Blogarchívum

2012. július 18., szerda

...és az ártatlanság vélelme?

Brit bulvárlap kutatta fel a háborús bűnökkel gyanúsított Csatáryt

MNO MTI 2012. július 15., 13:55
Felkereste budapesti lakásán a legnagyobb brit bulvárlap Csatáry Lászlót, akit a náci bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ a világ legkeresettebb háborús bűnösének tart.

A The Sun két teljes újságoldalt megtöltő, fotókkal illusztrált vasárnapi beszámolója szerint a lap oknyomozó riportereket küldött Budapestre, hogy megpróbálják szóra bírni Csatáryt, aki a második világháború idején az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt. A Budapesti Nyomozó Ügyészség tavaly szeptemberben rendelt el nyomozást ellene háborús bűntett elkövetésének gyanúja miatt, Efraim Zuroffnak, a Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetőjének feljelentése alapján.

Zuroff a minap Budapesten, Az utolsó esély akció – küzdelem a náci háborús bűnösök felelősségre vonásáért című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján elmondta, hogy ellátogatott a budapesti főügyészségre, és azt kérte a főügyésztől, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy Csatáry bíróság elé kerüljön, és ne tudjon elutazni Magyarországról. A The Sun vasárnapi cikkben Csatáry László „Ladislaus Csizsik-Csatáry" néven szerepel, és a lap szerint 97 éves.

A The Sun írása szerint Csatáry 15 700 zsidó auschwitzi deportálásában működött közre, és „holléte 15 éve rejtély", de a lap munkatársai – a Wiesenthal-központtól kapott adatok alapján – kiderítették, hogy „Budapest egyik elegáns kerületében" él, „két hálószobás lakásában". A lakcímet a lap nem ismertette.

Alsónadrágban fotózták le

A The Sun riporterei felkeresték a lakást, és lefotózták, amint Csatáry ingben, zokniban és alsóneműben ajtót nyit a csengetésre. Amikor az újságírók megkérdezték, hogy tagadja-e a terhére rótt bűncselekményeket, Csatáry – aki évtizedeken át Kanadában élt – a riport szerint „kanadai akcentusú angolsággal" indulatosan kijelentette, hogy nem követte el azt, amivel gyanúsítják, majd becsapta lakása ajtaját.

A The Sun stábja a lap vasárnapi beszámolója szerint még e konfrontáció előtt megfigyelte, hogy Csatáry „elegáns öltözetben" elhagyja lakását, sétál a városban, villamossal elmegy egy közeli bevásárlóközpontba, több üzletbe benézett, és „vásárolt egy jobboldali újságot". A lap minderről ugyancsak fotókat közöl. A cikkben az olvasható, hogy Csatáry László alig néhány hete költözött jelenlegi lakhelyére. A bejárati kapu lakáscsengőjén „Smith" név olvasható, de belül, a postaládáján szerepel a Csatáry név.

A lap megszólaltatja Efraim Zuroffot, aki kijelentette: „most, hogy a The Sun megtalálta ezt a háborús bűnöst, (Csatáryt) Magyarországon bíróság elé kell állítani". A Simon Wiesenthal Központ jeruzsálemi vezetője a The Sunnak azt mondta, hogy Csatáry László a kassai gettó egykori rendőrparancsnokaként 15 700 ember haláltáborba küldéséért felelős, és „közismert volt szadizmusáról".

A The Sun megszólaltatta Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnökét is, aki szerint „ez az ember több ezer zsidó családnak okozott fájdalmat, és az egész magyar nemzetre nézve szégyen lenne, ha Csatáry elkerülné az igazságszolgáltatást".

A cikk szerint a magyar ügyészségi illetékesek tanulmányozzák a The Sun által átnyújtott bizonyítékok dossziéit. A lap oknyomozó stábja találkozott Hetényi Gábor ügyésszel, aki az írás szerint köszönetet mondott a The Sunnak.
A lap idézi Varga Jenő fővárosi főügyészhelyettest, aki kijelentette, hogy folyamatban lévő vizsgálatról van szó, és az ügyészek tanulmányozzák a beterjesztett információkat.

*****

Keressük a 97 éves Csatáry bácsit zaklató zsidókat (nyomravezetői díjjal) - hét antimagyart már beazonosítottunk

Amint az alábbi hírből kiderül, néhány magyarellenes zsidó jó mókának tartotta azt, hogy zaklatni próbáljon a saját lakásán egy rendkívül idős magyart, s háborús bűnösnek nevezze jogerős bírósági ítélet nélkül, pusztán arra alapozva, hogy a még Karsai László szerint is megélhetési nácivadász fajtársuk ezzel vádolta meg.
Ugyanezt művelték Képíró Sándorral, akit végül a bíróság a cionista nyomás ellenére felmentett, gyakorlatilag kimondva, hogy Zuroff vádjai nem állják meg a helyüket. De akkor ez már sokat nem ért, a meghurcoltatása során tönkrement egészségű ember néhány napra rá megtért teremtőjéhez. Zuroff ekkor kijelentette: "egyetlen vigaszunk, hogy mi tettük tönkre Képíró egészségét", s egyértelmű, hogy itt is erre megy ki az ószövetségi "játék". Az ártatlannak tűnő fiatal arcok mögött tehát az ölni kész, az őt befogadó és eltartó magyarság iránti olthatatlan gyűlölet által hajtott zsidó rejtőzik, amit pedig elkövetnek, nem más, mint gyilkossági kísérlet.
Ideje tehát megtudni, kik azok, akik felmenőik, Kohn Béla és Rosenfeld Mátyás nyomdokain ma, 2012-ben is magyargyilkolásra szövetkeznek, s ők beszélnek ilyen-olyan bűnökről, miközben elsősorban fajtársaik a felelősek hazánk kommunizmusba, majd kapitalizmusba züllesztéséért, több ezer magyar ember haláláért, százezrek kivándorlásáért, hatmillió magzat megöléséért, az ország kiárusításáért, és még hosszan sorolhatnánk csak a hazai "érdemeiket", hogy a palesztinai népirtásról vagy a többi emberiségellenes bűncselekményükről most terjedelmi okok miatt ne is beszéljünk.
Várjuk tehát az alábbi képeken és videókon bemutatott partizánok adatait a szerk(kukac)kuruc.info címre (Noé Hisztina kivételével, természetesen, ő immár közismert: hónapok óta ezzel az antinővel riogatják egymást a férfiak sörözés közben): képet, Facebook-, Iwiw- stb. adatlapot, címet, telefonszámot (és kérjük jelezni, melyik képen, illetve melyik videóban, hányadik percnél szerepel a szóban forgó egyed) - ha a Talmud harcosai híresek akarnak lenni, mi megadjuk nekik a lehetőséget.
Azok között, akik a legtöbb személyről a legtöbb használható adatot beküldik, 100 ezer forintot osztunk szét (ebből 75 ezret Varga Béla Amerikában élő bajtársunk ajánlott fel).
Jó vadászatot, és ha ők nem felejtenek, mi se lépjünk túl ilyen könnyen a nemzetünk elleni támadásokon!
A korábbi hír képein kívül az alábbi videókon láthatók a hős (97 éves ember halálba kergetésében részt vevő) antifasiszták:
 
Az AFP videóján "Andi Gergely" nyilatkozik az Európai Zsidó Diákszövetség nevében:
Újabb AFP-videó:
A BBC videója: 
AFP:
/Frissítések, nevek, képek, adatlapok a cikk alján/
 
Korábban írtuk: Aranyos bácsinak ismerik Csatáryt a szomszédok - hiába próbálták zaklatni tegnap a zsidók
"Antifasiszta aktivisták" tartottak rövid demonstrációt annál a háznál, ahol a Zuroff által háborús bűnökkel megvádolt Csatáry Lászlót sejtik. A szomszédok szerint a férfi már nincs ott, és hetek óta nem látták, de a megjelent zsidók szerint az idős férfi ott bujkál a bezárt ajtó mögött az egyik magasföldszinti lakásban.
Zoom
Csatáryról vasárnap a The Sun brit bulvárlap közölt terjedelmes cikket, amelyben - részletezve az ellene felmerülő vádakat -, azt is írták, hogy megtalálták az idős magyart Budapesten, aki, amikor megpróbálták szóra bírni, elküldte őket.
A Jagelló úti ház egyik földszinti lakásában élő idős nő egy magas és aranyos bácsira emlékezett, de többet nem volt hajlandó elárulni, csak azt ismételte meg többször, hogy a férfi már nincs ott. A brit bulvárlap szerint Csatáry pár hónapja költözött a kertes társasház egyik lakásába (a hétfő délután a helyszínre érkező "antifasiszták" az egyik magasföldszinten található lakás ajtaját ragasztották tele matricákkal), egy körülbelül egy mérföldre (1600 méter), fekvő másik lakásból.
Zoom
A Testnevelési Egyetem mögött húzódó Győri úton lévő másik lakás egy újabb építésű társasházban van. A zsidó aktivisták körében terjedő információk szerint a férfi éveken keresztül élt itt zavartalanul, és jó kapcsolatokat ápolt egyik közvetlen szomszédjával, aki szintén kedves és figyelmes idős úrnak írta le nekik. A szomszédok ugyanakkor nem tudtak semmit Csatáryról. Egyikük azt mondta, csak albérlő, alig ismeri a többi lakót, az épület aljában elektromos felszereléseket kínáló bolt eladója pedig nem akart nyilatkozni.
Zoom
Az idős férfit a sarkon található Tomi élelmiszer fiatal eladója sem látta. "Jó formában van az öreg" - jegyezték meg a bolt előtt cigarettázó környékbeli fiatalok, amikor megmutattuk nekik a brit bulvárlap képét Csatáryról, de ők sem találkoztak vele.
Zoom
A Jagelló úti házban egy másik szomszéd azt mondta, hogy két hete még látta a férfit, aki egy hónapja költözött oda. A középkorú nő azt mondta, nem tudta, kiről van szó, "nem is mutatkozott be".
Zoom
Eddigre - hétfő kora estére - már több tucat ember nyüzsgött a társasház kertjében, újságírók és "antifasiszta aktivisták" vegyesen. Utóbbiak úgy vélték, hogy a férfi jelenleg is a lakásban tartózkodik, noha többek többszöri kopogására sem válaszolt senki a magasföldszinten. Előzőleg, amikor a kapucsengőn becsöngettek hozzá, olyan kattanást lehetett hallani, mintha valaki felvette volna a kagylót, csak nem szólt bele, de ez lehetett akár elektromos zaj is.
Zoom
A helyszínen fél hét körül rögtönzött demonstrációként több tucat "antifasisztát" kötöttek össze csuklójuknál barna ragasztószalaggal a szervezők (szögesdróttal kellett volna), miközben többek között "Last chance for justice" (utolsó esély az igazságra) feliratú táblákat tartottak, majd háromra azt kiabálták: "Soha nem felejtünk", azt remélve, hogy ha a férfi valóban otthon van, akkor meghallja (és ettől halálosan megrémül - a szerk.).
Ezután a társaság nagyja szétszéledt, az ott maradt néhány aktivistát később kiérkező rendőrök igazoltatták.
(Origó nyomán)
 
1. frissítés: Már meg is van az egyik legaktívabb résztvevő (szervező?), Eszter Edler. Facebook-oldala alapján nemcsak zsidó és antimagyar, hanem ultracionista is, aki Izraelbe jár, Horthy ellen tüntet, Wass Albert és Nyirő József ellen tiltakozik (beküldte: J. András):
Zoom
Zoom
Zoom
2. frissítés: Ugyanő Iwiwen (beküldte: Z. Imre):
Zoom

3. frissítés: L. András nevű olvasónk nyomozása és annak eredményei:
Tisztelt Szerkesztő!
A meghirdetett antifasiszta-vadászatra már van is pár áldozatom.
http://www.roicommunity.org/users/andi-gergely - a link maga Gergely Andi ROI felhasználói fiókja:
Zoom
Egy kis önéletrajz:
Zoom
Innen el tudtam jutni a Facebook-oldalára: http://www.facebook.com/andi.gergely.5
Zoom
Onnan még több szennyet találtam (de sajnos nem eleget):
Gabriella Horowitz, a majdnem 6 perces videónál 2:20-nál ő ajánlja fel, hogy elkezdi a ragasztást, mellékelve van egy kép, amin Noé Krisztina mellett, egy táblával pózol Fb: http://www.facebook.com/horowitzg
Zoom
Zoom
Deborah Abisror, a 2 és 3/4 perces videónál az ajtóragasztásnál vesz részt, 22 másodpercnél jól kivehető, Fb: http://www.facebook.com/deborah.abisror
Zoom
Mindannyian lelkes EUJS-tagok, és a profiljuk mindenféle dávidsággal van tele. Ők voltak a tüntetés aktívabb résztvevői, könnyebb volt őket megtalálni, de nem adom fel a keresést az agymosottak után.
Közben megtaláltam Deborah Abisror (t:+3226477279 e: deborah@eujs.org) és Gergely Andi (t: +3226477279 e: andi@eujs.org) EUJS e-mail címét és telefonszámát. Továbbá megtudtam, hogy külföldről sokan jöttek el csak erre a "tüntetésre", többek között D. Abisror is csak ezért jött ide Franciaországból.
4. frissítés (beküldte G. Viktória): Démeth Ferencné lájkolja a róla készült képet:
Zoom
facebookos adatlapja szerint Buchenwald az egyik kedvenc témája:
Zoom
A képet Gábor Sajósi készítette, akitől a már korábban bemutatott Eszter Edler kéri, hogy vegye le az egyik képét, mert szerinte azon nem néz ki jól. Úgy tűnik, nem mondta még soha senki neki, hogy ha valaki élőben is csúnya, az fényképen sem fog megszépülni.
Zoom
Sajósi vérbeli gyurcsányista a Fb-lapja szerint:
Zoom
Egy elvtársnőnek - aki a jelek szerint a kevésbé rohadékok közül való - be is vallja, hogy ott volt:

5. frissítés: D. Gábor beküldöttjét, Vajnai Attilát már ismerjük, ha máshonnan nem, hát onnan, hogy ő az az ember, aki képes volt feleségül venni Hisztinát (bár a jelek szerint az utóbbi időben neki sem volt ízlése hozzá, erről látszik árulkodni a Noénál tapasztalható heveny apenia dolorosa).
Zoom



További részletek: http://kuruc.info/r/2/98812/#ixzz20yzkm7cH

2012. július 15., vasárnap

Visszanéző: POLITIKAI ROBBANTÁSOK, BOROSS TAMÁS-ÜGY (Aranykéz utca), DIETMAR CLODO-ÜGY, LAKATOS-ÜGY

Részletek

Forrás:   http://igazszo.blog.com/2011/05/06/pinter-sandor-nyilvanos-titkai/

A politikai robbantások az 1998-as választásokhoz köthetőek, szinte minden héten robbant egy bomba egy-egy politikus háza környékén, személyi sérülést egyik sem okozott. Molotov-koktélt dobtak SZDSZ-es képviselő házára, majd a Független Kisgazdapárt Belgrád rakparti székháza előtt egy zacskóban találtak – később hatástalanított – pokolgépet, majd négy nappal később Torgyán József házánál robbant bomba. A Fideszes Szájer József lakása előtt is májusban robbantottak.

Pintér Sándor nevét abban az összefüggésben is a politikai robbantásokhoz kötötték egyes sajtóban megjelent cikkek, miszerint belügyminisztersége kezdetével szűntek meg a politikai robbantások. Azt sugallták, hogy ezt valami módon kapcsolatai segítségével érte el.

Az alábbi összeállításban minden hazánkban történt robbantás megtalálható. Ez alapján azonban nem egyértelmű, hogy igaza lenne a vádaskodóknak, nehéz megállapítani, hogy valóban volt-e ilyen éles határvonal, mint ahogyan szintén nehéz eldönteni, melyik egyértelműen politikai bűncselekmény a listákon.

LINK – Robbantásos merényletek Magyarországon 1989-2003

Az erőszakos politikai bűncselekmények Mo.-n, egy másik összeállításban:

BOROS TAMÁS (Aranykéz utca)

Budapest belvárosában, 1998. június 2-án, déli tizenkét óra előtt pár perccel a fél utca a levegőbe repült, amikor az Aranykéz utcában egy parkoló Polski Fiatba rejtett pokolgép felrobbant. A robbantás áldozata, Boros Tamás olajmaffiózó, másfél hónappal korábban terhelő vallomást tett több, olajszőkítésben érintett cégre és azok vezetőire, s Pintér Sándort maffiakapcsolatokkal vádolta, ő lett volna az olajügyek koronatanúja.  1998-ban az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának ülésén is levetítették azt a videófilmet, amelyen a később felrobbantott vállalkozó a köztisztviselők és a maffia összefonódásáról beszélt. Pintér tagadta Boros állításait, és azt mondta, le akarják járatni.

2008-ra jutott el a nyomozás több magyarországi robbantás valószínűsíthető tetteseihez, egy orosz alvilági kapcsolatokkal rendelkező szerb terrorista csoporthoz, melynek tevékeny tagja volt Joseph Rohác, szlovák állampolgárságú férfi, akit többek közt Fenyő János médiavállalkozó és Seress Zoltán olajvállalkozó titokzatos halálával is kapcsolatba hoztak. A csoport többi tagja nagy részben azóta különböző merényletekben életét vesztette. A nyomozással kapcsolatban többször titokzatos utalások hangzottak el, melyek a politikai felsővezetés érintettségét pedzegették.

LINK – Hullanak az emberek Rohác körül

Visszatér az Aranykéz utcai robbantó. Ha beszél, borul a magyar közélet?

2008. december 06. – STOP.hu

Elmondja-e, hogy ki volt a megrendelő?

Nyugtalanító hónapokat élnek át most az Aranykéz utcai robbantás megrendelői. A négy ember életét követelő merénylet elkövetője, Jozef Rohác még ebben az évben kiadatásra kerül.

A pokolgép Boross Tamás ügyvédet volt hivatott likvidálni, méghozzá azért, mert az olajügyek egyik koronatanúja volt. Egy, a STOP által megkeresett ex-zsaru szerint, volt kollégáitól egészen magas rangú politikusokig mindenki érintett lehet…Igaz, a nemzetközi elfogatóparancs egy Seress Zoltán nevű vállalkozó meggyilkolása miatt került kiadásra Rohac ellen, ennek ellenére körülbelül fél tucat bűncselekmény írható a férfi által képviselt bűnszervezet számlájára. Többek között az Aranykéz utcai robbantást is a Jozef Hamala vezette volt szlovák titkosrendorökbol álló csoport hajtotta végre.

“Még emlékszem, Balla Béla,(*saját megj: Aki nem Balla Irma MDF) az akkori bűnügyi igazgató le is nyilatkozta, hogy körvonalazódott a megbízói kör az Aranykéz utcai robbantásban” – idézte fel a 8 évvel ezelőtt történteket a BRFK egykori nyomozója, aki szerint az olajügyeket még ma sem lehet felgöngyölíteni, márpedig Boross meggyilkolása igencsak ezzel van összefüggésben.

“A 90-es évek közepe igazi vadnyugat volt. Politikusok, cégvezetők, zsaruk muködtek együtt a bőnözőkkel. Jöttek-mentek a borítékok meg az aktatáskák” – folytatta riportalanyunk, aki szerint, ha esetleg kinyitja a száját a szlovák bérgyilkos, akkor dominóként fog összeomlani a fél magyar közélet.”

LINK – A robbantó boríthatja a fél magyar közéletet

2 évig kísérgették a börtön és a bíróság között maszkos kommandósok Rohácot oda és vissza, azonban nem mondott sokat – pontosabban semmit sem mondott. 2010-re csak annyit sikerült rábizonyítani, hogy 1997 nyarán megpróbálta levegőbe röpíteni Seres Zoltán (†45) vállalkozó luxusautóját (akit két sikertelen bombás merényletkísérlet után nem sokkal géppisztollyal meggyilkoltak), mivel részleges ujjlenyomatát megtalálták a robbanószerkezeten (ami leesett az autó alvázáról és nem robbant fel). Mivel a robbanóanyaggal való visszaélésért kapott 2 éve az előzetesben töltött idő alatt letelt, Rohácot szabadon engedték és 3 évre kiutasították Magyarországról. Rohác még 2000-ben egy szlovák újságírónak azt mondta: a magyar és szlovák leszámolássorozat nem más, mint titkosszolgálatok harcának a része.

LINK – Újra szabadlábon a Patkány

2011-ben új fordulat következett az ügyben, amikor a Fenyő-gyilkosság után a tettes által eldobott, maszknak használt sísapkában lévő hajszál DNS-ét megvizgsálták. Rohác ellen februárban újra elfogatóparancsot adtak ki, a szlovák hatóságok pedig egy héttel később elfogták a férfit, majd később kiadták Magyarországnak.

Rohác Magyarországra hozatalakor azt mondta, nem bízik a magyar hatóságok elfogulatlanságában.

LINK – Elrendelték Rohác előzetes letartóztatását

Rohác ügyének kifutása ma még nem ismert, folyik az eljárás. A szlovák férfi eddig nem igazán segítette a rendőrség munkáját, és a nevén kívül szinte semmit nem árult el. Azonban azt elmondta, egy memóriakártyán eltárolt mindent, amit tud, arra az esetre, ha “történne vele valami”.

DIETMAR CLODO

Dietmar Eduard Clodo 1954-ben született a Saar-vidéken. A ’90-es évek eleje óta élt Magyarországon. Foglalkozásáról keveset lehetett tudni, mivel számtalan különböző titkosszolgálati adat jelent meg róla. 1992 óta figyelték az – eredetileg -  közgazdász férfit, mert attól tartottak, hogy fegyverekkel és robbanóanyagokkal kereskedik. Végül kommandósok rohanták meg pilisszentlászlói és békásmegyeri házát. Pilisszentlászlón 54 kilogramm robbanóanyagot vagy annak eloállításához szükséges vegyszert találtak, valamint a bombagyártáshoz nélkülözhetetlen műszereket. 1998 őszének szenzációja volt, hogy Clodo üzletemberként legális termékbemutatót tartott a honvédség egyik lőterén. Ugyancsak bebizonyosodott az is, hogy a német férfit lakásán felkereste Pintér Sándor egykori országos rendőrfőkapitány, jelenlegi belügyminiszter.

Pintér Sándor először azt mondta, sohasem találkozott Dietmar Clodo-val. Majd miután előkerült egy videófelvétel, amelyen egyértelműen együtt látható Clodo-val, Pintér Sándor azt mondta, nem tudta, hogy ez a Clodo az a Clodo.

LINK – Dietmar Clodo ügyének összefoglalása

Clodo-t a Fővárosi Bíróság 10 évre ítélte, akiről bebizonyosodott, hogy két orosz társával együtt éveken keresztül gyártott bombákat piliszentlászlói otthonában, de kiadták hazájának, hogy ott tölthesse le büntetését.

LINK – 10 évet kapott jogerősen a bombagyáros

Dietmar Clodo-t egy német bíróság 2005-ben szabadon engedte.

LINK – Szabadon engedték Dietmart Clodo-t Németországban

Pintér Sándor azt mondta, egy termékbemutatón járt Clodóék házában, de mivel nem tetszett neki az ajánlat, nem kötött üzletet.

LAKATOS CSABA (Revolver-ügy)

Az ügetőn meggyilkolt Lakatos Csaba ügyébe is belekeverték Pintér Sándort rosszakarói. Azt állították, hogy Pintér Sándor vitte el a helyszínről – a kabátja alatt – a perdöntő bizonyítékként szolgáló revolvert, az ugyanis eltűnt. Pintér Sándor tagadta, hogy a helyszínen járt. Később egy, a helyszínen készült rendőrségi jegyzőkönyv vált nyilvánossá, melyen ott szerepelt Pintér Sándor aláírása is. Pintér Sándor ekkor azt mondta, hogy nem pontosan a helyszínen, csupán annak közelében járt, amire azért nem emlékezett, mert akkoriban rengeteg hasonló ügyben helyszínelt.

A Boross Tamás-, Dietmar Clodo- és a Lakatos- (vagy Revolver) ügyek tisztázásához elegendőnek bizonyult, hogy Pintér Sándor 1998-ban egy nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatáson kijelentette, érintettsége kizárható ezekben az ügyekben. A bizottság elnöke, Keleti György “megnyugtatónak” nevezte a Pintér Sándor által közölt információkat és lezárta az ügyet.

LINK – A “Pintér-ügyek” lezárása

Visszanéző: OLAJÜGYEK

Részletek

Forrás: http://igazszo.blog.com/2011/05/06/pinter-sandor-nyilvanos-titkai/

Magyarországon a rendszerváltozás után az olajügyektől volt hangos a sajtó (jellemzően 1992-96). Olajvonatok érkeztek jellemzően a volt szovjet tagországokból, melyek tartalmát “szőkítéssel” (adalékanyagok hozzáadásával, “savazással”) üzemanyagként, jóval drágábban adtak tovább, illetve az olaj minősítését papíron megváltoztatva drágábban adták tovább, miközben elsikkasztották a fizetendő vámot és a forgalmi adót. Nem csak a maffia, hanem magas rangú helyi és országos rendőri vezetők, határőrök, politikusok is részt vettek az ügyletekben, több tízmillió liter olaj ment át az országon havonta, amit “nem lehetett nem észrevenni”. A mai közélet számos képviselője – azt beszélik, többen a leggazdagabb 100-as listáról is – ezidőtájt alapozta meg anyagi hátterét, akik legális üzletekbe fektetve az olajjal szerzett vagyonukat, mára megbecsült üzletemberek, közéleti szereplők, politikusok. Egyes politikai pártokról hírlett, hogy egyenesen az olajügyekkel szerzett pénzből finanszírozta működését, illetve választási kampányát.

Csak évekkel megtörténtük után került napirendre az ügyek hatósági felgöngyölítése, addig csupán suttogtak minderről.

LINK – Szemben a maffiával – az állítólag megvert Kármán Irén dokumentumfilmje

1996. március 31-én Eleken, hivatalosan közlekedési balesetben, mások szerint tisztázatlan körülmények között meghalt Molnár László, aki a rendszerváltozás után az SZDSZ tagja lett, és akiről valószínűsíthető, hogy olajszőkítéssel foglalkozott.

Pallag László, volt FKGP-s országggyűlési képviselő kezdeményezett nyomozást az olajügyek felderítésére, mert úgy vélte, összefüggés volt Molnár László halála, illetve tevékenysége és a Békés és Bács-Kiskun megyei rendőrök: Kuzma Mihály, Szabó András, Kovács László Zsolt, Szuvek János és Dénes Gábor halála között (hivatalosan mindannyian öngyilkosságot követtek el, egyikük uzsonnázás közben lett öngyilkos). Kuzma Mihály alezredes ügye kavarta a legnagyobb port,  egyrészt azért, mert a megyei rendőrkapitányság épületében, különös körülmények között, munkaidőben halt meg, másrészt mivel ő vezette Békés megyében a szervezett bűnözés elleni osztályt, és minden bizonnyal sokat tudott az olaj-üzlettel összefüggő rendőri visszaélésekről is, hiszen feladata kapcsán belső vizgsálatok keretében vizgsálta a főnökei mozgáskörét, kapcsolatait is a korrupciógyanús ügyekben, s vizsgálatainak tárgyai voltak bizonyos vállalkozók, elképzelhetően a maffiózók kapcsolatai a rendőrökkel, s azok befolyása a rendőri vezetőkre.

LINK – Olajügyek és gyanús rendőrhalálok Békés megyében

Az olajügyek kapcsán külön parlamenti vizsgálóbizottságot állítottak fel, Pallagh László elnökletével. Az olajügyek politikai összefonódásaival kapcsolatban később több tanút is meghallgattak, míg 2000. júniusában Pallag László, az egyik beidézett tanú (N.Zs.) bizottsági meghallgatása után sajtótájékoztatót tartott, majd válaszolt a Vasárnapi Újság riporterének kérdéseire, s váratlanul igen beszédesnek mutatkozott.

Ekkor említette Pintér Sándor nevét – a bizottság előtt vallomást tevő Nógrádi Zsoltra (az ő ügyéről lejjebb bővebben írunk) hivatkozva - az olajügyekkel kapcsolatban.

“Olaj-milliárdok minden mennyiségben – Vasárnapi Újság, 2000. 06.11.

….

Pallag László: A tanúvallomást tevőt ismétlem. Elmondta, hogy hogyan és merről, hova, milyen telepeken mozgatták az olajat.
Lakatos Pál: Időpontban most hol tartunk?
Pallag László: 92-96 közötti időszakról van szó. De beszélt egész a napjainkig az ügyekről. Mert amikor az olajszõkítés már nem működött, már nem jött pénz az olajból, akkor ment a borhamisítás. És tulajdonképpen összekapcsolta ezeket az ügyeket. Tehát minden olyan témára, amire rálátása volt, õ erről beszélt. Ott volt, látta, tapasztalta, részese volt a dolgoknak. Beszélt a vámosok szerepéről, közremûködéseiről, a rendőrök szerepéről, rendõrvezetők szerepéről, arról, hogy havi 15-20 millió litert szőkítettek, különböző telepekre mozogtak, ahol üldözték őket továbbmentek, továbbtelepültek.
Lakatos Pál: Azt tudhatjuk, hogy milyen útvonalról van szó?
Pallag László: Bács megyérõl van szó és a Bács megyei kapcsolatrendszerrõl. Tudott az egész folyamatról, az akkori országos rendõrfõkapitány.
Lakatos Pál: Pintér Sándorról beszél?
Pallag László: Őróla beszélt az a tanúvallomást tevő. Sőt, a szeme láttára tették a kocsijába és azoknak a szeme láttára, akik vele voltak, két-három ember mindig volt vele, hol 25, hol 50 milliót.
Lakatos Pál: Kinek a kocsijába tettek 50 millió forintot?
Pallag László: Pintér Sándor kocsijába. Abba a kocsiba, amiben hozták és vitték.
Lakatos Pál: Amiben Pintér Sándort hozták, vitték oda a helyszínre, ahol az olajszõkítés folyt?
Pallag László: Igen. Õ sokszor megfordult ott, az alvilág rendezvényein ott volt, szinte baráti kapcsolatban volt ezekkel az emberekkel, Sanyi bácsinak hívták. Gondolom, ez védelmi pénz volt.
Lakatos Pál: Hogy teljesen egyértelmû legyen, Ön szerint illetve a tanú szerint ezt a nagy összeget azért tették Pintér Sándor kocsijába, hogy ne legyen nyomozás a dologból?
Pallag László: Ezeket a mozgásokat nem lehetett csak a hivatalos szervek segítségével végigcsinálni. Másképp ez nem mûködött. Itt, amikor 15-20 millió literrõl van szó havonta, amikor éves szinten egymilliárd literrõl van szó.
Lakatos Pál: Ez összegben mit jelent?
Pallag László: Óriási összeg. Megvolt a tarifája literenként. Volt, amikor 30 forintot kerestek literenként, volt, amikor 1 forintot, volt, amikor 5 forintot, volt, amikor 10 forintot. Mindig attól függött, hogy milyen feladat volt. Például Melkontrolhoz vitték bevizsgálni. Volt, amikor vittek 160 milliót Melkontrolhoz, volt, amikor 60 milliót vittek. Ezt azért vitték, hogy a minõsítés olyan legyen. Ugyanígy volt a borhamisítással kapcsolatos minõsítés is, ahova szintén vittek pénzeket.
Lakatos Pál: Itt mindenki mindenkit lefizetett abban a körben.
Pallag László: Ezek mögött nagy pénzek mozogtak. Ezeket pénzzel intézték el. Elmondta azt is, hogy 94-ben MSZP-nek vittek 750 milliót.
Lakatos Pál: Az MSZP-nek miért kellett vinni 750 milliót?
Pallag László: Hát, miért? Választás előtt voltunk. Azért. Beszélt arról, hogy Lezsák Sándor emberei intézték helyette az ügyeket. Lezsák Sándor helyett intézték az ő emberei az olajjal kapcsolatos ügyeket. De Lezsák Sándor állt a háttérben. Beszélt arról, hogy Szabó Iván, mint pénzügyminiszter biztosította a pénzeket…”

Ugyanennek a cikknek a záró fejezetében Pintér Sándornak az esetet követő első reakcióit is megismerhetjük.

“Pintér Sándor belügyminiszter közölte: „Nem tudom megállapítani, hogy jogi vagy csak orvosi esettel van dolgom. Pallag úr nyilatkozatában a személyemet érintõ részek szemenszedett hazugságok, és oly sekélyesek, hogy részletes válaszra méltatlanok.”

Pintér Sándor kisvártatva pert indított Pallag László ellen kijelentései miatt, melyet még abban az évben megnyert, 1,25 millió forintos kártérítést kapott jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogai megsértéséért.

LINK – Pintér pert nyert Pallag ellen

Pintér Sándort tanúként is beidézték az “Olajbizottság” elé 2000-ben, s az a Pallag László tett fel neki kérdéseket, akivel akkor még perben állt a fentiek miatt.

“Nagyágyúk az olajbizottság előtt – HVG – 2000/45. sz

…A kölcsönös politikai vádaskodások jegyében zajlott Kuncze Gábor előző és Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter, egykori országos rendőrfőkapitány meghallgatása is. Pintér, aki sikertörténetként élte meg a rendőrség vezetése alatt végzett tevékenységét, Tóthtól és – a vele egyébként perben álló – Pallag László (FKGP) bizottsági elnöktől kapta a „nehéz kérdéseket”. Pallag felmelegítette az 1997-es Pintér-Clodo-találkozó és az egy évvel korábbi Lakatos-merénylet Pintér részéről „vétlen” helyszínelésének ügyét, Tóth pedig arra volt kíváncsi: miképpen fordulhatott elő, hogy miután Pintér távozott az ORFK-ról, a főváros leszámolásos merényletek színterévé vált, amelyek az ő belügyminiszteri kinevezésével jó időre megszűntek. „A kérdés azt sugallja, hogy szabadidőmben robbantgattam, de most nincs rá időm” – utasította vissza a felvetést Pintér. Ő egyetlen esetben érezte a jelét, hogy a bűnözés nyomulna a politika felé: betörésből, lányfuttatásból élő bűnözők a kilencvenes évek elején pártot kívántak alapítani, de érvényesülésüket a rendőri fellépés meggátolta – állította a belügyminiszter. Később újságírók előtt megerősítette, hogy az azóta nagy valószínűséggel elhalálozott Szlávy Bulcsú Balaton környéki vállalkozó által alapított Republikánus Pártra gondolt. „Mesedélután” – így értékelte a republikánusok okozta veszélyről szóló elméletet Kuncze, aki viszont különválasztotta a leszámolásként elkövetett merényleteket azoktól a „nullsérültes” robbantásoktól, amelyeket – ugyanolyan összetételű robbanóanyaggal – a választások előtt követtek el konzervatív pártok és politikusok javai ellen….”

LINK – Kuncze és Pintér az olajbizottság előtt

LINK – Pintér Sándor az olajbizottság előtt

***

SÁNDOR ISTVÁN “PAPA” ÜGYE

Sándor “Papa” Istvánt, az olajügyekkel foglalkozó fedett nyomozót is meghallgatta végül a bizottság. Azért végül, mert azelőtt egynappal, hogy a bizottság előtt először jelent volna meg, letartóztatták. Később, amint akadályoztatása megszűnt, megjelent a bizottság előtt, s nyomozásának eredményeiről beszélt, említve Pintér Sándort is.

“…Továbbmennék még itt az olajügyeken, mert van egy robbantásos ügy is, vagyis bombagyáros ügy is, ami szintén gondolom, hogy érdekli a bizottságot. A bombagyáros ügy, az úgynevezett Dietmar Clodo ügy felderítése is sajnos nálam indult el, inkább ne kezdtem volna el. A kezdeti szakaszt követően átvette egy másik szolgálati ág, tehát annak felderítését valójában nem én végeztem. Nem is ez a lényeg. Abban az időben megy a parlament nemzetbiztonsági bizottságának a vizsgálata, ahol a Pintér úr és Clodo úr viszonyát próbálja kideríteni a bizottság, hogy mi is volt ott kettőjük között.
Kérem, ezután megy Leonid Kolcsinszki – Clodo bűntársa – kihallgatása az ORFK vizsgálati osztályán, amikor is jelen van Bánáti ügyvéd úr, a tolmács, Szalai Tihamér és még egy-két nyomozó. Megy a kihallgatás. Egy alkalommal Kolcsinszki azt mondja, hogy ezt a részt nem szeretném jegyzőkönyvbe mondani, de közben megya video, merthogy kamerával veszik az egész kihallgatást. Közli ez a Kolcsinszki úr, hogy kérem szépen, én Pintér tábornoknak több megbízást hajtottam végre. Megfagy a levegő, de már azt nem fejti ki, hogty milyen megbízást. Megáll a kihallgatás, Bánáti ügyvéd úr lemond.
Ez a kihallgatási anyag, a videoanyag tudomásom szerint elkerül Túri András – akkor még – csoportvezető ügyészhez is, elkerül a rendvédelmi szervekhez is, és amikor eljön a bizottsági ülés, erről a kazettáról, ami döntő jellegű lett volna a bizottság munkájában, a bizottsági személyek tisztázásában, hallgat az ügyész úr, hallgat a rendvédelem, hallgat mindenki. Mi ez, ha nem egy bűnpártolás, vagy hivatali visszaélés? Ezt én nem tettem szóvá abban az időben, hogy uraim, álljon már meg a fáklyás menet. Sok mindent szóvá tettem, és azért van az, hogy most itt vagyok letartóztatva….”

A Sándor István által tett vallomásnak nem lett jogi következménye, végül 2001. augusztusában – indoklás nélkül – 85 évre titkosították a dossziéját.

LINK – 85 évre titkosították Papa dossziéját

NÓGRÁDI-ÜGY

Az olajügyek kapcsán akkor is előkerült Pintér Sándor neve, amikor Nógrádi Zsolt, az olajügyek egyik koronatanúja vallott ellene. Nógrádi Zsolt és két helybéli tanú állításuk szerint tanúi voltak, amint édesapja a birtokán fogadta az olajmaffia és különféle pártok embereit, ahol Pintér Sándornak pénzzel teli aktatáskákat adtak át.

“Nógrádi-ügy: Pintér Sándor szerint a vádlott hazudik – 2001.12. 4. Korridor

Pintér Sándor belügyminiszter tanúként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Nógrádi Zsolt ellen hamis vád miatt folyó büntető perben kedden határozottan kijelentette, hogy a vádlott hazudik, amikor őt kapcsolatba hozza a Bács-Kiskun megyei olajbűnözéssel. Ugyanakkor a tárgyaláson Nógrádi Zsolt és az ő kérésére megidézett két helybéli tanú egybehangzóan állította, hogy a 90-es évek közepén látta az akkor még országos rendőr-főkapitányi beosztásban tevékenykedő Pintér Sándort, amint pénzzel teli aktatáskákat vett át Nógrádi Zsolt apjának soltvadkerti, illetve Flaisz Ferenc érsekhalmi ingatlanában.

A tárgyaláson elrendelt szembesítések eredménytelenek maradtak.

A büntetőperben az ügyészség azzal vádolja Nógrádi Zsoltot, hogy hamisan állította a hatóságok előtt Pintér Sándorról, továbbá Szabó Iván volt pénzügyminiszte­rről, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről és Boross Péter volt miniszterelnökről, hogy bűnös kapcsolatban állt az olajmaffiával.

Pintér Sándor a tárgyaláson arra a bírói kérdésre, miszerint mi lehet az oka annak, hogy Nógrádi Zsolt konzekvensen őt hozza összefüggésbe apja halálával és testvére korábbi eltűnésével, úgy válaszolt: korábban azt gondolta, hogy ez egy kétségbeesett fiatalember segélykérő, figyelemfelhívó magatartása. Ma már azonban inkább azt valószínűsíti, hogy figyelemelterelés lehet mindennek a hátterében.”

LINK -Nógrádi-ügy: Pintér Sándor szerint a vádlott hazudik

Az eset morbid mellékszála, hogy Nógrádi apjának fejét csak később adták vissza a rendőrök a családnak, akkor sem bocsánatkérések közepette, hanem azt állítva, sosem mondták, hogy a teljes testet visszadták, a néhai idősebb Nógrádi feje további vizsgálatokra kellett nekik. Bár kétségtelen, hogy Pintér Sándornak mindehhez nincs köze, megkérdőjelezhető a rendőrség eljárása.

LINK – Késve adták vissza a néhai Nógrádi fejét családjának

Az ügyészség végül arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást ebben az ügyben, hogy Nógrádi vallomásában ellentmondások voltak.

LINK – 85 évre titkosították az olajügyek aktáit

(...)

"...A Kossuth rádió reggeli műsorában Takáts Albert igazságügyi és rendészeti miniszter úgy nyilatkozott, ő is utánanéz, hogy a kormánynál milyen titkosítás van, és mit lehet ezek közül feloldani. Korábban a titkosszolgálatokért felelős Szilvásy György is ugyanezt mondta.

A Parlamentben is téma volt a brutálisan bántalmazott(?)  újságírónő esete. A miniszterelnök arról beszélt, hogy Kármán Irén azt kérte blogbejegyzésében, hogy a Fidesz és az MDF ne emeljen szót az érdekében, mert épp az ő kormányzásuk idején ütközött a legnagyobb ellenállásba az olajügyek felderítése. Pető Iván szabad demokrata politikus szerint politikai bizniszt csinálnak az ügyből a farizeusok. Azt mondta: a politikai nyilatkozatok csak nehezítik az ügy kivizsgálását. Pető szerint közös érdek parlamenti vizsgálóbizottság felállítása és a titkosság feloldása.”..."

LINK – Mit rejtenek az olajdokumentumok?


Visszanéző: Ki is volt Zemplényi György?

http://index.hu/belfold/tegnapiujsag/2011/02/14/1997_vademelesi_javaslat_zemplenyi_gyorgy_ellen/

A Központi Bűnüldözési Igazgatóság harmincegyrendbeli csalással, továbbá négyrendbeli sikkasztással gyanúsítja Zemplényi Györgyöt – idézi a Népszabadság az azóta különös eseteiről elhíresült, és egyenruhájától is eltiltott Kiss Ernő dandártábornokot, a mai Nemzeti Nyomozó Iroda elődjének, a Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak a főigazgatóját. A lap tudósítása szerint a rendőrség arra jutott: az úszószövetség egykori elnöke harmincnyolc jogi és magánszemélynek bizonyíthatóan 452 millió 784 ezer forint kárt okozott.

Zemplényi ellen még 1992-ben indult eljárás devizagazdálkodás megsértésének alapos gyanúja miatt. A Cooptouristnál nem számolt el egy negyvenmillió forintos valutahitel-szerződéssel az üzleti életben Idea Tours néven utazási irodát is működtető úszómenedzser, aki további két cégben volt érdekelt, ezek közül a Club Dávid Kft.-ként alapított, 2006 óta Nasda Ingatlanforgalmazó és Utazásszervező Kft. néven működő cég azóta is létezik.

Zemplényi György a bíróságon

Zemplényi az úszók számára fölöttébb sikeres, 5 arany-, 3 ezüst- és egy bronzérmet hozó barcelonai olimpiáról már nem tért haza. 1992 augusztusában Interpol-körözést adtak ki ellene. A rendőrségi vizsgálat megállapította: 1991 közepétől 1992 nyaráig vette fel a csaknem 500 millió forintnyi kölcsönt – ami hozzávetőleges számításaink szerint mai értéken nagyjából 3,4 milliárd forintnak felel meg –, és azt ígérte, hogy a pénzt az olimpia után visszafizeti. Nem tette, az 1997-es vádemelési dokumentumok szerint a 450 milliós kárból 9 millió forintnyi térült meg.

Zemplényi 1996 nyaráig bujkált Svédországban – a büntetőeljárást ebben az időszakban, 1993-tól hazaérkezéséig felfüggesztették –, ahol szintén kalandos ügyei voltak. Hol érseknek, hol rabbinak adta ki magát, de volt, amikor műértőként vagy ékszerkereskedőként bukkant fel világcsavargásainak ezekben az éveiben. Közhellyel élve: Rejtő Jenő-i életet élt ekkor is, amit a svédek egy 2008-ban bemutatott dokumentumfilmben örökítettek meg – a címe találóan csak ennyi volt: A csaló. Egy kis összefoglaló svédül tudóknak a filmről, amiből többek között az is kiderül: Zemplényi 1995-ben magát katolikus érseknek és műértőnek kiadva érkezett Svédországba.

A Népszabadság így ír A csaló bemutatása után: "Akár papi ornátusban, akár hosszú göndör pajeszú rabbiként vagy éppen a magyar úszószövetség formaruhájában volt, képes volt arra, hogy bárkit becsapjon [...] Pár nap alatt tizenöt igen jómódú embert beszélt rá, hogy fektessék pénzüket műalkotásokba, amelyeket természetesen soha sem láttak."

A hazaérkezése sem volt egyszerű: anyja leánykori nevére szóló útlevelet kért és kapott a hazautazáshoz. Ezért később Pintér Sándor akkori országos rendőrfőkapitánynak hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének vádjával bíróság elé kellett állnia (azonban felmentették). Halála előtt nem sokkal is megtalálta Zemplényi Pintért; az utolsó, az RTL Klubnak adott interjújában azt mondta: 1992-ben elérte, hogy az akkori országos főkapitány leállíttassa az ellene folyó nyomozást – ezt 1999 januárjában a Belügyminisztérium cáfolta.

Az 1992 és 1996 közötti időszakban történt kalandozásainak köszönhetően 1997 elejére, mire a magyar vádemelés megtörtént, már megérkezett Budapestre a svéd hatóságok kiadatási kérelme. Ezt azonban a bíróság elutasította, így az 1996 őszén újraindított, és 1997 februárjára lezárt nyomozást követően Magyarországon állították bíróság elé 1997 őszén. A bíróságon azt mondta az orvosszakértő szerint személyiségzavarral küszködő Zemplényi, hogy nem érzi magát bűnösnek, "de ártatlan sem vagyok".

Első fokon 1998 májusában négy év fogházbüntetésre ítélték, a jogerős ítéletet megromlott egészségi állapota miatt szabadlábon várhatta. Megérnie azonban már nem sikerült: 1999 januárjában szívinfarktus végzett vele.

***

Kapcsolódó téma

ZEMPLÉNYI GYÖRGY ÜGYE

http://igazszo.blog.com/2011/05/06/pinter-sandor-nyilvanos-titkai/

Pintér Sándor neve egy okirathamisítási ügyben bukkant fel, amikor 1996-ban országos rendőrfőkapitányként az a vád érte, hogy hamis útlevelet állíttatott ki a csaló Zemplényi György Svédországból való hazatérését elősegítendő. Az Interpol nem tett panaszt, de állítólag kifogásolták az ügymenetet.

LINK – Zemplényi György ügyének összefoglalása

Zemplényinek jó volt a kapcsolata a rendfenntartó szervekkel, és a büntetésvégrehajtással is. Állítólag mindig ajándékokkal érkezett a tököli fiatalkorúak börtönébe, fegyőrök és elítéltek számára, cserébe bizonyos rabokat esetenként kivihetett magával “vacsorázni”.

LINK – Zemplényi a börtönben keresett vacsorapartnereket

Az első Orbán-kormány felállása idején még az elsőfokú - Pintérre nézve elmarasztaló –  ítélet volt érvényben, a miniszterelnök azonban valószínűleg nagyon bízott Pintér Sándor ártatlanságában, és a másodfokú felmentő ítéletben, hiszen folyamatban lévő ügye ellenére kinevezte belügyminiszternek.


LINK – Pintért felmentik Zemplényi hazahozatala ügyében

LINK – Zemplényi szerint Pintér személyesen ígérte neki a nyomozás leállítását

Zemplényi 1999-ben, tüdőembóliában elhunyt.

LINK – Zemplényi György halála

***

Link:  http://iqdepo.hu/dimenzio/11/11-10-37.html

Békés Megyei Hírlap, 1992. 10. 12.


"Zemplényi György csak az újságírók szerint homoszexuális."
Széchy Tamás furcsa vallomása...


"...Nem akarok most neveket felsorolni, de iszonyatos összegeket vágott zsebre fűtől-fától. És mindenki hitt neki, bízott benne. - Széchy Tamás is? - Mondom, hogy mindenki. Akit én a világ legnagyobb zsiványának tartottam, annak is tízmilliói bánják. Zemplényi egy fantasztikus fickó volt, ha találkozott volna vele, ön is bedőlt volna neki. Ellenállhatatlanul zseniális, tökéletes érvrendszerrel és vitakészséggel, határozott fellépéssel. Szóval egy igazi intellektuális szélhámos..."