Blogarchívum

2009. március 30., hétfő

Elfeledte-e a Vajdaságot az Európai Parlament?

 
Becsey Zsolt (EPP-ED, Fidesz) és Tőkés László (EFA/Greens) szervezésében közmeghallgatás az Európai Parlamentben, 2009 április 1-jén, 16.30-18.30, Spinelli épület, 1G2 terem

Az idén januárban már négy esztendeje volt, hogy az Európai Parlament úttörő vállalkozásként tényfeltáró bizottságot küldött a Vajdaságba, a 2004-ben tetőzött kisebbségellenes megmozdulások kivizsgálására.
E tényfeltáró bizottság jelentését az Európai Parlament saját határozata értelmében hivatalosan, az arra illetékes Emberjogi Albizottságban kellett volna megvitatni, szükség esetén európai intézkedések meghozatalára a Vajdaság soknemzetűségének megvédése érdekében.

Erre a vitára azonban a tényfeltáró bizottság programját javasló, a bizottságban aktívan részt vett Becsey Zsolt kitartó sürgetésére sem került sor.

Most Tőkés László és Becsey Zsolt, valamint az általuk képviselt Zöldek/az Európai Szabad Szövetség és az Európai Néppárt europarlamenti közmeghallgatással pótolják e mulasztást.

A közmeghallgatás (hearing) célja, hogy áttekintse, miként alakult a nemzeti és etnikai kisebbségek vajdasági helyzete az utóbbi négy évben, emberjogi, gazdasági, jogi, politikai és kulturális-oktatási tekintetben.

A közmeghallgatás visszaigazolt előadói:
Bozóki Antal, ügyvéd - "Árgus" Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület,
Sonja Biserko - a Szerbiai Helsinki Bizottság vezetője,
Sonja Licht - a Belgrade Fund for Political Excellence alapítója és elnöke, az International Centre for Democratic Transition (ICDT) végrehajtó bizottságának elnöke,
Süge Zsolt - Emberi Jogi Központ, Szenttamás/Srbobran
Petar Teofilovic - vajdasági ombudsman

A közmeghallgatás nyelve: magyar és angol (szinkrontolmácsolással)
A sajtó és minden érdeklődő felvilágosításért fordulhat:
- zsolt.becsey-assistant@europarl.europa.eu; tel.: + 32 2 28.47.888;
- laszlo.tokes-assistant@europarl.europa.eu; tel.: + 32 2 28.47.801
www.becseyzsolt.hu

5 megjegyzés :

  1. Remélem nem viszik túlzásba, bár ismerve a két Sonja asszonyt, nem is esnek át a ló másik oldalára. Íme egy újabb bizonyíték, hogy csak
    akarni kell

    VálaszTörlés
  2. A legritkábban a Vajdaságból kapunk híreket. Az EU-nak is kínos kérdés, lehet, mert nem oly régen lett vége a háborúnak, és az amerikai légierő hm...

    VálaszTörlés
  3. Ha kínos is, ki kell állni mellettük! Önrendelkezést nekik is, megérdemlik.
    A nemzet több sebből vérzik.

    VálaszTörlés
  4. "" A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle.” MINDSZENTY BÍBOROS

    VálaszTörlés
  5. "" A megmaradt kevésből újra kell építenünk a hazát! Ez a dolgunk ezen a világon! Ettől megszabadulni nem tudunk, csak elbújni előle.” MINDSZENTY BÍBOROS

    VálaszTörlés