Jézusig? vagy Jézussal?

János szerinti evangélium 1. fejezet 43-51.

    43Másnap Jézus Galileába akart indulni. Ekkor találkozott Fülöppel, és így szólt hozzá: Kövess engem!"

    44Fülöp pedig Bétsaidából származott, András és Péter városából.

    45Fülöp találkozott Nátánaéllel, és így szólt hozzá: Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben, akiről a próféták is írtak: Jézust, a József fiát, aki Názáretből származik."

    46  Szármathat-e valami jó Názáretből?" - kérdezte tőle Nátánaél. Fülöp így válaszolt: Jöjj, és lásd meg!"

    47Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik feléje, azt mondta róla: Íme, egy igazi izráelita, akiben nincsen álnokság."

    48Nátánáel megkérdezte tőle: Honnan ismersz engem?" Jézus így válaszolt neki: Mielőtt Fülöp idehívott, láttam, hogy a fügefa alatt voltál."

    49Nátánáel így szólt hozzá: Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya

    50Jézus így válaszolt neki: Mivel azt mondtam neked, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel? Ennél nagyobb dolgokat fogsz látni."

    51És hozzátette: Bizony, bizony, mondom néktek: meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak, és leszállnak az Emberfiára."

    (...)

    Máté evangéliuma 19. fejezet 16-25.

    16Odament hozzá valaki, és ezt kérdezte: Mester, mi jót tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?

    17Ő így válaszolt neki: Miért kérdezel engem a jóról? Csak egy van, aki jó. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.

    18Az megkérdezte: Melyeket? Jézus így felelt: Ezeket: ne ölj, ne paráználkodj, ne lopj, ne tanúskodj hamisan, 19tiszteld apádat és anyádat, és szeresd felebarátodat, mint magadat!

    20Az ifjú erre ezt mondta: Ezt mind megtartottam, mi fogyatkozás van még bennem?

    21Jézus így válaszolt neki: Ha tökéletes akarsz lenni, menj el, add el vagyonodat, oszd szét a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; aztán jöjj, és kövess engem.

    22Amikor hallotta az ifjú ezt a beszédet, szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.

    23Jézus pedig ezt mondta tanítványainak: Bizony, mondom néktek, hogy gazdag ember nehezen megy majd be a mennyek országába.

    24Sőt azt is mondom nektek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni.

    25Amikor meghallották ezt a tanítványok, nagyon megdöbbentek, és így szóltak: Akkor ki üdvözülhet?

    26Jézus rájuk tekintett és ezt mondta nekik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.

Szeretett Testvérek!

Ma délelőtt a második istentiszteletünkön 38 fiatal lesz itt, amikor is konfirmációjuk történik. És ilyenkor, amikor a konfirmáció van, akkor nagyon sok emberben fölmerül: tudod a kátékérdéseket? Pedig hát nem ez a lényeg. Olyannyira nem, hogy amikor ide kiállnak a fiatalok, akkor igazán nem vizsga van, hanem a gyülekezetet tanítják. Mert valljuk be, ránk fér esztendőről-esztendőre legalább egyszer néhány alapkérdést újra meghallani, és a választ is megfogalmazni.
Ránk, felnőttekre is ránk fér; mert megbuknánk, hogyha most, különösképpen a ma használatos konfirmációi könyv kérdéseit föltennék. Bizony jelentős részénél be kellene vallanunk, hogy nehezen találnánk meg a választ. És a mi világunk, ami körülvesz bennünket, az pedig túlságosan teljesítmény-centrikus. Teljesítmény-centrikus, mindenkor csak a teljesítményt próbálja hajtani, erőltetni. Aztán persze fölmerül a kérdés, hogy mi az, ami a teljesítményre valakit ösztönözhet. Mi motiválhat bennünket, mert a teljesítményre szükség van. De nem biztos, hogy az élet csak teljesítménykérdés lenne.

Vajon mi mozgathat bennünket nagyobb teljesítményre? A pénz, a karrier, a hatalom? Netalán az önzésünk? Esetleg bizalom?

Az előbb Máté evangéliumából egy igen ismert történetet olvastam föl. És ebben az ismert történetben, amit legtöbbször, legegyszerűbben csak így szoktunk nevezni, hogy A gazdag ifjú története, egy irigyelt ember hiányérzetéről hallottunk. Egy irigyelt ember, mert fiatalon már igen sikeres. És nagyon sokszor azt gondoljuk (a mi mai világunkban különösképpen), hogy akkor az boldog ember. De szerintem itt egy irigyelt ember hiányérzetéről olvastunk. Ez az ember anyagilag sikeres. Hogy örökölte, hogy ő maga mennyit tett hozzá, nem tudjuk. De így jelzi az Írás, hogy mert gazdag volt. Anyagilag tehát sikeres.

A történetből, az evangéliumi beszámolóból kiderül az is, hogy vallásilag művelt ember volt, hiszen a parancsolatok világát ismerte, mert kérdezni ilyen vonatkozásban; nem félt attól, hogy ha visszakérdeznek, akkor meg fog bukni. Aztán erkölcsileg is azt mondhatnánk, hát ez egy rendes ember volt. Saját bevallása szerint ő ezeket a parancsolatokat megtartotta (legalább is ő ezt így látja). De ne vitassuk el tőle, hogy erkölcsileg igyekezett rendes ember lenni. Vagyis azt mondhatnánk, hogy anyagilag jól teljesített, vallásilag jól teljesített (mármint a műveltségét nézve), és erkölcsileg is "jól teljesített", hiszen igyekezett rendes ember lenni. És ráadásul az evangélium egyetlenegy megjegyző kis szava szerint még fiatalember volt, emberileg azt mondhatnánk tehát, hogy előtte a lehetőség, előtte az élet. És ennek a teljesítmény-centrikus embernek, ennek a sikeres embernek hatalmas hiányérzete van. Annyira nagy hiányérzete van, hogy ez a hiányérzet megmozdítja őt. Nem elégíti ki csupán az anyagi siker, nem elégíti ki csupán a vallásos műveltség, nem elégíti ki a viszonylag erkölcsileg rendes életmódra való törekvés. Érzi, hogy valami hiányzik, mégpedig nagyon hiányzik. Annyira hiányzik, hogy őt megmozdítja, elviszi a  názáretihez, Jézushoz. Nem kis dolog, amikor valaki hajlandó elindulni, mert ugyan jól teljesített sok szempontból, de mégis valami hiányzik; nem kis dolog, amikor az ember ezt elismeri, beismeri, és mások előtt is hajlandó beismerni. Mert végül is azzal, hogy elment Jézushoz, egyik oldalról ezt is beismerte, ezt halványan megjegyezhetjük. Másik oldalról egy kicsit az is benne volt, hogy én ezt mind megtartottam: "Látod, milyen rendes vagyok? Kell még nekem valamit csinálni?" Na de csak ezért ment volna oda? Ha az egész történetre gondolunk, akkor szerintem kiderül, hogy nem ezért. Nem egyszerűen azért, hogy megmutassa, hogy ő milyen jól teljesített minden vonatkozásban. Megkísértheti az embert ez: "Hálát adok uram, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek; Lám, jól állok anyagilag, vallásilag művelt vagyok, és igyekszem a parancsolatokat megtartani; Én igyekszek jó ember lenni, rendes ember lenni." De így is, mi vihette oda ezt az ember Jézushoz? Jézushoz, ráadásul nyilvánosság előtt? Nem is éjszaka valahol, nem is egy olyan pillanatot keresve (ez nem lett volna könnyű) amikor Jézus körül nincsenek emberek, hanem, ahogy kiderül, minimum a tanítványok ott voltak. Odamegy a mi emberünk, mondhatnánk egy irigyelt ember, és kiderül, valami nagyon hiányzik: mert megy, kérdez, vállalja a kockázatot, hogy esetleg valami más is ki fog derülni. És a történetet jól ismerve vegyük észre, Jézus nem vitatkozik vele, hogy tényleg megtartotta-e a parancsolatokat; hogy tényleg tudja és megtartja; hanem egyszerűen azt mondja, jó rendben van, tegyünk egy próbát. És kiderül, hogy egy próbában elbukik. Elbukik a mi emberünk, ez a teljesítmény-centrikus és sikeres ember elbukik. Bár keresett, bár vágyakozott, bár jön, bár kérdez. De amikor Jézus azt mondja: rendben van, ha megtartottál minden parancsolatot, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy kövess engem, mert a parancsolat azzal kezdődik, hogy ne legyenek neked idegen isteneid. Hát, ha te megtartottad, ha nincsenek idegen isteneid, akkor gyere és kövess engem. Csak ugye kiderül, hogy a mi derék emberünk azért már eljutott oda, hogy az Úr Isten elé került valami, odakerült az anyagi javak imádata.

Jézus semmi mást nem mond, mint arra hivatkozik, amiről beszél a mi emberünk: jó rendben van, akkor gyere. Ha megtartottad a parancsolatokat, akkor semmi akadálya nincs annak, hogy jöjj és kövess engem. Csakhogy Jézus azért kimondja, hogy akkor jó, add el minden vagyonodat.

Miért beszél erről Jézus? Ha a mi emberünk megtartotta a parancsolatokat, nyilvánvalóan azért, mert Jézus tisztában volt vele, hogy ez az a gyenge pont. Lehet, hogy több is volt, de ez nagyon gyenge pontja a mi emberünknek. Van valami, ami az Úr előtt van. Ne legyenek neked idegen isteneid én előttem! Van valami, ami az Úr elé kerülhet. Nagyobb nála és jobban tiszteli, imádja, és jobban bízik azokban. Jézus egy próbát tesz: rendben van, gyere akkor, és valójában elérkeztünk a bizalomkérdéshez.

Merthogy az élet először is bizalom kérdése és csak azután teljesítmény kérdése. A mi világunk ezt megint megfordította. Először a teljesítmény, hát aztán- a bizalom se árt, ha van. Pedig az Írás szerint, és az élet is ezt igazolja vissza, az élet először bizalom, hit és bizalom kérdése. És csak azután jöhet a teljesítmény. Hiszen, ha csak teljesítmény kérdése lenne, akkor életünk kezdeti szakaszán, amikor nem sokat teljesítettünk, legfeljebb a pelenkába- és életünk későbbi szakaszában nem egyszer fölösleges emberek vagyunk, mert már nem tudunk úgy teljesíteni, nem vagyunk olyan sikeresek, nem tudunk annyit letenni az asztalra. Ha csak a teljesítmény a fontos, akkor ez embertelenséghez vezet. Embertelenséghez, mert aki nem teljesít sokat, az másodosztályú, vagy talán még hátrább kerül a sorrendben.

Az élet először bizalom kérdése és nem teljesítményé. Tulajdonképpen ez az, amit Jézus itt elé tesz a mi emberünknek. Azt mondja: ha valóban bízol az Úrban, akkor most jössz és követsz engem. Ha valóban akkora bizalom van benned, mert hozzám jöttél, akkor jössz és követsz engem. Ha bennem van akkora bizalmad! Ha a teljesítményedben bízol - mert az is bizalom, csak azt inkább imádatnak, bálványtiszteletnek nevezhetjük-, ha bízol az anyagi sikereidben, ha bízol a vallásos műveltségedben, ha bízol abban, hogy erkölcsileg te kicsit rendesebb vagy, mint mások - mert bizonyára rendesebb is volt - ,ha te csak ezekben bízol, akkor te nem tartottad meg a parancsolatokat és nem tudsz követni engem. Mint, ahogy ez ki is derült.

Vagyis elérkeztünk oda, hogy ebben a történetben (és az igehirdetésnek ezt a címet adtam) arról van szó, hogy Jézusig vagy Jézussal. Tehát Jézusig tudok elmenni, vagy Jézussal járok. A kettő nem azonos. Bár először hasonlóan indul. Ez a mi emberünk el tudott menni Jézusig, de már nem tudott és nem akart Jézussal járni. Így is fogalmazhatnánk tehát: végállomás Jézus számomra, vagy az igazi élet kezdete? És ez egy döntő kérdés. Valahol a keresztyénségem ott kezdődik, amikor a Jézusig mozgásból a Jézussal való járásba tudok átlépni. Mert Jézusig sokan elmentek már. Ahogyan a történetbeli emberünk is. Sokan elmentek és sokan eljönnek ma is Jézusig. Emlékezzünk: elmentek Jézusig a farizeusok, elmentek a szadduceusok; föltették a rafinált kérdéseiket, elmentek, hogy megfogják. Jézusig elment Júdás is, hogy elárulja. Jézusig sok mindenki elment már és ma is elmegy. De tovább nem.

Jézussal járni, ez már bizalomkérdés. Ez egy belső döntés. Vagyis nagyon sok ember számára ma is Jézusig - és ez végállomás. És nagy kérdés a konfirmandusaink számára is, hogy Jézusig - eddig tudjuk valamelyest segíteni őket szülőként, nagyszülőként, lelkészként, hitoktatóként, gyülekezetként, hogy Jézusig elvezessük őket. De, hogy aztán Jézussal járjanak, erre nekik is igent kell mondani.

A mi teljesítmény-centrikus emberünk Jézusig eljutott. Nem kis dolog. De sajnos Jézussal tovább egy lépést sem mert tenni. Vagyis kiderül, hogy az élet az elsősorban bizalom kérdése; nem pedig az úgymond teljesítmény-centrikusság.  És mivel csak Jézusig tudott eljutni, ezért előttünk van ez a kereső, érdeklődő, vágyakozó ember, akiből nagyon hamar szomorú, csalódott, Jézustól eltávozó ember lett. Jézustól eltávozó ember lett. Mégpedig szomorúan ment el. És van egy másik lehetőség, hogy eljutottam Jézusig, és örömmel megyek vele tovább. Jézussal, Jézust követve, hozzátartozva. Benne bízva megyek tovább Jézussal.

A keresztyénséget, az egyházat is sokszor megkísértette már a teljesítmény-centrikusság. Mondom kicsit más szóval: az érdemszerző jócselekedetek begyűjtése. Sokszor megkérdezik, nemcsak a katolikus egyházban, hanem a protestáns egyházakban is, sokszor nálunk is megkérdezik emberek: Tiszteletes Úr, tessék megmondani, mit kell csinálni? Én teljesítem. De valami konkrétumot mondjak. Ő nem akar Jézussal járni, csak mondjak valami jót, és majd ő igyekszik ezt megtenni.

 Egy lelkészkollegám így fogalmazta meg pár évtizeddel ezelőtt az egyik alföldi nagyobb falu népéről: tudod, ezek olyanok, hogy az egyházfenntartói járulékot szívesen befizetik, de azt nem szeretik hallani, hogy jöjjenek a templomba. Addig elmegyünk, hogy beküldjük, de az, hogy én magam menjek, és ezen az úton járjak, azt nem. Azt nem szeretik. De akkor marad a szomorú élet. A mi teljesítmény-centrikus és világi fogalmak szerint sikeres emberünk szomorúan eltávozott Jézustól. Ez lehet az egyik lehetőség: hogy minden igyekezetem ellenére szomorú ember maradok. De ez azt is jelenti, hogy azért vagyok szomorú, mert változatlanul keresek, kutatok; érzem, hogy valami hiányzik, talán valaki. A mi emberünk fölismerte, hogy valaki hiányzik az életéből. Már nem a valami! Már volt vagyon, műveltség és erkölcsi tőke, rendesebb ember volt. De azzal, hogy Jézushoz ment, azzal beismerte, hogy valaki hiányzik az életéből. De nem mert dönteni! Még mindig azt várta, hogy mit kell teljesítenie; melyik parancsot kell még megtartani. Mondjál valamit Jézus, aztán én teljesítem! Jézus meg azt mondja: bízzál bennem! Bízzál! Majd ebből lesz cselekedet. De emberünk nem tudott Jézusban bízni, mert még jobban bízott más teljesítményben.

De ott van a másik lehetőség, hogy elindulni Jézussal a Krisztus-követés útján, mégpedig örömmel, ahogy az etióp főemberről olvastuk: megkeresztelkedése után továbbment útján örömmel. Ez a bizalom, ez a Jézus melletti döntés indítson bennünket jó cselekedetekre, háládatos életre, teljesítményre az előző világi kifejezésemmel fogalmazva.

Ady egyik versének utolsó két versszaka így hangzik:

     "Járj köztünk, drága Isten-Ember,
    Tavasz van, nőnek a gazok, S
    kevesek az igaz igazok.
    Úgy látlak, ahogy kigondoltalak:
    Egy kicsit véres a szíved,
    De én-szívem egészen a Tied."

A mi emberünk, aki sok szempontból remekül teljesített, és ugyanakkor mégis egy hatalmas űr van az életében, nem tudja még elmondani, hogy szívem egészen a Tied. Szívem a vagyoné, a teljesítményemé. Én magamban bízok. Látod, mennyi jót tudtam eddig produkálni? És marad szomorú.

Hány és hány szomorú emberünk van, hány és hány magát vallásosnak nevező szomorú emberünk van. És az ilyen szomorú vallásos ember nemhogy Jézushoz tudna hívogatni, taszítja az embereket. Hát kinek kell egy szomorú vallásos élet? Kinek kell ilyen szomorú vallásos teljesítmény? Ez nem vonzó. De Jézus nem is erről beszél. Jézus nem azt mondta: de jó, hogy eljöttél idáig, minden rendben van, elég. Jézus azt mondta: "jöjj és kövess engem!." Gyere, menjünk együtt. A nagy áttörés lehetősége van tehát itt. Keresni a vágyakozót - tudod, fölismerted, itt vagy, itt toporogsz! Valójában a megtérés, az újjászületés küszöbén itt toporogsz! - és ebben az emberben elhalt az is, ami elindult. Ezért a nagy szomorúság. Nem véletlen, hogy a tanítványok fölismerve a helyzetet: hát akkor ez lehetetlen! Hát hogy van mindez? És nem véletlen, hogy Jézus kimondja: igen, embereknél ez gyakorlatilag lehetetlen. Amíg az ember a saját teljesítményében bízik, addig lehetetlen Jézust követni. De Istennél lehetséges!

Tudnánk mondani a Szentírásból is példát, ahol szintén gazdag ember, tekintélyes ember, vallásilag művelt ember volt valamelyest, hiszen kapta a zsidó vallásos neveltetést, mondjuk egy Zákeus. És Zákeus nemcsak Jézusig, a fügefáig, az odavaló fölmászásig jutott el, hanem Jézussal tudott járni utána. De ez egy radikális változást jelentett életében. Aztán, gondoljunk olyan emberre, aki vallásilag szintén nagyon jól teljesített: tekintélyes ember volt, nagytanács tagja volt, művelt, törvénytisztelő ember volt. Például egy Nikodémus, akiben egy hosszabb beérési folyamat eredményeként született meg a döntés, hogy nemcsak Jézusig jött el azon az éjszakán, hanem a kritikus pillanatokban, amikor a "nagy tanítványok" szanaszét szaladtak Jézus kereszthalála idején, előjön és intézkedik, hogy Jézus testét méltóképpen helyezzék el. És előjön egy arimátriai József -aki szintén egy gazdag ember - ,pontosan ugyanebben a nehéz, válságos helyzetben.

Igen, Istennél lehetséges! Vagyis bízzál bennem, és engedd, hogy átformáljon, engedd, hogy megszenteljen az Úr. Ne csak Jézusig jussunk el.  Ez a múlt. Hanem Jézussal. Ez a jövő.

 Legyen a mi életünk örvendező, Krisztus-követő élet. Egy olyan örvendező élet, amelyik nem e világ szerint akar teljesítmény-centrikus lenni - beleértve azt is, hogy én sok jót tettem, ideje volna, hogy az Úr Isten megdicsérjen; ideje volna, hogy kiváltságokat osztogasson nekem; ideje volna, hogy elismerné, és különböző érdemkeresztekkel kitüntetne, hogy milyen nagyszerű ember vagyok- hanem értsem és vegyem komolyan: az élet először is bizalomkérdés. A hétköznapi élet is. Hiszen csak így nevelkedhettünk fel, hogy megszülettünk, és teljesen ráhagyatkoztunk a szülőkre - mert csak a pelenkába tudtunk teljesíteni. Meg úgy tudtunk teljesíteni, hogy nem hagytuk aludni éjjel az anyucit, mert eleinte túl sokszor fölsírtunk.

Ha csak a teljesítményt akarjuk, és ezt vallásos változatban csináljuk, akkor nem értjük az evangéliumot. De szabad elmenni Jézushoz. És Jézus azt mondja: jöjj és kövess! Nem azt mondja, hogy mit keresel itt te, tudom rólad milyen vagy - hanem Jézus vállalná ezt az embert is. Gyere, bízzál bennem, gyere, jöjj és kövess engem. Csak van egy pont, amikor az Úr is vár. Amikor (itt van a teniszpálya ugye a szomszédban), a labda a másik térfélen van. Amikor nekem kell döntenem. És azután segít az Úr.

Szeretett Testvérek! Újra és újra merjük kimondani: "De én-szívem egészen a Tied" - ahogy Ady fogalmazott. És akkor nemcsak megszomorodva elmegyünk Jézustól, hanem Jézussal örömmel járhatunk. Ámen.

            Adjad, hogy lássuk a világosságot,
            Te szent igédet, az egy igazságot,
            A Krisztus Jézust: örök vígasságot,
            És boldogságot.

És ne ismerjünk többet a Krisztusnál, Ne szerethessünk egyebet Jézusnál; Maradhassunk meg a te szent Fiaddal, Krisztus Urunkkal.

225. dicséret 5. és 6. vers

Imádkozzunk

(...)

Könyörgünk egyházunkért. Könyörgünk azokért a felebarátainkért, akik magukat reformátusnak mondják, de még Jézusig sem nagyon jutottak el, hogy föltámadjon szívükben a vágyakozás, és ne csupán Jézusig jussanak el, hanem mellette döntve Jézussal járjanak. Így könyörgünk nemzetünkben is lelki ébredésért. Használd föl szolgálatra odaszánt életünket, hogy minél többen járhassunk Teveled egész földi életünkben örömmel. Ámen.

"Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, Isten tulajdonba vett népe vagytok, hogy annak nagy tetteit hirdessétek, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket." Ámen.

Forrás:  http://www.refnagyerdo.hu/index.html

***Megjegyzés:
A Google keresőjében így található meg az oldal:

"Debrecen Nagyerdei Református Gyülekezet"
"Az oldal káros lehet a számítógéped számára."
 
 
No comment.***