Blogarchívum

2024. október 19., szombat

Kunsthammer, a Habsburgok kincsestára

A Habsburgok világhírű gyűjteményüket hogyan is gyűjtötték össze????

A bécsi Kunstkammer világhírű gyűjteménye vajon még mennyi eltulajdonított magyarországi értéket rejt?
Évekig tartó felújítási munkálatok után, március 1-jétől újra látogatható a Habsburgok kincseskamrája, a bécsi Kunstkammer. Húsz teremben kétezernél is több rendkívüli arany- és ezüsttárgyat, műkincset csodálhatnak meg az érdeklődők a Habsburgok évszázadokon át tartó gyűjtőszenvedélyének köszönhetően.

A nagy művészettörténeti esemény nem feledtetheti, hogy az összesen mintegy nyolcezer darabból álló különleges gyűjtemény háromnegyede továbbra is rejtve marad a nagyközönség elől, mint ahogyan az a tény is, hogy ennek a világviszonylatban is rangos kollekciónak egy részét a 16-17. században ellopott páratlan magyar kincsek alkotják. A tárgyak többségének beazonosítása - gondolom - mára lehetetlen, hiszen a Habsburgok évszázadok óta gondosan ügyeltek arra, hogy az eredetet bizonyító megkülönböztetéseket eltüntessék.
A magyar régmúlt meghamisítása és európai hegemóniájuk biztosítása érdekében loptak, aztán fúrtak, faragtak, kapartak. (Elég csak a Szent Koronán elvégzett barbár műveletek¬re - Szűz Mária képének felcserélése Dukász Mihályéval - vagy a Képes Krónika nekik nem tetsző részeinek kikaparásaira gondolni.)

Évszázadokon keresztül áramlottak magyar műkincsek Bécsbe, máig nem alakult azonban magyar tudósokból, szakértőkből álló vizsgálóbizottság a tanulmányozásukra, de 1932 óta komoly kísérlet sem történt a Habsburg família által eltulajdonított kulturális örökségünk visszaszerzésére.
"Egy szerencsétlen órában a Habsburgok becsempésztettek az országba. Nem hívattak, hanem a szó szoros értelmében becsempésztettek. És e pillanattól kezdve ránk zúdult az elnyomás, a nyílt erőszak és alattomos ármányok összes eszközeivel a szenvedések végtelen sora." ".Sohasem volt uralkodóház a világon, melynek a korlátlan uralmi vágy annyira vérében lett volna, mint az osztrák-háznak. Náluk ez természet, családi jellemvonás, mely, mint a vastag ajk nemzedékről-nemzedékre örökbe szállt" - írta róluk Kossuth Lajos.

Hazánk már az Árpádok korában kincses ország hírében állt, s amikor Habsburg Alberttel megjelent a család a magyar trónon, héjaként vetették rá magukat az aranyra és a páratlan műkincsekre. Már megjelenésük is a magyar történelem színpadán önmagáért beszélt: 1440. február 22-ére virradó éjszaka Albert özvegye, Luxemburgi Erzsébet királyné német komornájával, Kottanner Jánosnéval kilopatta a visegrádi fellegvárból a Szent Koronát. Évszázados uralmuk és elnyomásuk tehát egy gigantikus lopással kezdődött. Zsigmond király javai - benne az Anjouktól örökölt kincsekkel - leánya, Erzsébet révén Habsburg Alberthez kerültek.
A Corvina könyvtár pusztulása
Hunyadi Mátyás üres kincstárat vett át, de színültig megtöltve hagyta utódaira.
A budai palota termeit freskók, faliszőnyegek, csodálatos festmények borították, a mennyezet aranyozott volt, s drágakövekkel kirakottak az ajtók és az ablakkeretek. Szoborremekek álltak a palota udvarán és a termekben, az ötvösművészet tenger kincse alatt roskadoztak a polcok. Világhírű könyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának a kor humanistái csodájára jártak. Mátyás minden fellelhető kincset, tudást - értékmentés céljából - összegyűjtött, a kereszténység jegyében akarta a neoplatonikus filozófia felhasználásával a deszakralizált európai elit kultúráját újraértelmezni. A budai könyvtár fénykorában, 1490-ben kb. 3000 kötetnyi kódexből, kéziratból állt. Helye a 340 szobás királyi palotában a Dunára néző keleti oldalon az emeleten, a királyi kápolna melletti boltíves helyiségben volt.
A két bolthajtásos teremben a könyvek, kéziratok hárompolcos állványokon feküdtek, melyeket arannyal átszőtt piros bársonyfüggönyök védtek a portól és a fénytől.

Mátyás halála után hatalmas műve széthullott, Jagelló II. Ulászló és II. Lajos uralkodása idején külföldi humanisták szerezték meg és hordták el a könyvtár legértékesebb darabjait. Német humanisták (Brasicanus, Celtes, Cuspinianus) - a Habsburgok megbízásából - lopták ki a kódexeket Bécsbe, pár évvel később Faber János bécsi püspök már pénzt is hajlandó volt áldozni a további kötetekért.

A mohácsi csata után Szulejmán háromszor vonult be Budára, 1526-ban, 1529-ben és 1541-ben. 1526. szeptember 3-án lóháton érkezett, megtekintette Buda várát, s onnan szemlélte a túlsó parton felgyújtott Pestet. A zsákmányolt kincseket hajókon, valamint 1400 tevével vitette Konstantinápolyba.

Oláh Miklós kancellár tudósított a mérhetetlen pusztulásról. "1526. szeptember 8-án a törökök betörve a palotába leszaggatták az ezüstláncokat a könyvekről és elpusztították az értékes köteteket." Azokra a Corvinákra, melyeket Szulejmán elvitt Konstantinápolyba, enyészet várt. 350 év múlva Abdul Hamid szultán ajándékaként került vissza 16 Corvina hazánkba.

Ma Mátyás egykori világhírű könyvtárának 216 kötete ismert, köztük 52 kötet van Magyarországon, 41 került Bécsbe, a többi 43 külföldi város 47 könyvtárát gazdagítja.
A bécsi udvari gyűjtemény kezdetét III. Frigyestől számítják, e gyűjtemény első tápláló forrása Mátyás páratlan gazdagsága volt. Utóda, I. Miksa folytatta apja kincstárának gyarapítását. A bécsi udvari könyvtárat 1495-ben alapították, máig emléktábla hirdeti, hogy a császár Corvin Mátyás könyvtárának nagy részéből hozta létre az intézményt. Miksa szenvedélyesen gyűjtött minden kincset, amely Mátyásé volt. Megszerezte kardját, pajzsát, ezek ma is láthatók Bécsben.
I. Miksa abban is zseniális volt, hogy háborúkkal és házassági szerződésekkel (16 gyermeke született három feleségtől és számtalan ágyasától) kiterjesztette a Habsburg-befolyást: Németalföldre, Spanyolországra, Csehországra, Lengyelországra, Itáliára és Magyarországra. Fiát, Ferdinándot és lányát, Máriát II. Ulászló magyar király gyermekeivel házasította össze. Ferdinánd felesége Jagelló Anna, Mária férje II. Lajos magyar király lett.
Jagelló Anna, amikor a mohácsi veszedelemről értesült, ami kincset csak felpakolni tudott, hajókon Pozsonyba szállíttatta. Ami Habsburg Máriához került, azt vitte magával Németalföldre. Ferdinánd 1527-ben vonult be Budára, és módszeresen végezte az ország kifosztását. Összeíratta, aztán összeszedette a még megmaradt egyházi kincseket, ezek egy része a királyi magángyűjteménybe került, zöméből pénzt veretett. (Fráter György meggyilkolása után az ő javai Anna császárné gyűjteményébe vándoroltak.)
Ami mozdítható volt, ellopták.

Ferdinánd, az udvari gyűjtemény megalapítója 1564-ben bekövetkezett halálával három részre osztódott a kollekció fiai: II. Miksa császár, Tiroli Ferdinánd főherceg és Stajer Károly főherceg között. Bécsben, Innsbruckban, Ambrasban, Gratzban létesültek önálló gyűjtemények, majd századokkal később ismét egy helyen, Bécsben egyesültek. Tiroli Ferdinánd volt az ambrasi gyűjtemény megalapítója, hozzá került II. Lajos magyar király fegyverzete és a szigetvári hős, Zrínyi Miklós sisakja is.
II. Miksa megszerezte Mátyás és Beatrix domborműves arcképét, de regnálása idején kerítettek sort Zsámboky János magyar polihisztor, orvos, történetíró felbecsülhetetlenül értékes könyvtárának megkaparintására is.
Zsámboky 530 kódexet ajánlott megvételre 3000 dinárért, Blotius Hugó udvari könyvtáros pedig tájékoztatta a császárt: "ha Zsámboky János kéziratai is a bécsi könyvtárba kerülnek, a francia király könyvtárát felülmúlja, és a vatikánival lesz egyenlő". Zsámboky könyvtárát a vételár megfizetése nélkül szerezték meg, fantasztikus numizmatikai gyűjteményét is ellopták.

Az ország műkincsállományának kirablása tovább folytatódott az elmebeteg Habsburg Rudolf alatt is. Rudolf császár kabbalista volt, egy szenvedélyének hódolt, mindenből aranyat akar csinálni, alkimista céljának megvalósítása érdekében pedig fanatikusan gyűjtött mindent.
Ügynököket bérelt, akik feltérképezték a régi nemesi családok műkincseit, rendszeresek lettek a vagyonelkobzások. Konkrét műtárgyakra is vadászott, Zrínyi Miklóstól egy pajzsot, Báthory István örököseitől Szent László koronáját kaparintotta meg. Vágyakozott a váradi királyszobrok után is (ezek több méteresek voltak, és arannyal borítottak), azonban ezek a török pusztításának estek áldozatul. Bocskai István híres koronáját, melyet a török szultán nyújtott át neki Rákos mezején 1605-ben, fejedelmi jelvények kíséretében körmönfont ravaszsággal szerezte meg az udvar. 1606-ban, mikor Bocskai meghalt, nagy riadalom támadt Bécsben. Bocskai ugyanis végakaratában kikötötte, hogy koronája az ország tárházában őriztessék, külföldre ne kerüljön. Thurzó György rávette Bocskai örököseit, a homonnai Drugeth-családot, szolgáltassák ki e kincset a nádornak, így került az is a bécsi kincstárba.

A Thököly-Rákóczi-kor meghatványozta a Habsburgok zsákmányszerzését. Minden politikai per hátterében ott lappangott a kapzsiság, mely Magyarországot csakugyan koldussá akarta tenni. I. Lipót 1671-ben küldte vérpadra a 17. század legnagyobb magyar műgyűjtőjét, a sárvári gróf Nádasdy Ferencet. Nyolc kötetre terjedt elkobzott műkincseinek leltára. Például: egy drágakövekkel kirakott aranyszekér, melyet egy elefántcsontból faragott Bacchus ékesített a kíséretével s díszítették még szentek ezüst szobrai, köztük Szent István király három láb magas ezüstszobra.
A fegyvertár egyik dísze volt a sok között a Szigetvár ostrománál elesett Deli Vid ezüsttel díszített kardja s egy hétszáz rubinnal ékesített pallos.
A Thökölyek likavai várát Heister császári tábornok fosztotta ki. Ékszerek, ruhák, könyvtár, arany- és ezüstnemű, éremkincsek és drága perzsaszőnyegek, gobelinek és szövetek vesztek el a magyarság számára, felbecsülhetetlen értékben. Nyílt szekereken, esőben áztatva szállították a kincseket Bécsbe. A költő-hadvezér, gróf Zrínyi Miklós könyvtára, gyűjteménye is erre a sorsra jutott, s gróf Batthyány Ferenc műkincsei is. II. József az egyházi javak elárverezésével fosztotta meg az országot ősi kincseinek maradékától. Klastromi könyvtárak java került az udvari könyvtárba.

A 18. század végére, ami mozdítható volt, ellopták, de a magyar föld még hatalmas kincseket rejtett.
1799. július 3-án a hajdani Torontál megyei Nagyszentmiklóson egy szerb parasztgazda az udvarán árokásás közben aranykincset talált. Szeptember 18-án Neumann abbé, a császári-királyi Régiségtár igazgatója kérte, hogy a császár intézkedjék, mert a Bánátban páratlan aranylelet került elő, s ennek megszerzésére a Régiségtárnak mindenki előtt joga van. E kérés következtében szeptember végén a kincs már Bécsben volt. Ezt a világon egyedülálló magyar aranykincset - 23 aranyedényről van szó, 9924,98 gramm színarany súllyal - a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi.
A nagyszentmiklósi lelet 23 gyönyörű aranyedényéből tizenkettőn rovásírásos felirat található, melyet a kutatók máig nem fejtettek meg, csak annyit sikerült megállapítani, hogy azok leginkább a székely rovások jeleihez hasonlítanak. A lelet keletkezésének korát az 5-7. századra teszik, ebből a tényből, valamint az ötvöstechnika és az ábrázolási stílusból kikövetkeztetve állapította meg 1878-ban Pulszky Ferenc, hogy ez esetben Attila kincséről lehet beszélni.

Miről mesélnének kincseink?
A Monarchia felbomlása után a közös birodalmi vagyont, így a Habsburgok császári és királyi gyűjteményeit, kincstárát is jogszerűen fel kellett volna osztani. 1919 februárjában a békekonferencián a csehek, az olaszok és az ukránok be is jelentették igényüket. 1920 után a magyar kormány is kísérletet tett elkobzott kulturális örökségünk visszaszerzésére, de a tárgyalások éveken át nem vezettek eredményre, így a vitás kérdésben végül nemzetközi döntő bíróság hozott határozatot. Az 1932-es velencei egyezménnyel a Bécsbe került magyar műkincseknek töredéke került csak haza, így Anonymus Gestája, a Képes Krónika, a Corvinák.

A magyar múlt hiteles tanulmányozásához a 21. században már elengedhetetlen lenne, hogy visszakapjuk jogos nemzeti örökségünket. A középkori oklevelek, kódexek, valamint olyan régészeti leletek, mint a nagyszentmiklósi kincs beható tanulmányozása alapjaiban rengetné meg a hivatalos történetírás bevett dogmáit, mind a magyar, mind az egyetemes történelem vonatkozásában. Gyakorlatilag át kelleni írni a történelmet.

Dr.Bohus Géza egyetemi docens Miskolc

2023. október 26., csütörtök

Orosházi tüzérosztály története

Címoldal Fényképalbum Vendégkönyv Kapcsolat In memoriam CHAT


KATONATÖRTÉNETEK

Megjelent írások 2015

Laktanya története

Laktanya építésének története Laktanya épületei Zalka Máté élete

Laktanya tüzér alakulatai 1938-1964

18. tábori tarack osztály 46. tábori tüzérosztály 10. (101.) tüzérezred Orosházi Újság 1938

MN5581 Műszaki alakulat

MN5581 története Az alakulat szervezete Az alakulat parancsnokai Az alakulat parancsnok helyettesei Kiképzés géptipusai I. Kiképzés géptipusai II. Kiképzés géptipusai III. Kiképzés géptípusai IV. Sport tevékenység Kulturális munka Mozgalmi munka SZVM Népgazdasági munka, katasztrófa elhárítás

Nehézgépkezelő képzés

UHÉ szd. ÁLLÉ. szd. DT. szd.

Hivatásos tiszthelyettes képzés

Kiképzés Archívum

Tartalékos pk. képzés

Kiképzés

Honvéd SZKI. képzés

SZKI története Képek Film Hősi halottunk

Emlékszoba

Emlékszoba avatása Emlékszoba támogatói, készítői Filmek Térkép-Elérhetőség Képek


 

 



 

18. tábori tüzérosztály története, 1938-1945.

-1938. Szeptember 24-én a kecskeméti Rudolf  laktanyából Orosházára átdiszlokált a 18.

tábori tarackos tüzérosztály (18. t.tü.o.).  Parancsnoka: Balassa Károly őrnagy. A „Huba I.” hadrend keretében az osztály a 1. Hadsereg, VI. hadtest (Debrecen), és a békéscsabai 18.

gyalogdandár (18. gy.dd.) alárendeltségébe tartozott.

-1938. I. 01-től (1943. X. 01-ig) az osztályparancsnok Noel Ödön alez. lett (1941. V. 01-től

ezredes).

- A rendelkezésre álló információk nem erősítik meg az osztály részvételét a Felvidék 1938-as visszacsatolásában, és a Délvidék 1941-es visszafoglalásában. 1940. június 1-én - a parancs szerint – viszont Észak-Erdély (Nagyvárad) visszacsatolásában kapott feladatot, melyből november 2-án  érkezett vissza Orosházára.

- 1940-ben az osztály a pusztaszőlősi gróf Zichy családtól kapta a csapatzászlót, a zászlóanya az egyik fiatal Zichy lány volt.

- 1941. VI. 27-én Magyarország belépett a Szovjetunió elleni háborúba. (A többi szövetséges állammal való hadiállapot később következett be.)

- 1942. IV. 01-től a 18. gy.dd. átszervezés után 18. könnyű hadosztály (18. k.ho.) lett, s a 18.  

tü.to. továbbra is az alárendeltségében  maradt. Az alakulat béke kiképzése folytatódott.

- A 2. hadsereg 1943. évi januári 1943.évi összeomlása után a 2. hadsereg kijelölt erőiből 1943. V. 01-től Kijev székhellyel megalakult a Magyar Királyi Megszálló Erő Parancsnokság, kötelékében a 18. k.ho-al. 

- Itt került először hadműveleti területre a 18. tábori tüzérosztály egy része. Ugyanis a hazaszállított 2. hadsereg helyett május közepéig két újabb hadosztály (a békéscsabai 18. és a nagyváradi 25. könnyű hadosztály) érkezett a hadműveleti területre. A két hadosztály felett a parancsnokságot a VII. hadtest vette át.

- A 18. könnyű hadosztály hadrendjébe a 18 tü. osztállyal is bekerült Vaszkovicsi körzetében látott el megszállási feladatokat.

- 1943.X. 01-vel Noel Ödön ezredes a tü. opk-i beosztásából felmentésre került. Az új osztályparancsnok neve jelenleg nem felkutatható.

1943. októbertől a hadosztály működési területe a Dnyeper és a Pripjaty mocsarak között, Kalinkovicsi térségében volt.

- Közben az 1943 októberében életbe lépett béke hadrendben továbbra is szerepel az 1. hadsereg alárendeltségében a VI. hadtest, szervezetében a 16. gyaloghadosztállyal. Mozgósításra került a 16. gyaloghadosztály is (hadrendjében az átalárendelésre került  18. tábori tüzérosztállyal).  (A hadosztály Huszton  rendezte be törzsszállását és Kőrösmező és Ökörmező között ment át határvédelembe. Ekkor a tábori tüzérosztályoknál két 10,5 cm-es és egy 15,5 cm-es tarackos üteg volt rendszeresítve.

- Az 1. magyar hadsereg a „Heeresgruppe Nord-Ukraine” Model vezérezredes, (1944. március 1-jétől már tábornagy) parancsnoksága alá került és a hadsereg további alkalmazása felől a német főparancsnokság döntött.

- Ahhoz, hogy az 1. hadsereg elfoglalja a támadáshoz a kiinduló állásait, április elején át kellett kelnie a Kárpátok hóval borított hágóin és meg kellett birkózniuk a galiciai sártenger nehézségeivel. Elsőként a 16. gyaloghadosztály lépte át a határt és a Toronya hágón áthaladva, Wyszkowon át Dolina felé nyomult előre. Második lépcsőjében menetelt a 18. tüzérosztály is.

- 1944. április 9-től az osztály parancsnoka Szodfrádt Imre szds.

- 1944. április 17-én a támadáshoz felvonult 1. hadsereg hadrendjébe tartozott tehát többek között a VII. hadtest - a 18. könnyű és a 16. gyaloghadosztállyal - (a hadosztály alárendeltségében a 18. tüzérosztállyal).

- Az tudható, hogy a 16. gyaloghadosztály április 20-án bekerítette és az esti órákban elfoglalta Ottyniát, majd 21-én és 22-én Hostov területén vívott súlyos harcokat.

- A támadás befejeztével április végén megkezdték a Tlumacz-Ottynia K-Kolomea Ny-Peczenyczina Pistyn-kuty-Kosow vonalon a védelmi állások kiépítését.

- Az 1. hadsereg védelmi vonalának különböző szakaszain május hónapban kisebb állásharcok folytak. A szovjet hadsereg június közepétől kezdte meg a támadását, július közepére áttörte az 1. hadsereg arcvonalát.

- Július 22-én és 23-án súlyos harcok alakultak ki a 16. gyaloghadosztály arcvonalán is, Ottyniát nem tudták megtartani és visszavonulásra kényszerültek.

- Július 26-án a 16. gyaloghadosztály harcálláspontja Perehinskotól keletre közelharcok színtere volt, és megkezdődött a visszavonulása Luhyn át Zakla térségébe, és július 28-án Leopoldsdorfnál megszállta a Hunyadi állást.

1944. VIII.21-1945. V. 4. ig a 18. tü.o. parancsnoka Zalkay István alez

- Közben, Romániának a német szövetségből való kiválása (1944. augusztus 23.) új hadászati helyzetet teremtett Délkelet-Európában.

- Az egyre erősödő szovjet támadás hatására pedig szeptember hónapban megkezdődött az 1. hadsereg Árpád-állásba (Körősmező-Királymező-Ökörmező-Volóc-Fenyvesvőlgy vonala) történő visszaszorítása.

- Október közepére tovább súlyosbodott a helyzet, élénk harctevékenység folyt. a Tisza, Latorca és az Ung völgyében a szovjet támadások elhárítása kötötte le a csapatokat. A legnagyobb nyomás a Latorca völgyi állásokra nehezedett, súlyponttal Szolyva irányában.

- Ebben a helyzetben érte az 1. hadsereget a kormányzó fegyverszüneti proklamációja majd a fegyverszünet elbukása is.

- Az 1. hadsereg törzsét Beregszászra kellett áttelepíteni és ide érkezett meg október 18-án a Szállasi által kinevezett új hadseregparancsnok is. Ekkor kezdődött meg erős szovjet nyomásra az 1. hadsereg visszavonulása. A 16. gyaloghadosztály először Bilke majd Csap térségében foglalt állást. 7. és 8. számú melléklet

Az 5041./16.gy.ho.I.a.44.XII.14-i 16. ho. Pk-i inézkedés 5./pontja szerint:

„a./ A Biste-i reteszállás erőit a 18. tü.oszt. két ütege Füzérkajáta területéről tám-ja. Ha a 19./II.zlj. ide szorulna vissza, úgy a 18.tü.oszt-t a 19./II.zlj. pk-nak alárendelem.

b./ A tü. zöme /:a fenti 18.tü.oszt. és a 94./I.tü.oszt. kivételével, mely a 10. gy.epk-nak alárendelve marad:/…..”

- Az 1. hadsereg lassú halogató harcokban vonult vissza Ungvár, Sátoraljaújhely, Szepsi, Rozsnyó, Dobsína, Besztercebánya irányába. A november 27-i hadrendben még szerepelő 16. gyaloghadosztály, 1945. márciusában Zsolnára került, de már a Dunántúlra történő átszállítására nem volt lehetőség, mert a németek lefegyverezték. Hozzájárultak viszont ahhoz, hogy a hadosztály Kremsier, Prostejov, Vyskov területére bántatlanul elvonuljon. Ebben a térségben tették le a fegyvert május 8-án a katonák.

- Zalkay István alez. az Igazoló Bizottság előtt a következőkről számolt be: A Toronyi-hágónál vette át a 18. tü.o. parancsnokságát. Októberben visszavonulásban voltak Huszt – Beregszász – Mándor – Hollóháza – Kassa – Jászó terpszakaszra. A sikertelen kiugrási kísérlet után német felügyelet alatt voltak az ütegek. Karácsony körül kivonták a 16. ho-t. Jászó könyékén már tárgyalások voltak a partizánokkal. Február végén az osztály parancsnokságot átadta(?!) Az osztály két ütege valószínűleg átállt „kereket oldott”.

 

 

 

 

 

vissza a címoldalra


2023. július 18., kedd

Kicsoda Rozgics Mária?

figyelmeztessenek, hogy ne vásárolják a "Magyar" Világot, sem munkatársai úgynevezett könyveit.


Csalóka ájtatoskodás

Kutasi József Antal írja:

Felvétel: Kutasi József Antal 
Kutasi József>Miklósi Napi Jótékonysági MAGYAR VILÁG EST

A saját életrajzuk szerint III/II-es pártállami ügynököket, MSZMP-kádereket tömörítő lapocska főmunkatársa, Kőrösi Imre, volt MSZMP-s megyei vezető és MDF-képviselő 2007-ben 140 (!) millás bankhitelt kapott off-shore cégére, miközben azt állítja, hogy nincs vagyona. 2006 október 23-án a tüntető hazafias tömeget fegyveres harcra buzdította és azt hazudta, hogy éppen Végh Ferenccel, a Honvédség vezérkari főnökével tárgyal a hadsereg átállásáról. Végh akkor már 7 éve, 1999-ben leköszönt posztjáról. Kőrösi gyorsan lelépett, az ÁVH pedig gumigolyó-sortüzet zúdított a hazafiakra.

Később, bár Kozenkai Jenő volt III/II-es pártállami ügynökkel (saját életrajza szerint volt az, 2002-ben pedig, folytatva patkányhagyományait feljelentette a választási csalás ellen tiltakozó Budaházyékat, míg a 90-es években csődbe vitte az Aerocaritast) közös közleményeikben pártházak felgyújtását, komcsik akasztását hirdették meg, eljárás sem indult ellenük, ami kiváló ávós beágyazottságra utal. Pláne, hogy, ezzel szemben , mint tudjuk, Budaházy és más hazafiak ellen vörös csillag leszerelése, újságcikkek és hasonlóak miatt hatalmas perek indultak, s általában rengeteg magyart meghurcoltak, megkínoztak 2006 őszén pusztán a tüntetéseken való részvételük miatt is.

Az idióta, fejhangon szónokló Kossuth-téri bomlasztókéntis hírhedett Kőrösi szorosan együttműködik a szintén volt MSZMP-káder, a gengszterváltásos privatizáción megtollasodott Lakatos Pállal is, akinek fia pedig egyenesen izraeli-zsidó fegyveres gárdát vezet hazánkban. A héber Kőrösi és a félcigány-félzsiráf Lakatos, nomeg a "Magyar" Világ ennek ellenére a legnagyobb lelkinyugalommal zsidózik, cionistázik, de célpontjuk érdekes módon elsősorban a mind izmosabbá váló magyar radikális jobboldal. Közös jellemzőjük még, hogy bizonyítékokkal soha nem bajlódnak, ezért Rozgicsék sokat járnak ellenük indított sajtóperekre. De csatornalapjuk furamód tovább működik, büntetett előéletű főszerkesztőjével együtt. A bagázs mobilszámai is egy céghez tartoznak tavalyi adatok szerint.

A tolvajkörbe tartozik még és lelkesen szerepelteti az előbbi komcsi szarkeverőket a degenerált, ápolatlan benyomást keltő és ugyancsak zsiráfgyanús pszichopata, a saját magát weboldalán ex-NBH-snak és rendőrségi munkatársnak nevező Molnár F. Árpád is (Rozgicsék környéként szinte mindenki vonzódik az ÁVH-hoz valamely formában...). E jeles férfiú egyebek mellett azt állítja "cikkeiben", hogy  -  szerintünk a morbid humor rovatba illő - weblapja világszerte be van tiltva (meg azt is, hogy az amerikai Echelon-lehallgató rendszerről csakis ő ír a földkerekségen, noha azzal szinte minden sajtótermék foglalkozik itthon és külföldön is) Ehhez képest webes "tévéje" akadálytalanul működik, de ez nem akadályozta meg Árpinkat abban, hogy "betiltásügyben" ultimátumot írjon Bush-nak. Ultimátuma nem teljesítése esetére hatalmas leleplezésekkel fenyegette meg a már sokoldalúan lelepleződött amerikai elnököt, és úgy tűnik, George W. Bush engedett, mert barátunk nem hozott róla nyilvánosságra új adatokat.

Árpád ezenkívül feljelentette Gyurcsányéknál, konkrétan Draskovicsnál szinte az összes magyar nacionalista szervezetet és orgánumot, lapunkkal az élen (igen-igen, Molnár F. "cikkeit" olvasva, amelyekben a Kuruc.info akár tucatszor is említésre kerül, az a benyomásunk, hogy az emberiség összes problémájáért mi vagyunk a felelősek, de nem ám csak úgy, hanem több tízezer évre visszamenőleg) , hogy idült, óeszdéeszes fasisztázásáról már ne is beszéljünk. Ja igen: miután folyton-folyvást "több ezer eltitkolt magyarországi politikai gyilkosságról és eltitkolt pszichiátriai emberkísérletől" is vakerol, nem zárható ki, hogy ő maga utóbbiak alanya volt...

A bagázs fenti és egyéb cselekményeiről és Molnár F. jó 20 perces mikrofonba hörgéséről a cikkvégi linkeken tájékozódhat részletesen és dokumentáltan. Jó szórakozást.

 

Fotók részben a bírósági anyagból


Nem tévéostrom miatt vitték földre: hölgyre támadt a Rozgics-fiú

 

 

 


Jóarcú hótiszták klubja: Lakatos, Kőrösi, Rozgics

 


Rozgics Pál Bácsfi Diánával - A műnyilas lány apja (is) kommunista belügyes volt

Kapcsolódó cikkeink:

 

 

 

 


KUTASI JÓZSEF ANTAL:

http://hirfutar.kutasi.eu/polhirfut.pdf 

https://picasaweb.google.com/daniel.kutasi 

https://www.google.de/search?q=kutasi+j%C3%B3zsef&hl=en&prmd=imvns&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ei=zJufUKynE5P34QSr3IHAAw&ved=0CDsQsAQ&biw=1920&bih=955