Blogarchívum

2014. február 21., péntek

Szászavinc, az elpusztított falu - Amiről a történelemkönyvek nem írnak ...

A legfőbb követelés nem teljesült

A legfőbb követelés nem teljesült:

'via Blog this'

Forrás: Hír TV
2014. február 21., péntek 18:38
Nemzeti egységkormány alakul Ukrajnában, és még idén előre hozott elnökválasztást tartanak. Erről állapodott meg Viktor Janukovics elnök az uniós külügyminiszterekkel és Oroszország, valamint az ukrán ellenzék tárgyalóival. A parlament kora este megszavazta a 2004-es alkotmány visszaállítását. Ez alapján Janukovics elnöknek jelentősen csökkentik a jogköreit. A megegyezést az utcai tüntetők vezetői is aláírták, de a kijevi demonstrációknak nincs vége, még mindig több ezren vannak a Függetlenség téren.
A rendőrök is átálltak a tüntetők oldalára Kijev központjában, a Függetlenség téren. Az egyenruhások kivonultak a középületekből és a közlekedési korlátozásokat is feloldották. Pénteken, helyi idő szerint délben állapodott meg a francia, lengyel és német külügyminiszter Janukoviccsal, illetve orosz és ukrán tárgyalókkal.

„Janukovics elnök elfogadta, hogy még idén előre hozott elnökválasztás legyen, emellett beleegyezett a 2004-es alkotmány visszaállításába – közölte a kormánypárt frakcióvezető-helyettese. – Ezzel párhuzamosan megkezdődnek a tárgyalások a nemzeti egységkormány létrehozásáról” – jelentette be Anna Herman.

A parlament néhány órával később megszavazta, hogy visszaállítják a 10 évvel ezelőtti alkotmányt. „Ez lényegesen korlátozza az elnöki hatalmat. A kormányt a parlament fogja kinevezni és a parlamentnek tartozik felelősséggel és ebbe beletartoznak azok a kérdések, például az új kormányalakítás, új hadügy-, belügyminiszter. Ezzel úgy gondolják, és helyesen szerintem, hogy lényegesen megváltozhat a helyzet az utcán is” – fejtette ki a magyarok kijevi egyesületének elnöke, Vass Tibor.

Az ukrán parlament azt is megszavazta, hogy az összes letartóztatott tüntető feltétel nélkül amnesztiát kap. A pártok pedig 10 napon belül nemzeti egységkormányt hoznak létre. Még idén előre hozott elnökválasztás is lesz.

„A legfontosabb, hogy a mostani megállapodást maradéktalanul végrehajtsák” – mondta Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője hozzátéve, hogy ehhez minden segítséget megadnak.
A legfőbb követelés nem teljesült
A legfőbb követelés nem teljesült
Janukovics a tüntetők legfőbb követelését mégsem teljesítette, nem mondott le és várhatóan az előre hozott választáson is megpróbál indulni.

Az ukrán egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt napokban 77 halott és 570 sérült volt, de az ellenzék szerint a valódi szám ennek a kétszerese.

Háromnapos gyász Kárpátalján

Közben háromnapos gyászt hirdetett a kijevi áldozatok emlékére a Kárpátaljai Megyei Tanács. A közintézményekben félárbocra engedik az ukrán állami zászlót, a különböző felekezetek pedig gyászszertartásokat tartanak. Bővebben>>

Kapcsolódó:

MNO - Ultimátumot adtak Janukovicsnak

Ultimátumot adtak Janukovicsnak

– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu címre!

– Élő közvetítés Kijevből.










MNO - „Aki fiatalokat lő le, annak nincs bocsánat!”

http://mno.hu/kulfold/aki-fiatalokat-lo-le-annak-nincs-bocsanat-1212238





Az őssejt-injekció életet menthet a szívroham után

Az őssejt-injekció életet menthet a szívroham után:


'via Blog this'

Az őssejt-injekció életet menthet a szívroham után
Szívrohamon átesett emberek kapnak őssejtkezelést annak a nagy léptékű kutatásnak a keretében, amely 11 ország mintegy 3000 betegének bevonásával indult, és végleges eredményeit az évtized végén fogják nyilvánosságra hozni.
A kutatás célja, hogy kimutassa, a kezelés ki tudja-e javítani a sérült szöveteket infarktus után – tudósított a BBC hírportálja. Minden páciens megkapja a szokásos terápiát is, amely a beszűkült artériát tágítja ki sztent beültetésével. A betegek felének emellett a saját csontvelejéből vett őssejteket injekcióznak a szívébe néhány nappal a szívroham után.

2019-ben hozzák nyilvánosságra az őssejtinjekció eredményeit

A szívroham során az érfal lerakódásai elzárják az artériát, a szívizom ezért oxigénhiányos állapotba kerül, a szövet károsodik. Noha egyre többen élik túl a szívrohamot, egészségük a tartós szívizom-károsodás miatt törékenyebb lesz. Több tucat kisebb őssejtes kutatás próbálta már kezelni az infarktust szenvedett betegeket, ám a legtöbb próbán kis számú páciens vett csak részt. Egy 2012-es, a Cochrane-adatbázison alapuló elemzés szerint a terápia „mérsékelt javulással” járt. Anthony Mathur, az új kutatás vezetője, a brit Barts Egészségügyi Központ kardiológiai igazgatója szerint ez lesz a döntő vizsgálat.
Az őssejt-injekció életet menthet a szívroham után
Fotó: Europress/AFP
Másfél évtized kutatásai után világos választ várnak: reményeik szerint az őssejtinjekció a szívroham miatti halálozások számát 25 százalékkal fogja csökkenteni –  foglalta össze Mathur. Pontosan nem tudni, hogyan javítják ki a páciens őssejtjei a szívüket. Felnőtt donorok őssejtjeit évtizedek óta sikeresen használják csontvelő-átültetésre, de abban az esetben „hasonlót kezelnek hasonlóval”. A kutatásban két londoni klinika mellett részt vesznek párizsi, frankfurti, barcelonai, milánói és koppenhágai kórházak is. Az eredményeket öt év múlva hozzák nyilvánosságra

2014. február 19., szerda

MNO - 2014. FEBR. 19. - Már huszonhat halott Kijevben

Már huszonhat halott Kijevben:

'via Blog this'

Külföld Kijev

Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárakhoz

2014. február 19., szerda 05:50, frissítve: szerda 16:30 , forrás: MTI, Hír TV, MNO
Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárakhoz
Ejtőernyősöket rendeltek a fegyverraktárak védelmére szerda délelőtt Kijevben. Viktor Janukovics elnök csütörtökre országos gyásznapot hirdetett. A halálos áldozatok száma tovább emelkedett, és immár legalább 26-ra tehető. A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu címre!
– Élő közvetítés a Függetlenség teréről.
– Korábbi, percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.
– Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak, szankciókról is dönthet az unió.
– A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Szerda hajnalban a rendőrök előrenyomultak, és állásokat foglaltak el a Majdan közepén álló emlékmű körül. Reggelre a tér közel felét ellenőrzésük alá vonták.
– A halálos áldozatok száma már eléri a 26-ot, több száz ember került kórházba.
– Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők éjszakai tárgyalása nem hozott eredményt.
  • 14:50
    Külügyminisztériumi tájékoztatás
    Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott a Kijevben kialakult helyzetről. Elmondta, a nagykövetség és az ukrajnai konzulátusok figyelemmel kísérik az eseményeket, a magyar kormányzat pedig – amellett, hogy elítél minden erőszakos cselekményt – folyamatosan egyeztet. A nemzetközi közösségnek támogatnia kell a konfliktus politikai eszközökkel való lezárását. Kaleta megjegyezte, remélhetőleg Oroszország is így gondolkozik, és kerüli a beavatkozást.
    A Külügyminisztérium a tegnapi események hatására fokozott biztonsági kockázatot jelentő térség kategóriájába sorolta Ukrajnát, és nem ajánlja a beutazást a magyarok számára. A sajtófőnök kitért rá: az EU külügyminiszteri tanácsa csütörtökön politikai döntést hoz a helyzetet illetően, itt Magyarország is kellő súllyal képviselteti majd magát. Reményét fejezte ki az iránt, hogy a kárpátaljai magyar közösség nem válik célponttá a radikálisok számára. Erre eddig egyébként nem került sor. Kaleta elmondta, az ungvári adminisztráció épületét elfoglalták a tüntetők, de a munkatársak békésen tárgyalnak velük. A beregszászi régióból nem érkezett jelentés konfliktusokról.
    Kijevben 700-800 magyar él, a Külügyminisztériumhoz nem jutott el olyan információ a nagykövetségről, hogy bármelyikük is bajba került volna.
  • 14:44
    Szemtől szemben a tüntetők és a rendőrök
  • 14:08
    A kormány felelősségre vonását szorgalmazta a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt a brit külügyminiszter szerdán. „A békés tüntetők elleni erőszak elfogadhatatlan, és az ukrán kormánynak számot kell adnia a történtekről” – fogalmazott William Hague a Twitter közösségi portálon közzétett üzenetében. Hague megerősítette, hogy részt vesz csütörtökön az Európai Unió külügyminisztereinek rendkívüli tanácskozásán, amelyen az Ukrajnával szembeni szankciók lehetőségét is megvitatják.
  • 14:06
    Tiszti becsületszavát adta szerdán Ungváron a kormányellenes tüntetőknek Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben. Vaszil Varcaba tábornok kijelentette, hogy egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni Kárpátaljáról.
    A tüntetők azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért küldtek kedden Kárpátaljáról Kijevbe egy mikrobusznyi közlekedési rendőrt, Varcaba közölte: a biztosok új járőrautókért mentek a fővárosba.
    Ukrán hírportálok jelentései szerint a kárpátaljai közlekedési rendőröket Kijevbe szállító kisbuszt röviddel éjfél után Rivne város határában kormányellenes tüntetők tartóztatták fel. A jármű utasai és az aktivisták között dulakodás kezdődött, amelynek során két rendőr komolyabb arcsérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították. A tüntetők elvették a közlekedésrendészek egyenruháit, iratait és szolgálati fegyvereit, majd kiszúrták buszuk gumiabroncsait. Az eset után a rendőröket visszarendelték Kárpátaljára.
  • 13:56
    Elítélte az Ukrajnában dúló erőszakos cselekményeket szerdán Navi Pillay, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, egyúttal gyors és független tényfeltáró vizsgálatra szólított fel.
    A főbiztos maximális visszafogottságra szólította fel az erőszakos cselekményekbe belebonyolódott feleket, és megismételte, hogy a nemzetközi emberi jogok alapján tiszteletben kell tartani a békés gyülekezéshez való jogot.
  • 13:54
    Nem engedélyezték a szocsi téli olimpián részt vevő ukrán sportolóknak a gyászszalag viselését, amellyel az összecsapásokban életüket vesztett honfitársaikra emlékeztek volna – olvasható a tüntetők Facebook-oldalán.
  • 13:45
    Több száz ember eltorlaszolta szerdán a Korczowa lengyel határfalu átkelőjéhez vezető utat – közölte a lengyel határőrszolgálat.
    Nagyjából 200 fős tömeg torlaszolta el az utat, mostanra talán már 300-an is lehetnek – mondta a Reuters hírügynökségnek a lengyel határőrség szóvivője. Hozzátette: egyelőre nem biztosak benne, de vannak arra utaló jelek, hogy ukrán kormányellenes tüntetők akciójáról lehet szó. Más határátkelőnél egyelőre nem tapasztaltak hasonlót.
  • 13:31
    Ez a keddi videó remekül érzékelteti, hogy milyen intenzitással csapnak össze a szemben álló felek Kijevben.

  • 13:25
    Moszkvában államcsínykísérletnek tartják mindazt, ami Ukrajnában történik, és határozottan elítélik a szélsőségesek erőszakos fellépését – jelentette ki Vlagyimir Putyin szóvivője szerdán. Dmitrij Peszkov elmondta, hogy az államfő éjjel telefonon beszélt ukrán kollégájával, és amellett foglalt állást, hogy a rendezés kizárólagosan a törvényes hatalom révén lehetséges. A szóvivő közölte, hogy mindkét államfő a szélsőségeseket teszi felelőssé az Ukrajnában kialakult helyzetért.
    A Kreml befolyásos tisztviselője hangsúlyozta, hogy az orosz és az ukrán államfő beszélgetéséről a sajtóban eddig megjelent értesülések nem felelnek meg a valóságnak. Kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin nem adott, most sem ad tanácsokat ukrán kollégájának, és ez a jövőben sem áll szándékában. Szavai szerint az elnökök abban állapodtak meg, hogy meg kell várni a helyzet mielőbbi rendezését. Hozzátette: „hogy ez miként történik, Ukrajna dolga”.
    Időközben az orosz külügy-minisztérium közleményben tudatta, hogy Moszkva latba veti minden befolyását az ukrajnai válság békés rendezése érdekében. A tárca követelte, hogy a kijevi megmozdulások vezetői állítsák meg a vérfürdőt, és azonnal, fenyegetés és ultimátumok kilátásba helyezése nélkül újítsák fel a párbeszédet a törvényes hatalommal. A külügy élesen bírálta az ellenzéki vezetőket, akik szerinte nem reagáltak a radikálisok tetteire, „miközben a demokrácia iránti elkötelezettségüket hangoztató demagóg jelszavak mögé bújnak, és cinkosságot vállalnak a barna forradalommal”.
  • 13:19
    A német sajtó reakciói
    Az első német sajtókommentárok szerint Ukrajnát nem sok választja el a polgárháborútól és a széteséstől. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív lap Szakadék szélén című szerdai kommentárjában kiemelte, hogy Ukrajna elsodródott egy ponthoz, amelytől már csak egy lépés a polgárháború. A helyzetért az államfő rendszere a felelős, mert „elszabotálta a politikai rendezést”.
    A lap szerint „már csak az segít, ha Janukovicsot a lehető leggyorsabban leváltják. Táborában feltehetően vannak személyek, akiknek ez módjában áll. Az ukrán oligarchák, akik eddig Janukovicsot támogatták, sok pénzt tartanak Nyugaton. Az EU-nak haladéktalanul világossá kell tennie előttük, hogy mi mindent veszíthetnek. Most már itt az ideje a szankcióknak.”
    A liberális Süddeutsche Zeitung Sötét kilátások című kommentárjában kiemelte, hogy a helyzet elmérgesedése nem váratlan, mert az utóbbi napok kedvező hírei csupán a válságkezelés apró lépéseiről szóltak, és nem fordulatról.
    Spiegel Online helyzetértékelése szerint most már Ukrajna szétszakadását sem lehet kizárni. Az ország éppen azóta mélyen megosztott, amióta független állam, hiszen nyugaton az oroszokat gyűlölő nacionalisták a hangadók, keleten a többség orosz anyanyelvű, és az ország déli része is inkább Oroszország felé húz. A három régió között ott van a kozmopolita Kijev, amelyet az ország keleti részére támaszkodó Janukovics soha nem szeretett. A kulisszák mögött az oligarchák mozgatják a szálakat, akik átláthatatlan üzleteket folytatnak, és addig támogatnak egy kormányt, amíg megéri nekik.


Ukrajna: a hadsereget is bevethetik


2014. február 19., szerda 15:32, frissítve: szerda 18:27 , forrás: MTI
Ukrajna: a hadsereget is bevethetik
Az ukrán belbiztonsági szolgálat terroristaellenes műveletet indít az egész országban a radikális csoportok ellen. A német, a francia és a lengyel külügyér Kijevbe látogat csütörtökön. A londoni elemzők szerint több térségbeli ország is megszenvedheti az ukrajnai válság eszkalációjának átszűrődő pénzügyi-gazdasági következményeit. A magyar külügy mélységes megdöbbenését fejezi ki az elmúlt éjszaka ukrajnai eseményei nyomán, amelyeknek immár több tucat halálos áldozata és számtalan sérültje van. Percről percre.
– Ha a Majdan közelében tartózkodik, szívesen várjuk képeit, videóit és információit a szerk@mno.hu-ra!
– Élő közvetítés a Függetlenség teréről.
– Korábbi, percről percre frissülő cikkünket itt olvashatja.
– Csütörtökön Kijevbe látogat a francia, a német és a lengyel külügyminiszter.
– Az EU tagállamainak külügyminiszterei csütörtökön rendkívüli ülést tartanak, szankciókról is dönthet az unió.
– A Külügyminisztérium arra kéri a magyarokat, hogy kerüljék el a tüntetések helyszíneit.
– Szerda hajnalban a rendőrök előrenyomultak és állásokat foglaltak el a Majdan tér közepén álló emlékmű körül. Reggelre a tér közel felét ellenőrzésük alá vonták.
– A halálos áldozatok száma már eléri a 26-ot, több száz ember került kórházba.
– Viktor Janukovics elnök és az ellenzéki vezetők éjszakai tárgyalása nem hozott eredményt.
  • 18:43
    John Kerry amerikai külügyminiszter kijelentette: Janukovicsnak választania kell a párbeszéd és az erőszak között. (MTI)
  • 18:40
    A korábbi hírekkel ellentétben az ukrán titkosszolgálat épületénél lelőtt nő életben van, kórházba szállították és az intenzív osztályon kezelik. (Euromaidan PR / Facebook)
  • 18:34
    Az orosz külügyminiszter felszólította szerdán az Európai Uniót, hogy győzze meg az ukrán ellenzéket a hatóságokkal való együttműködésről, valamint az „államcsínyt” akaró szélsőséges erőktől való elhatárolódásról. (MTI)
  • 18:32
    Bayer Mihály kijevi nagykövet azt mondta, a tüntetők által elfoglalt Majdan felét már visszafoglalták a biztonsági erők. (Hír TV)
  • 18:30
    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a Hír Televíziónak azt mondta, Ungvár utcáin nincs feszültség, az emberek a televízióban követik a kijevi eseményeket. A városban történt korábbi közintézmény-foglalásról azt közölte, ottani mércével ez nagy dolognak számít, de a házfoglalók többségében diákok, rendbontás nem történt idáig. (Hír TV)
  • 18:27
    Ukrajna külügyminisztere a szélsőséges pártokat hibáztatja a kialakult a helyzetért.(CNN)
  • 18:25
    Kanada bezárta nagykövetségét Kijevben – olvasható a Twitteren. A tetőkrőlmesterlövészek tüzelnek békés tüntetőkre.
  • 18:19
    Láng és füst Kijevben
    Láng és füst a tüntetők kijevi táborában
    Láng és füst a tüntetők kijevi táborában
  • 18:16
    Ternopil megyei tüntetők, 6-7 ezren lehetnek (A képet az Euromaidan PR tette közzé)
  • 18:13
    Kárpátalján nyugodt a helyzet, a megyében „vérontás nélkül folyik a hatalomátvétel” – olvasható az Ua-reporter.com helyi hírportálnak a rendőrségi helyzetértékelésre hivatkozó cikkében. (MTI)