDSZ politikusok, akik nem értették és nem is értik, hogy mi az arány és hogy ilyen helyzetbe mit, meddig szabad. Volt, amikor erélyesen kellett szólnom: "Nem mentek. Megtiltom. Nem szabad."

Én tudtam, hogy Bukarestben is, az országban is, megszervezték, hogy provokátorok induljanak Vásárhelyre "segíteni". A tervek szerint egy nagy arányú magyarpusztításnak kellett volna bekövetkeznie; hogy aki ebbôl megmenekül, az elmeneküljön. Ezt meg kellett akadályozni bármilyen áron. /.http://olevendula.multiply.com/

21- én a büró-ülésen Stanculescu meg Chitac jelentést terjesztettek elô, hogy csend van.

Elhatároztuk, hogy bizottság száll ki és vitattuk, hogy mi legyen a bizottság szerepköre, amikor munkatársaim hoztak egy plakátot Bukarestbôl, az utcáról: "Román testvérek, Marosvásárhelyen a magyarok koncolnak." Bevittem a plakátot az ülésre: "Íme , uraim, ebben az esetben mi a teendô?" Összenéztek. És tényleg letiltották, hogy vonatokat adjanak a román "mentôknek".

4. Kötetlen beszélgetés Király Károllyal,
a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának alelnökével

Gyarmath János és Kiss Zsuzsa

Megjelent: Romániai Magyar Szó - 1990 március 21 -i számában

"Az NSZIT székházaként szolgáló Parlament épületében, Király Károly, az Ideiglenes Tanács alelnöke irodájában hirtelenjében négy telefont számoltunk össze. Hol egyszerre, hol felváltva csengtek, többnyire Marosvásárhely jelentkezik, de Csíkszereda, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy is beszól.

Helyzetjelentéseket jegyeznek, óráról órára fejleményeket, amelyek kedd estére ismét tragikus színezetűre váltanak.

Nehéz megnyugtatni a székelységet, amely érthetôen félti Maros-parti sorstársait. Az RMDSZ helyi vezetôinek sikerült azonban féken tartani és lokalizálni az indulatokat.

Közben egy szinttel lennebb, az alagsorban elhelyezett tanácsteremben az NSZIT Végrehajtó Bürója ülésezik.

Egyetlen napirendi pont: a Marosvásárhelyi helyzet, ezzel összefüggésben pedig a kisebbségi kérdés.

Valamivel a tévé-híradó kezdete elôtt ér véget a tanácskozás, toppan be irodájában Király Károly, aki elôbb a France Presse hírügynökség munkatársát tájékoztatja, majd fáradtan roskad le, és arcára aggodalom jelei ülnek ki. Nehéz napja volt. Fel kellet készülnie az ülésre, utasításokat, tanácsokat kellett osztogatnia, nyílván a helyzet alapos ismeretében, kellôen dokumentáltan.

Dél elôtt Ion Iliescuval felkereste a Központi Katonai Korházba szállított Sütô Andrást is, akit délután Budapestre szállítottak. Közben a telefonok csengenek, a tévé-híradóra is oda kell figyelni. Együtt hallgatjuk a közleményt, amely hosszas vita, véleménycsere után született meg, amely bizottságot jelöl ki az események kivizsgálására. El sem hangzik a közlemény, a képernyôn nem Marosvásárhely, amint azt vártuk, hanem Iasi jelenik meg, vasárnapi tüntetésrôl sugároz riportot, a tüntetôk többek között ilyen feliratot tartanak a magasba: "A betegek tanuljanak meg magyarul?" Hiába, jegyzi meg valaki a régi struktúrák a tévénél jól működnek. Az NSZIT Végrehajtó Bürója több tagjának tiltakozására a tekediverziónak vége, korrekt tájékoztatásról azonban a továbbiakban sincs szó.

Zaklatott, nyomott hangulatban ülünk le beszélgetni. Az események gyors pergése lehetetlenné teszi a felépített interjút, hiszen a Marosvásárhelyrôl érkezô hírek egyre tragikusabbak. Olvasóink nevében is köszönjük Király Károlynak, hogy ilyen körülmények között is szóba állt, elbeszélgetett munkatársainkkal Gyarmath Jánossal és Kiss Zsuzsával".

5. 1990 március 19 -én
vagy 20 -án Gabor Valeriu, a marosvásárhelyi tanácselnök kiment Szászrégenbe, megfékezni a tömeget. Telefonon hívott fel és jelezte, hogy a felbôszített román tömeget nem sikerült lecsendesíteni.

6. Március 19.: a terror napja Marosvásárhelyen
- Sütô András is súlyosan megsebesült

Marosi Barna
Megjelent Romániai Magyar Szó - 1990 március
"Hogy milyen légkörben élhette át Nagyenyed, Zalatna és Abrudbánya magyarsága 1848- 49 vésznapjait, azt most hétfôn, március 19 -én megkóstolhatta Marosvásárhely is.

Az elszabadult tömegterror, pogrom, lincselés óráit élte át az egész város. A tudósítás szövegébôl, amennyire lehet, kihagyom a jelzôket, az indulatokat. Éppen elég felsorolni a puszta eseményeket, a tényeket."

7. Titkos döntés Király és Kincses eltávolításáról
Szucher Ervin
Megjelent: Krónika - II. évf. 66. Szám - 2000 március 20 -i száméban

"Az egyetem éppen most leköszönô rektora lakásán döntötték el, hogy Király Károlyt és engem meneszteni kell. Judea ezredes a hangfelvételen tisztán és érthetôen a következôképpen fogalmazott: "Voi organiza debarcarea lui Király si Kincses", azaz megszervezem az említettek eltávolítását."

8. Marosvásárhely fekete márciusa
- A "tüntetôk" megvertek egy újságírót -
Szucher Ervin
Megjelent: Krónika - II. évf. 65. Szám - 2000 március 18

"Tíz évvel ezelôtt Marosvásárhely az egész világot megrázó események színtere volt. Március 19- én és 20- án a románok és a magyarok közötti- valós, vagy mesterségesen gerjesztett- konfliktus véres utcai összecsapásokhoz vezetett, melynek halálos áldozatai is voltak. A történteket felelevenítô riportsorozatunk mai, mai, második részében megszólaltatjuk Bakó Zoltán marosvásárhelyi újságírót / jelenleg a Krónika munkatársa /, aki március 16- a délutánján a Tudor negyedbeli gyógyszertár környékén járt. A patika kétnyelvű felirata miatt dühöngô, ittas emberekbôl álló tömeg március 16-án szinte agyonverte Bakót, mert azt hitte róla, hogy magyarországi újságíró."

9. Marosvásárhely fekete márciusa
- Politikai ködösítés -
Szucher Ervin
Megjelent: Krónika - II. évf. 68. Szám - 2000 március 22

"A közvélemény alakításában 1990. Márciusában a legnagyobb felelôsség a sajtóra hárult, fôként az akkori egyetlen közszolgálati adóra, a Szabad Román Televízióra.

... Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az akkori fônök Cornelius Rosiianu nem volt rendes velem, de mindig azt mondogatta: "Domi bácsi, tôletek / Maros megyébôl- szerk. megj. / valami robbanó anyagot várok!""Ceva care sa bubuie!"- ez volt a kedvenc kifejezése."

10. Tíz március
Szucher Ervin
Megjelent: Krónika - II. évf. 66. Szám - 2000 március 20

"A jugoszláv válságot elemezve, jó évvel ezelôtt Emil Constantinescu elnök megpróbált párhuzamot vonni a Koszovóban történtek és a marosvásárhelyi márciusi események között. Az elnök arra utalt, hogy ezelôtt tíz évvel itt is könnyen a balkánihoz hasonló helyzet alakulhatott volna ki. Nem fejtette ugyan ki részletesen véleményét, de a gondolatsor a józan ész diadalának dicséretével fejezôdött be.

... A cseresznyéseket elítélô és Agachékat kitüntetô mindenkori hatalom gondoskodott arról, hogy ezek tíz év után is elôtérben legyenek, szónokoljanak, publikáljanak, koszorúzzanak. Tíz év után sem akarja bíróság elé állítani ôket. És ennek a hatalomnak- koalíciós tagsága révén - az erdélyi magyarságot képviselô RMDSZ is részese.

Marosvásárhelyen tíz éve kezdôdött, és újabban a szakértelemre való hivatkozásba csomagolva terebélyesedik az a folyamat, melynek eredményeként maholnap egyetlen magyar igazgató sem lesz az állami intézmények és vállalatok élén. Annál nagyobb számban láthatunk viszont magyar neveket az elbocsátási, s ezt követôen nemegyszer az elvándorlási lajstromokon.

Nos, ettôl sötét ma is a fekete március!"

11. Polgárháború Marosvásárhelyen?
Megjelent: Curierul de Vâlcea - 1990 március 22

"Március 21- én, szerdán 12 órakor, Marosvásárhelyrôl telefonon értesítés. Vasile Tirea és Radu Ceontea, a Vatra lap szerkesztôségi titkára és a Vatra Româneasca elnöke.

Segítsenek: Itt éjjel- nappal polgárháború dúl. 370 sebesült, 7 halott. A sebesültek között van Dumitrescu ezredes és Chelaru alezredes. A város útvonalait lezárták a magyarok és székelyek, vasrudakkal és láncokkal felfegyverkezve. A Vatra Româneasca egyesület székházát az éjjel feldúlták. Az egyesület nem felelôs a felfordulás szervezéséért. A város intézményeit megszállták. A magyar orvosok verik a kórházban a sebesülteket. A tömeg románellenes jelszavakat kiabál, ki akarják űzni a román lakóságot, falvakon leváltják a román polgármestereket. A román egyetemi hallgatókat elszigetelték az otthonokban, veszélyben vannak..."

S.O.S. Erdély

Camelia Dascalu és Adrian Preda
Megjelent: Curierul de Vâlcea - 1990 március 24
"Bukarest,1990. Március 24. A románságot megrázták az utóbbi napok eseményei, a magyar tüntetôk barbársága és vandalizmusa. Ötezer ember tüntetett a tereken, mert a közvélemény idejében való tájékoztatása a marosvásárhelyi eseményekrôl elmaradt, s a tévé is visszafogottan tájékoztatott. Délben 15 ezerre növekedett a tömeg létszáma. Erdélyért tiltakoztak . 19 óra után Gelu Voican úr fel akarta olvasni a Marosvásárhelyre kiszállt kormánybizottság tájékoztató jelentését. Az RMDSZ említése után a tömeg nem hagyta szóhoz jutni, csak a többi szónokok beszélhettek. A konfliktus okait, az ellenségeskedést sokan nem is értették meg a tüntetôk közül."

Aggodalom
Viorel Stirbu
Megjelent a Dreptatea - 1991 szeptember 10 -i számában

"Szeptember 6- án estig nem tudtunk arról, hogy a Vatra képviselôje szerepelt a román tévében, de Németországban már ismerték a felháborító gesztust, tájékoztatott egy olvasónk. Ceontea úr hallgatott róla. A világ szemében nem tűnhetünk fel vadaknak. Az illetékes fórumok kell intézkedjenek, hogy Románia képét a világ szemében oltalmazzák. Ceontea úr jutalmat kapott a România Mare laptól az "objektivitásért"

A hadsereg a népre lô?
Kovásznai levél
Tudor Artenie
Megjelent: România Libera - 1991 október 23 -i számában

"A katonaság kire lô? Katonai dokumentum, szolgálati titok.

Irredenta, románellenes mozgalom a megyében, a román lakosság pszichikai, lelki nyomásnak van kitéve. A hegyekben katonai kiképzés folyik. A helyszínre ejtôernyôsöket dobnak be a terület átfésülésére." A dokumentum szerint katonai kiképzés folyik a román polgárok ellen, még ha magyarok is azok. Ez nem a katonaság dolga, hanem a biztonsági szolgálaté, a re4ndôrségé. A nyelvezet elárulja, hogy a katonaságnál magyarellenes kiképzés történik. Akárcsak a tévé katonai adásaiban. Normálisan és általában ellenségrôl kellene beszélni. Erdélyben célzatosan növelik az etnikumok közötti feszültséget."

A hadsereg a népre lô?
Sovén provokáció a rendszer rendezésében?
- Parlament -
Megjelent: Dreptatea - 1991 október 24 -i számában
"A Har-Kov jelentés szellemében a hatalom felhívást közöl a rádióban. A parlamentbe hívják október 21-re az "áldozatokat" a magyarokkal folytatott nagy vitára. Áldozatként szerepel a megyei elsô titkár is, Aurel Costea, aki 1989 december 22-én elmenekült, és egy megyei szekuritáté fônök, Nicolae Negoe is. A parlament magyarellenes népi megmozdulást akar szervezni?"

12. A NSZIT és a NSZIT Maros megyei és Marosvásárhelyi municípiumi Tanácsának - Nyilatkozat
aláírja: az RMDSZ Megyei és Municípiumi Intézô Bizottsága - Sütô András elnök
Marosvásárhely, 1990 március 17

"... Véleményünk szerint az események hátterében a Vatra Româneasca Szervezet egyes tagjainak az összejöveteleken elhangzott nacionalista, soviniszta uszítása áll. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy sem a municípiumi, sem a megyei nemzeti egység tanács, sem a bukaresti politikai vezetés, illetve a kormány semmilyen intézkedéssel sem vette elejét a beláthatatlan következményekkel fenyegetô helyezet kialakulásának. Ez a passzivitás hozzájárul a jóhiszemű román tömegek félrevezetéséhez. A zavargásokban sem a rendôrség, sem más karhatalmi szervek nem avatkoztak be többszöri sürgetésünkre sem, sôt képviselôinket kiutasították a rendôrség területérôl..."

13. A 2000. év küszöbén
Bakk - Horváth - Salat
Megjelent: Új Dunatáj II. évf. 2. szám - 1999 szeptember - Szekszárd

14. 1991 telén - nagy elôkészületek után - a román Szenátus Bürója fogadta a Vatra româneasca marosvásrhelyi vezéreit.

A megbeszélésre Verestóy Attila is hivatalos volt, de ô elôbb megkeresett engem. Velem szemben egy feltétel volt: hallgatnom kellett.

Elôbb visszautasítottam a meghívást. Aztán úgy döntöttem, nem árt, ha legalább hallom, hogy mirôl folyik a beszélgetés. hát elmentem.

Olyan fogadtatásban és megbecsülésben, mint a Vatra marosvásárhelyi vezérei, a Szenátusban ritkán részesült valaki.

A találkozó három órát tartott: tipikus volt. Fél szemmel azért Királyra is figyeltek. Ennek ellenére itt hangzott el az, hogy "Sütô amúgy sem látott jól azzal a szemével. Mit cirkuszolnak annyit a kivert félszeméért?"

Mikor már nem bírtam tovább, szólásra emelkedtem. A Szenátus akkori alelnöke, Bârldeanu belém fojtotta a szót.

15. A Vatra Româneasca titkos programja - elôkerült 1990 márciusában Marosvásárhelyen

"9-es pont: A Vatra Româneasca Egyesület azt az elvet vallja, hogy hazánknak egyedüli ura lehet abban az értelemben, hogy a romániai nemzeti kissebségek létét és tevékenységét minden területen állandó ellenôrzés alatt akarja tartani.

10 -es pont: Az egyesület - amennyire csak lehetséges meg kívánja védeni a régi szekuritátésok létét, mert a fenti pont értelmében szükség van hozzáértô emberekre, akiket egy jól meghatározott cél érdekében a feltétlen hűség szellemében neveltek.

16 -os pont: Erdély a miénk volt, a miénk, és örökké a miénk lesz! Szent román földjét, sajnos, még mindig ázsiai hun lábak, cigányok és egyéb söpredékek mocskolják be.

Egyesüljetek, hogy űzzük ki ôket az országból.

Ki a hunokkal, akiknek soha otthonuk a mi fölünkön nem volt, és ki a cigányokkal, akik hazánk szégyenét jelentik.

Tiszta és Nagy-Romániát akarunk!

Minden elrabolt román földet / területet / vissza akarunk szerezni. Most, vagy soha!

Ne féljetek harcolni és piszkos vérüket ontani! A szôrös majmoknak nincs keresnivalójuk a mi drága hazánkban.

Most érkezet el a legkedvezôbb történelmi pillanat arra, hogy megszabaduljunk tôlük és mindazoktól akikben nem folyik román vér.

A németeket részben kikergettük, de még vannak elegen mások is, akikre nincs szükségük. Tegyetek meg mindent, hogy megszabaduljunk mindannyiuktól.

Ceausescu nem élt eleget ahhoz, hogy megsemmisítse ôket, de nemzetünknek nem kell letennie az ellenük irányuló fegyvereket!

Nem kell nekünk Svájc!

Semmiféle Európára nincs szükségünk!

Mi románok vagyunk - ne engedjétek, hogy tévedésbe vigyen titeket a "Pro Európa" jelszó! E jelszavakban a mi román népünk megsemmisítése rejlik.

Mi okos nép vagyunk! A közös Európa Ház nem jelenthet mást, mint a mi nemzeti egységünknek és Románia területének a szétzúzását.

Egységet! Egységet! Egységet!

Csak a Vatra Româneasca kell nekünk - semmi egyéb.

A román nyelv legyen az egyedüli uralkodó nyelv.

Nem akarunk másféle nyikorgást hallani, egyetlen más szót sem, csak kizárólag román szót!

Felszólítjuk az összes jóhiszemű románt, hogy csatlakozzanak erôfeszítéseinkhez, amelyek egyelôre Marosvásárhelyre összpontosulnak ugyan, de bízunk a román népben, hogy ezek az 1918-as Nagy-Románia egész területén el fognak terjedni."

16. Egy bukaresti NEIT VB ülésen felmerült a szekuritáté betiltásának kérdése.

Nemcsak Ticu Dumitrescu, Radu Câmpeanu, Ion Caramitru, Ion Diaconescu, hanem a többiek is szinte könyörögtek Iliescu elnöknek: a szekuritátét helyezze törvényen kívül.

Iliescu hümmögött, nem foglalt állást. A javaslatot nem bocsátotta szavazás alá. A VB tagjai nem is erôltették ezt. Határozat tehát nem született.

Egy politikailag - erkölcsileg egészséges közegben ilyesmi nem fordulhat elô.

Meg kell jegyeznem, hogy nincs az a román politikai közeg amelyben magyarként egy ilyen határozati javaslatot elô lehetne terjeszteni.

17. A román szenátusban KP betiltásáról szóló határozati javaslatot elôterjesztették, de szavazás alá bocsátását nem kérték.

18. Vincze Gábor: Illuziók és csalódások, Státus Kiadó 1999

ť Erdélyi Panoráma

Vissza a HUNSOR honlapjára !