Blogarchívum

2008. október 31., péntek

Hírtallózó

Megnyitják Recsket?
Aláírásgyűjtés indulhat a parlament szétkergetéséért

2008-10-30 15:56 Jobbik.Net

Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az OVB korábbi határozatát, ami megengedte, hogy aláírásgyűjtésbe kezdjenek a parlament feloszlatásáért. Ha 50 ezren aláírják, akkor a parlamentnek napirendre kell vennie önmaga feloszlatását.

Az Alkotmánybíróság szerint is lehet aláírást gyűjteni annak érdekében, hogy a parlament oszlassa fel magát. Korábban az Országos Választási Bizottság (OVB) már engedélyezte a népi kezdeményezést. A népi kezdeményezés azt jelenti, hogy ha 50 ezer ember két hónapon belül aláírja az íveket, akkor a parlamentnek kötelessége napirendre vennie a témát. A mostani esetben az alábbi szöveget lehet aláírni: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását."

Három alkotmánybíró nem értett egyet a döntéssel, ezért ők különvéleményüket is megjelentették. Bragyova András, Holló András és Kiss László szerint népi kezdeményezés csak törvény megalkotásra irányulhat.

Bragyova szerint az Alkotmánybíróság mostani döntése azért is helytelen, mert ez alapján bármilyen hülyeség napirendre vételére rá lehet kényszeríteni a parlamentet. Például "a Mormon könyve megtárgyalását éppúgy, mint a Hungarizmus programját, vagy egy, az UFO-król szóló jelentést, netán a Pythagorász tételt, vagy a sumér-magyar rokonság kérdését." - írja Bragyova.

Szeptemberben az MDF javaslatára már szavazott a parlament önmaga feloszlatásáról, de az MSZP, az SZDSZ és a független képviselők szavazataival a képviselők többsége elutasította a javaslatot.
index.hu



Az Országgyűlés feloszlatására irányuló népi kezdeményezésről

Az Alkotmánybíróság 2008. október 28-i, 527/H/2008. AB határozatával (http://www.mkab.hu/content/hu/frisshat/05270804.htm) szabad utat nyitott a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlását." c. népi kezdeményezést indító aláírásgyűjtésének.

Az Alkotmánybíróság egy figyelemelterelő gumicsont köztudatba történő dobására adta ezzel a határozattal áldását,
mert:
ez az aláírásgyűjtés véleménynyilvánító és nem ügydöntü jellegű.

Magyarul: az aláírások hatására az országgyűlés dönti el, hogy feloszlatja-e önmagát. Ezt szeptemberben az MDF kezdeményezte, de az Országgylés elutasította. A "nemet" mondó képviselők érdeke nemhogy gyengült volna ebben a témában (is), hanem erősödött.

Azért, hogy lássuk: mi a következménye Magyarországon annak, hogy az önigazgatás (szubszidiaritás) csonkítása hogyan teszi látszattá a demokráciát, mindenki szíves figyelmébe ajánlom az 1949. évi XX. tv. (Alkotmány) 28/C. §-ának alábbi pontját:

(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
....
e) az Országgyűlés feloszlásáról.

Kelt Szegeden, 2008. október 30-án.
A krisztusi örök értékrend szerinti magyar szeretettel:
Halász József, a Szent Korona alázatos szolgája.

"Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában megállapította, hogy az Országgyűlést a népi kezdeményezés nem köti oly módon, mint a legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére elrendelt ügydöntő és eredményes népszavazás alapján hozott döntés [Alkotmány 28/C. § (3) bekezdés]. Az eredményes népszavazással hozott döntés az Országgyűlés Alkotmány 19. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörének - az Alkotmányban rögzített - korlátozása: az Országgyűlés köteles az eredményes népszavazásból következő döntéseket meghozni. Népi kezdeményezés esetén ezzel szemben az Országgyűlésnek a kérdés napirendre tűzésére, megtárgyalására és döntéshozatalra van kötelezettsége, de ennek a döntésnek a tartalmát a népi kezdeményezés nem köti meg, nem egy kötelező döntés meghozatalára szól. Éppen ezért a népi kezdeményezésnek mindaddig, amíg az alkotmányosság keretében marad - ellentétben a népszavazással - az Alkotmányban megfogalmazott tárgyköri korlátja nincs, és a kérdésnek nem kell konkrét jogalkotási kötelezettséget megfogalmaznia."
(527/H/2008. AB határozat)

*** www.nemzetihirhalo.hu *************

Kövér László: előre hozott választás kell!
2008-10-30 Magyar Hírlap

"Az, hogy Gyurcsány Ferenc még mindig itt rontja a levegőt a politikában, a kormány élén, egész egyszerűen abszurd, példátlan. Ilyen a világon demokratikus körülmények között nincs" - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke tegnap egy szegedi fórumon. Kövér szerint a megoldás az előre hozott választás.

Kövér a fórumon kiemelte: a többi uniós tagországtól eltérően csak hazánk próbálja megszorításokkal elkerülni a pénzügyi csődöt. Úgy vélte, rövid távon lehet, hogy sikeres a megszorítás, de nem állítja növekedési pályára az országot. A fideszes politikus szerint abból "a mély adósságcsapdából, amelybe újra belelöktek bennünket a kormányzó politikusok Gyurcsány Ferenccel az élen" nem lehet másképpen kikeveredni, csak ha minél több ember termel minél több értéket, ami után adót fizet.

A politikus elítélte, hogy ugyanazok kérik az ország lakosságának türelmét és a megszorítások elviselését, akik ebbe a gödörbe löktek bennünket.

Annak pedig, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségére szorulunk, nagy ára van az ország nemzetközi megítélése szempontjából: Ukrajnával, Pakisztánnal, Fehéroroszországgal kerültünk egy szintre. Ráadásul, ha a hitelkeretből egy forintot sem hívunk le - ami nem valószínű -, a rendelkezésre állási díj akkor is évi 15 milliárd forint. A hitelvesztett jelenlegi garnitúrát, amellyel az ország Kövér László szerint nem lesz képes még egyszer növekedési pályára kerülni, újra cserélné egy előre hozott választáson.
(MH)

5 megjegyzés :

  1. népi kezdeményezés csak törvény megalkotásra irányulhat

    mondják az illegitim takony tákolmányosok.

    Mi MAGYAROK pedig TUDJUK, hogy az érvényes Magyar Törvény szerint -a 64 éve terrorral regnáló patkány köztársasági bűnbanda-

    HAZAÁRULÁS BŰNTETTÉNEK folyamatosan elkövetése miatt

    HALÁLBÜNTETÉS (akasztás) vár rájuk !

    VálaszTörlés
  2. Miután visszaállítottuk a bűnözéstől való elrettentés leghatásosabb eszközét, a halálbüntetést, a jelenlegi politikai-gazdasági maffia bűntetteinek felelőseit törvényszék elé kell állítani, hogy az általuk bizonyítottan elkövetett gonosztettek mértéke szerint elnyerjék méltó büntetésüket. A hazaárulásért golyó általi halál jár.
    Lajdi Péter : R E C R U D E S C U N T

    VálaszTörlés
  3. Az itélkezés sajnos csak kormányváltás esetén lehetséges.
    Ez a kezdeményezés önmagában nem képes előrehozni a választásokat, mivel a döntés 2010-ig húzható.

    VálaszTörlés
  4. Az ÍTÉL-kezés ERKÖLCS dolga és nem politikai ! Semmi köze a választásokhoz ! Az "előrehozott választás" maga egy trükk az időhúzásra, ahol semmi sem változna, csak a jelszó. A politikus-bűnbanda erőlteti az előrehozott választást, mielőtt a Magyar Nemzet az érvényes Magyar Törvény szerint véglegesen kiiktatná őket soraiból.

    VálaszTörlés