Blogarchívum

2013. október 23., szerda

Máig ismeretlen a világ első 56-os menekültakciója - Szentkereszty György főszervező, az innsbrucki Mária Kongregáció ifjúsági nevelője

Máig ismeretlen a világ első 56-os menekültakciója:

'via Blog this'

Osztrákok és emigráns magyarok összefogásával már 1956. október végén elindult az a nagyszabású kezdeményezés, amelyről itthon még alig lehetett hallani. Videónkban Szentkereszty György főszervező, az innsbrucki Mária Kongregáció ifjúsági nevelője mesél az eseményről.

Gyura bácsi ma is féltve őrzi az 1956–57-es tiroli fényképeket, leveleket, és a számtalan feljegyzést. A diktatúra elől menekült magyar fiatalok listái – több száz név sorjázik a megsárgult lapokon. A nevek mögött sorsok, élettörténetek és fájó emlékek bújnak meg. Valójában közéjük sorolhatjuk „fráter Szentkereszty” sorsát is, aki 1955-től a Mária Kongregáció nevelőjeként szolgált Innsbruckban. Az akció főszervezője hosszú és kalandos utat tett meg addig, hogy a tiroli város megbecsült polgárává váljon.


„Embercsempészből” jezsuita szerzetes

A kalocsai születésű fiú közvetlenül a II. világháború után ismerte meg a hatalom igazságtalanságait. Az érseki palota jószágigazgatójának fia nem sok jóra számíthatott itthon: apját meghurcolták, s börtönbe vetették, de neki is meggyűlt a baja a rendőrséggel. Mégis bátran vállalta az otthonról hozott értékeket. Gyura bácsi szerint apja meggyötört látványa volt az a döntő pillanat, mikor elhatározta, hogy hogyan fog embertársaihoz viszonyulni.
Ez az íratlan törvény vezethette abban, hogy 1948–49-ben, 19 esztendősen halálraítélteknek és jezsuita szerzeteseknek segített az Orient expresszen Nyugatra szökni. A tét óriási volt, hiszen a lebukással a saját élete forgott kockán. Szerencséjére sosem kapták el, s Tamás nevű barátjával végül húsz embert sikerült Ausztriába szöktetniük. Az utolsó pesti küldetése a saját disszidálásának megszervezése volt. Filmbe illő jelenet, ahogy mesél: barátaik a peronon fütyülték a Rákóczi-indulót, míg Tamás és Gyura összekuporodva vacogtak a vonat aljában a februári hidegben. A 18 órás út Linzben egy háromnapos börtönnel folytatódott. Gyura bácsi mosolyogva emlékezik, az első élménye a szabad világról a fogda volt. Életét minden megpróbáltatás ellenére is céltudatosan tervezte: 1949–50-ben közgazdaságtant hallgatott a Kölni Egyetemen, majd belépett a jezsuita rendbe, végül tanulmányait Leuven híres iskolájában fejezte be. 1955-ben Innsbruckba költözött, ahol a Mária Kongregáció ifjúsági nevelőjeként kezdte meg szolgálatát.
Hazáját ugyan kénytelen volt elhagyni, de szülőföldjétől sosem szakadt el. Jól bizonyítja ezt 1956:
A világon elsőként adta vissza a hitüket az 56-os menekülteknek
A világon elsőként adta vissza a hitüket az 56-os menekülteknek

Reményt adtak az 56-os menekülteknek

Önzetlen támogatás az egyenlőség elvén, hittel és imákkal. Röviden így foglalhatom össze a menekültakció szellemiségét, amelyre Gyura bácsi azért is olyan büszke, mert a civilek támogatásával a nagyszabású segélyakciók előtt, a forradalom utolsó napjaiban nőtte ki magát.
A mecénásoknak köszönhetően öt iskolát és öt diákotthont hoztak létre a semmiből, ezáltal közel ezer honfitársán tudott segíteni az ifjú szerzetes. Mindezt hosszútávon, hiszen az érettségi találkozókon ma is hálával emlékeznek vissza az egykori tanítványok. Gyura bácsi mégis rendkívül szerény; ő csak tette a feladatát, amit a Jóisten szabott rá.

2013. október 21., hétfő

Gaudi Nagy Tamás - Néhány nappal ezelőtt öngyilkos lett a 2006-os gyurcsányista ávós terror egyik kilőtt szemű áldozata


Facebook
Néhány nappal ezelőtt öngyilkos lett a 2006-os gyurcsányista ávós terror egyik kilőtt szemű áldozata - derült ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tegnapi filmbemutatóján. "Volt egy rossz szeme, meg egy jó. A jót kilőtték, a rosszal meg nem látott. Kapott egy nem enyhe depressziót, és amikor felhívtam az édesanyját, megdöbbenéssel kellett értesülnöm arról, hogy Attila tragikus körülmények között meghalt" - számolt be a szomorú hírről Zétényi Zsolt, az áldozat volt ügyvédje.Gaudi-Nagy Tamás pedig a Parlamentben szembesítette a tragédiával Navracsics Tibort az alábbi felszólalásában: http://www.youtube.com/watch?v=6HzfDggetG4

2013. október 6., vasárnap

Gyurcsány Ferenc ezek szerint védett férfi? És miért?

Fricz Tamás
Fricz Tamás
Gyurcsány Ferenc ezek szerint védett férfi? És miért?
Döbbenetes, hogy a napokban megindult tábornokperben – melyben a 2006 őszi rendőri brutalitások és terror miatt felel(né)nek az akkori rendőrségi vezetők, legelsősorban Gergényi Péter és Bene László – a vádat emelő Központi Nyomozó Főügyészség debreceni osztálya már előre megírta a részleges felmentő ítéletet, emellett pedig Gyurcsány Ferenc nem került a vádlottak padjára.


Egyfelől döbbenetes, hogy az ügyészség előzetes mentesítést adott ki a vádlottakra, ami azt jelenti, hogy börtönbe eleve nem kerülhetnek, s ha felfüggesztett börtönbüntetést is kapnak esetleg – ez lehet a legmagasabb büntetésük –, akkor sem lesz priuszuk, azaz büntetlen előítéletűek (!) maradnak.
Nem tudom, miért jut eszembe a Tanú című film már megint, nem tudom, miért gondolok újra arra, hogy előbb az ítélet hangzik el, s utána jöhet a tárgyalás…
Képtelen vagyok megérteni az ügyészség önkorlátozását: teljesen kizárt, hogy a várhatóan sok-sok hónapon át tartó tárgyalások során olyan tények és vallomások kerüljenek elő, amelyek alapján mégis magasabb, sőt igen súlyos büntetés illetné meg Gergényiéket? Hogyan lehet ezt eleve kizárni, amikor számos, az elmúlt években napvilágot látott, nyilvánosság elé került vallomások, beszámolók és bizonyított tények alapján kijelenthető, hogy 2006 őszén valódi rendőri randalírozás zajlott le napokon át, s különösen október 23-án Budapest utcáin?
A Balsai István volt igazságügy-miniszter által készített jelentés továbbmegy, s állami, összehangolt terrorcselekmény gyanúját veti fel. Az ártatlan, tüntető, majd október 23-án békésen ünnepelni szándékozó emberek üldözése, megverése, megkínzása kifejezetten terrorisztikus elemeket tartalmazott, s az emberek megfélemlítését célozta. Ezek olyan módszerek egyébként, amelyeket véres afrikai diktatúrák vezetői szoktak bevetni a népük ellen.
Kedves baloldali megmondóemberek, kedves Bruck András, kedves külföldi balliberális sajtó: igen, lehet Magyarország kapcsán említeni a diktatúrát, mert a Gyurcsány-kormány 2006 őszén valóban diktatórikusan viselkedett a népével szemben, lábbal taposva az emberi és állampolgári jogokat.
Völgyesi Miklós, neves és elismert jogászi szaktekintély, nyugalmazott legfelsőbb bírósági tanácselnök feljelentést is tett terrorcselekmény gyanújával. És most kapaszkodjanak meg: az ügyészség a kitűnő jogász feljelentésére még csak nem is válaszolt a mai napig sem, s így kezdődtek meg kedden a tárgyalások a 2006 őszi eseményekről!
Mi ez, uraim? Mit képzelnek Önök? Tudják, mit művelnek egyáltalán?
De ami a legfontosabb: ma már nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc személyesen irányította a rendőrséget ezekben a napokban, úgy a szeptember 18-i tévészékházostrom idején, akárcsak október 23-án. Erről maga is beszélt, többek között 18-án este a TV2-ben, kiderült, hogy közölte elvárásait a rendőri vezetőkkel. Valamint Kövér László házelnök kérésére írásban válaszolva elismerte, hogy október 23-án a Nemzetbiztonsági Kabinet ülésén folyamatosan irányította a rendőri mozgásokat!
Alapvető jogszabály: olyan nagyszabású tüntetések, társadalmi megmozdulások esetén, mint a szeptember 18-i, de legalább annyira az október 23-i, a rendőrség önmagában nem is dönthet a beavatkozás módjáról, mikéntjéről, hanem csakis a kormányzat és annak feje, ugyanis ez már politikai döntést igénylő kérdés.
És ezzel bezárult a kör: ha a rendőrség úgy lépett fel az emberekkel szemben, ahogy fellépett – tehátbrutálisan, feltételezetten terroreszközöket alkalmazva, a lakosságot megfélemlítve –, akkor ezt nem maga döntötte el, mert nem is tehette volna, hanem a kormányzati hatalom. Név szerint: Gyurcsány Ferenc. Ő az első számú felelős a terrorgyanús cselekményekért. Ha Gyurcsány nem ül ott a vádlottak padján, akkor az egész tárgyalás vicc. Tréfa. (Akárcsak például a Kulcsár-ügy – van-é, aki a nevet nem ismeré széles e hazában?)
Jó, tudom, nem kell leinteni: ne legyek naiv. Vélhetően a volt kormányfő vádlottak padjára ültetése olyan ellenérdekekbe ütközik, amelyek túlmutatnak hazánk határain. Persze, hogy tudom. Alku van, volt, lesz.
De tessék végre megérteni: ezekbe a dolgokba nem lehet és nem szabad belenyugodni, mert ezek a dolgok nem természetesek. Utálom azt az ócska dumát, hogy a „dolgok már csak ilyenek”, „nem mindegy?”, „a politika csúnya dolog”, „ez mindig így volt és így is lesz, törődjünk bele” stb. Vagy rendben van: akkor ne beszéljünk elszámoltatásról, mert az nem lehetséges, egyes bűnök örökké megtorlatlanok maradnak – és ezt mondjuk is ki. Itt és most!
Dixi, et salvavi animam meam.

A hatóság még most is üldözi az MTV-ostrom egykori résztvevőit

A hatóság még most is üldözi az MTV-ostrom egykori résztvevőit:

'via Blog this'
Míg a 2006-os őszi események miatt a főrendőrök biztosan megússzák felfüggesztett szabadságvesztéssel, addig a hatóság még most is üldözi az MTV-ostrom egykori résztvevőit. Nem kímélik a 2006-os rendőri razziákban összeverteket sem, de többük ellen is megszűnhet az ítélet a semmisségi törvény alapján.


Kiss Dániel 2006 szeptemberében részt vett az MTV székházának elfoglalásában. Kezdetben csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és garázdasággal gyanúsították, ma már azonban csak közérdekű üzem megzavarásáért áll bíróság előtt. Ügye elhúzódott, mivel a férfi 2008-ban Londonban vállalt munkát, és azóta is ott él. A bíróság, bár tisztában volt ügyvédjének elérhetőségével mégsem kereste, hanem idén augusztusban nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Dukán Dániel ellen, mert nem jelent megy egy tárgyaláson.

Kiss Dániel elmondta: előzetes letartóztatásba került Angliában. „Nyolc napot töltöttem összességében egy angliai börtönben. A rendőrök kivittek a Heathrow repülőtérre, kivittek egy repülőhöz, ott felvittek egészen a lépcső tetejéig, és ott várt rám már 3 magyar rendőrtiszt. Azokkal együtt szépen beültünk a repülőbe, és hazautaztunk Budapestre. Ott pedig szépen elvittek és beraktak a Gyorskocsi utcába. És akkor még a Gyorskocsi utcában is két éjszakát el kellett töltenem, és utána állhattam augusztus 18-án vasárnap délelőtt az ügyeletes bíró elé, aki mindössze arról döntött, hogy folytathatom-e az ügyben a védekezést továbbra is szabadlábon vagy nem. Végül úgy döntött, hogy folytathatom szabadlábon a védekezést, és elengedtek.”
A hatóság még most is üldözi az MTV-ostrom egykori résztvevőit
A hatóság még most is üldözi az MTV-ostrom egykori résztvevőit

Dukán Dániel az MTV-ostrom másnapján sérült meg, őt rendőrök verték félholtra. A bíróság mégis őt ítélte el. Első fokon két és fél év letöltendő börtönbüntetést kapott, amit másodfokon felfüggesztettek. Őt az elsőfokú ítélet után ’56-os magyarok menekítették ki az Egyesült Államokba. „Miután ez az egész lezajlott, a tanulmányaim félbe is maradtak emiatt, engem ’56-os magyarok „kimenekítettek” az országból, félig-meddig. Egy évig az ő vendégszeretetüket élveztem Buffalóban” – mondta Dukán Dániel.

Dukán Dániel ellen semmi bizonyíték nem volt, csak a rendőrök hamis tanúvallomása alapján mondta ki bűnösnek a bíróság. A semmisségi törvény alapján az ellene hozott ítéletet meg kell semmisíteni.

A hamisan tanúskodó rendőrök és a Dukán Dánielt agyba-főbe verők REBISZ-esek is megúszták afelelősségre vonást.

2013. október 3., csütörtök

Gergely István - "Tiszti"

Elhangzott beszélgetés a Kossuth Rádió Arcvonások c. műsorában:



A Normafa-beruházás veszélyezteti a terület természeti értékeit


A Normafa-beruházás veszélyezteti a terület természeti értékeit 
2013. szeptember 26. mme.hu 

Környezet- és természetvédő civil szervezetek - a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Budakörnyéki Natúrpark, a CEEweb a Biológiai Sokféleségért, a Greenpeace, a Védegylet és a WWF - közös szakértői anyagot készítettek a Normafa-beruházás várható természeti hatásairól. A szervezetek álláspontja szerint a tervezet nem csak jelentős természeti kockázatot jelent, de magyar és európai uniós jogszabályokat is sért. 

Hazánk EU tagságának egyik alapfeltétele volt a Natura 2000 elnevezésű, európai természetvédelmi területeket magába foglaló hálózathoz való csatlakozás. Alig egy évtizeddel később, a győri Audi-beruházás kapcsán megsemmisült Natura 2000 terület után, a Normafán tervezett komplex szabadidőközponttal már a második uniós védettséggel rendelkező élőhelyet veszélyeztetjük. 

A Budai Tájvédelmi Körzet részét képező Normafa és környéke a biológiai sokféleség egyik utolsó bástyája a fővárosban, amely országos viszonylatban is egyedülálló. Az ország középső részén ez az egyik legértékesebb természetes, illetve természetközeli élőhely-együttes, amely hazai és európai viszonylatban is kiemelt jelentőségű. 


A civil szervezetek által készített Normafa-tanulmány
címlapja (letöltés itt)

A tervezett Normafa-beruházás megvalósulása esetén pótolhatatlan természeti értékek, védett és fokozottan védett állat- és növényfajok kerülnek közvetlen veszélybe. A legfontosabb közülük a magyar Vörös Könyvben is szereplő, fokozottan védett csíkos boglárkalepke, amelynek a Normafa és közvetlen környéke az utolsó hazai élőhelye. Megőrzése ezért Magyarország nemzetközi szinten is kiemelten fontos természetvédelmi feladata. 

A sport és a természetvédelem még jól megfért egymással a XX. század elején, amikor a síelés és a szánkózás népszerűvé vált, mivel akkor Budapest lakossága még csak megközelítőleg egymillió fő volt, a síelés pedig egy viszonylag szűk réteg hobbijának számított. A pályák növényzetének kézi kaszálása pedig kifejezetten segítette a biológiai sokféleség fennmaradását. A jelenlegi, jóval szélesebb tömegek kiszolgálását célzó tervek megvalósulása esetén a terület nagyságrendekkel nagyobb terhelést fog kapni, a pályák modern technikai előkészítése pedig nem is hasonlítható össze a korabeli, a természetet kímélő szabadidős tevékenységgel. A beruházás előkészítő dokumentációjában is szerepel az a megállapítás, hogy már a jelenlegi nagy látogatottság is jelentős zavaró hatást gyakorol az élővilágra. A projekt tovább fogja növelni a környezetvédelmi, természetvédelmi és szociális problémákat, mivel nem csak a beruházás által közvetlenül érintett területeken fogja éreztetni hatását (megnövekedett forgalommal járó zaj és károsanyag-kibocsátás, vízelvezetési problémák hóolvadáskor az alacsonyabban fekvő városrészeken stb.), hanem a Normafa tágabb szomszédságában is. 

Nem állja meg a helyét az az érvrendszer sem, amely az alpesi sí központokkal való összehasonlításra épít. Az alpesi sí-pályák és a Normafa között az egyik alapvető különbség, hogy előbbiek nagy kiterjedésű természetes vagy természetközeli területekbe ékelődve találhatók, így a síelés céljából intenzíven használt terület élővilágának megújulása a környező területekről biztosított. A rendkívül kis kiterjedésű, speciális mikroklímával rendelkező Normafa esetében azonban a növény- és állatvilágnak nincs honnan pótlódnia, így e ritka életközösség megmaradása a projekt megvalósulása esetén erősen kérdésessé válik. 
A természetvédelmi szakmai szempontok figyelmen kívül hagyásán túl a beruházás tervei a hazai természetvédelmi jogszabályokkal is ütköznek - melyek hatálya alól éppen ezért a napokban igyekeznek kivonni a Normafát. 

A fent felsorolt szervezetek álláspontja szerint a terv jelenlegi formájában veszélyezteti a Normafa természeti értékeit, emellett ütközik a hazai és nemzetközi jogszabályokkal is. Az aláíró szervezetek ezért a beruházást ebben a formájában rendkívül károsnak tartják, és nem támogatják. A Normafán jelentkező szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos igények kielégítésére fenti szervezetek olyan természetbarát fejlesztési tervek megvalósítását javasolják - különös tekintettel a környezeti nevelésre -, amelyek nem veszélyeztetik a közös természeti örökségünk hosszú távú fennmaradását. Javasolják továbbá, hogy a Normafa fejlesztésére szánt összegből az állam a már létező és gazdaságosabban, környezetbarátabb módon működtethető sí központok fejlesztését támogassa. 

A részletes tanulmány letölthető itt 

Kapcsolódó: 
   Hóágyúval lőnék a Normafát, tovább visz majd a fogaskerekű 

Az eredeti törvénytervezetben szó esett egy 800 négyzetméteres, 15 méter magas engesztelő kápolna építéséről is a Normafán. A parlament hétfő éjszaka elfogadta Pokorni Zoltán módosító javaslatát, mely szerint a kápolna területét 500 négyzetméteresre csökkentenék. Szintén kisebb, 300 négyzetméteres lett a sífelvonó alsó állomásának épülete. A kápolna a II. világháború után egy munkásgyűlésen lerombolt, majd 1992-ben újjáépült Anna-kápolna mellett épülne fel Natália nevű nővér 1936-os látomása alapján. A nővér szerint Jézus Krisztus és Szűz Mária egy Magyarországról kiinduló engesztelő mozgalom indítását kérte, amely az egész világra kiterjedve békét hozna az egész emberiségnek. (richpoi.com

2013. október 2., szerda

2013. október 1., kedd

Sikerember vagy a nagykoalíció embere? Levél Gráf József miniszterhez (2008. december 2.) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

Ami nem folyik a csapból.

Visszatekintés 2008.dec.2-ra

Sikerember vagy a nagykoalíció embere? Levél Gráf József miniszterhez (2008. december 2.) | Kirekesztett véleményem - Dr. Szabadi Béla blogja

Részlet:

"A folyosón ölelgette az ügyészt, gratulált neki fellebbezéséhez és kegyelmes úrnak nevezve hízelgett neki. A sajtónak bizalmasan susogott és közben a vádlottakra mutogatott. Ónódi úr fellépését és a további tárgyalási napokon tapasztalható – most már inkább a tárgyalótermen kívüli – hasonló magatartását nehéz elképzelni „önjáró alapokon”.  Különösen, hogy írtam Neked e megmagyarázhatatlan fellépés miatt.
Vannak más FVM-es bírósági ügyek is, de ott – minő véletlen – nem jelent meg a Képviselőd!
Tisztelt Miniszter Úr!Kérjük, hogy szíveskedjél az alábbi anyagokat, adatokat rendelkezésünkre bocsátani:
1.) Boros Imre feljelentésének mellékleteiBoros 2001. március 7-i névre szóló feljelentését évek múlva ismerhettük meg, de annak mellékleteihez a mai napig nem jutottunk hozzá. Sem a titkosnak nevezett jelentéshez, sem a nyilvánosakhoz. Egy kivételével: ez a cégek címjegyzéke. Pedig a felsorolásból is kitűnik: ezek feltételezhetően nem kis horderejű írások lehetnek és a védekezéshez, akár a rágalmak elleni fellépéshez nélkülözhetetlenek. A mellékleteket maga Boros is igen fontosnak tartotta, azokat bizonyítékként terjesztette elő. Feljelentését ezzel fejezte be:
„Mellékelten csatolom a feljelentésben foglaltakat alátámasztó belső vizsgálat anyagát és egyéb dokumentumokat.”
Az ügyészség is így ítélte meg, ezért is kérte a vizsgálati jelentés titkosságának feloldását.
A mellékletek (Boros Imre megfogalmazásában):
1)    Titkos jelentés dr. Szabadi Béla politikai államtitkár által folytatott tevékenység szabályszerűségének, indokoltságának és hatékonyságának vizsgálatáról) (2001. március);
2)     2001. február 17-én készült jegyzőkönyv az iratmegsemmisítésről. 2001. február 21-én készült jegyzőkönyv az iratmegsemmisítésről.
3)    2001. március 1-én készült nyilatkozat az iktatás elmaradásáról
4)    Feljegyzés (Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálytól)
5)    Részanyag (Vagyongazdálkodási Főosztálytól)
6)    Megállapodás 2000. május 2-án kelt (Agrárinnovációs Kht. – Ferencvárosi Torna Club között jött létre)
7)    FVM politikai államtitkárának 2000. május 16-i keltű levele, Osváth László, az Agrárinnovációs Kht. ügyvezető igazgatója részére
8)    Címlista a 100%-ban FVM tulajdonú társaságok vezetőiről és elérhetőségi adataikról.
Mindezek az anyagok léteznek, különben Polt Péter akkor legfőbb ügyész reklamált volna, hogy ezt vagy azt nem kapta volna meg. A titkosnak nevezett melléklet is létezik és el is jutott a végrehajtókhoz. Rendelkezésre áll dr. Kandikó Gyula fővárosi főügyészhelyettes, fővárosi ügyészségi hivatalvezető Kovács Zoltán közigazgatási államtitkárhoz intézett 2001. április 28-i keltezésű levele (Nyom.414/2001.) és az abban megfogalmazott célzott kérdései. „Kérem továbbá, hogy a feljelentés mellékleteként csatolt 036/2001. számú vizsgálati anyag „Titkos” minősítését felülvizsgálni, annak minősítését törölni szíveskedjék, mert a vizsgálati jelentésben szerepeltetett adatokat, megállapításokat a büntetőeljárásban fel kívánjuk használni.”C é g e k
2.) Az FVM-es cégekre vonatkozó okiratok és adatoka.) Minden 100 százalékos vagy többségi állami tulajdonú FVM-cégre vonatkozóan (1997–2002):
–    Teljességi nyilatkozatok (egyedül a Concordiára van);
–    Alapítói okiratok (aktában kérjük: aktafedél és iratok);
–    Mérlegadatok (eredmény, nettó árbevétel, létszám stb.)
–    Vezetők bér- és prémiumadatai;
–    A cégek jogászainak listája.
b.) Tanácsadók három cégnél: a TIG, a Concordia és az Agrárinnováció vezetőjének és helyetteseiknek tanácsadói (név, megbízatás, juttatás);
3.) Az FVM-cégeknek juttatott költségvetési fejlesztési pénzek (1995–1998);
4.) Az FTC-nek juttatott költségvetési pénzek (1995–1998).M i n i s z t é r i u m
5.) Megbízások–    A minisztérium dolgozóinak külső megbízatásai (it, fb tagság, másodállás stb.)  beleértve a magáncégeket is (név és beosztás stb.)
–    tanácsadói tisztségek a minisztériumban (a miniszter és az államtitkárok tanácsadói 1997—2002, név szerint és jövedelem szerint, továbbá a végzett munkára való utalással);
6.) Aktafedelek és az aktákban levő valamennyi irat rendelkezésre bocsátása: aktákbanMinden, a perben szereplő irattal kapcsolatosan, amelyek legtöbbje ma „meztelen papírként” akárminek a bizonyítására felhasználható. Nem derül ki sem a kezdeményező, sem az esetleges vita, sem a vélemények stb., mert általában nem szerezték be az aktafedelet. Ennek pótlását az eljárás kezdetétől folyamatosan kérem, 2004. július 13-án több oldalas bizonyítási indítványt terjesztettem elő. A bíróság szerint erre az indítványra sem reagált a minisztérium.  Egyszerűen nem válaszolt!
Külön felhívom a Figyelmed a Tejgazdasági Kísérleti Intézettőkeleszállításának aktájára (aktáira), valamint telekvásárlásának aktájára (aktáira), benne e teljes levelezéssel. Ez utóbbival kapcsolatban kérem az előtörténetet is: annak dokumentálását, amikor az ATEV Rt. vásárolta meg azt a telket, amit aztán a Tejgazdasági vett meg.
7.) A tulajdonosi jogosítványok gyakorlását alátámasztó iratokNagy András és Ziskó Ferenc írásban kezdeményezte dr. Torgyán Józsefminiszternél, hogy dr. Szabadi Béla politikai államtitkár – a miniszter gyakori távolléte miatt – lássa el képviseletében az FVM-hez tartozó cégek tulajdonosi jogainak gyakorlását. Ezt az aktát is kérjük! Dr. Torgyán József az írásbeli javaslat mérlegelése alapján úgy döntött, hogy határozatlan idejű meghatalmazást ad dr. Szabadi Bélának, hogy az alapítói okiratokat aláírja.
8.) Utazások, repülőjegyek–    ki utazott az FVM-ből repülőgépen I. osztályon (1997–2002). Név, beosztás, út stb.
–    kimutatás arról, hogy az FVM-ben az állami vezetők utazásain mikor, milyen úton vett részt titkárságvezető és név szerint ki;
–    eltértek-e Dr. Szabadi Béla politikai államtitkáron kívül még valakinél (bárkinél) a Kehi táblájától (amit az utazási jelentés kitöltéséhez küldött) az FVM-ben? Dr. Szabadinál ugyanis eltértek a Kehi által megadott táblától, amely szerint az utazásokat két rovatban kellett feltüntetni: egyrészt a Business Classra és az első osztályra együtt, illetve külön a turista osztályra;
–    A közölt adatok a valóságnak megfelelőek-e?
–    Hol vannak a repülőjegyek, amelyek az ügyészség feljegyzései szerint is hiányzott (hiányzik)?
–    Ha előkerültek, mikor kerültek elő?
–    Létezhet-e olyan eset, hogy a tömbpéldány „megvan”, a borító és a beszállókártya nincs? (Holott éppen ezeknek kell meglenniük felhasznált utazás esetén.)
–    Érvényes-e a repülőjegy tömbpéldánya, ha nincs lepecsételve?
–    Repülőgép bérlése (1997–2002).
Az OTP Travel szerepe:
–    a szokásosnak megfelelően adtak-e a minisztériumnak visszatérítést és ennek elszámolása hogyan történt?
–    Kérjük a még mindig ismeretlen OTP Travel/FVM szerződést.
8.) Kehi-jelentések, amelyek az ún. agrárügyeket indították el egyes cégeknélAz érintettek egyedül az utazási jelentést ismerhették meg, azt is utólag (a titkos változatot átírták). A többit így sem. Ezekben feltehetően tényállást adtak, ami determinálta a nyomozást.
Annak ellenére, hogy az érintettek nem ismerhették meg, így nem is reflektálhattak, Szanyi Tibor államtitkár ezeket ismerte és interjút is adott belőlük. Ld. pl. Az AMC és a szingapúri ruhaszámla. Ma sem tudjuk: kié a ruhaszámla?
9.) Csúcs László jelentése a Fradi átvilágításáról
A munkát az FVM fizette, az anyagnak meg kell lennie
10.) Akták, amelyek Dr. Torgyán József miniszter szerepét mutatják be anyagi ügyekben
Vagyis azt, hogy miniszterként természetesen foglalkozott anyagi ügyekkel. Feltétlenül szükség van arra az aktára, ami a Prímagáz árvízkárosultaknak szóló támogatásáról szól (benne a Teréz Anya Alapítvány szerepével). Továbbá a Kárpátaljának menő segélyakció aktájára (vemhes üszők stb.), az IIER aktára. Természetesen aktafedéllel együtt, hiszen a rájegyzéseket ez dokumentálja. Arra az iratra, amin a napraforgó több milliárdos támogatását javasolták, de végül elvetettek. E kérdéskörben ismét javaslom, hogy a minisztérium konzultáljon velem.
Tisztelt Miniszter Úr!Ismételten kérem a fenti anyagok átadását. És várom válaszod a felmerült kérdésekben.
Budapest, 2008. december 2."
Tisztelettel:
Dr. Szabadi Béla

 A bejegyzés a következő kategóriákban lett közzétéve: AktuálisGazdaság,JogLevelekPolitikaSport. Címkék: ,,,,,,,,,,,,permalink kedvencek közé helyezése.