Blogarchívum

2012. június 30., szombat

Krónika.ro - Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Mikó-per vádlottjait

http://www.kronika.ro/index.php?action=open&res=65015

Három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték annak a restitúciós bizottságnak a tagjait, amely a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét visszaszolgáltatta a református egyháznak. A korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat Markó Attila, Marosán Tamás és Silviu Clim ellen. A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt.

A buzaui 

bíróság honlapján pénteken olvasható első fokú ítélet szerint hivatali visszaélés miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a per három vádlottját: Markó Attila államtitkárt, Marosán Tamást, az Erdélyi Református Egyházkerület volt jogi tanácsadóját, valamint Silviu Climet, a román igazságügyi minisztérium volt tanácsadóját.

A magyar politikai szervezetek szerint a Mikó-per veszélyes precedenst teremthet az egyházi ingatlanok esetleges visszaállamosítása szempontjából.


A bírói ítélet teljes egészében érvénytelennek nyilvánította a visszaszolgáltatási iratot, és elrendelte, hogy töröljék az Erdélyi Református Egyházkerületet, mint tulajdonost a telekkönyvből.

A három vádlott tagja volt annak a restitúciós bizottságnak, amely 2002-ben a református egyháznak szolgáltatta vissza az erdélyi város leghíresebb iskolájának otthont adó épületet.

Amint arról korábban beszámoltunk, a korrupcióellenes ügyészségnél két sepsiszentgyörgyi család jelentette fel a visszaszolgáltató bizottság tagjait. A két család a kommunizmusban bérelte, majd a rendszerváltás után megvásárolta a kollégiumhoz tartozó, államosított tanári lakásokat. Amikor kiderült, hogy a házukra igényt tart a református egyház,  bűnvádi feljelentést tettek, arra hivatkozva, hogy még az iskolaépület sem lehet az egyházé, mert szerintük az ingatlanok közadakozásból épültek. Ha felmentő ítéletet hoz a bíróság, az egyház folytathatja a tanári lakásokért indított polgári pert, melyet éppen a bűnvádi eljárás miatt állítottak le.

korrupcióellenes ügyészség nagy értékre elkövetett hivatali visszaélés címén emelt vádat. A vádirat szerint a restitúciós bizottság tagjai érvénytelen dokumentumok alapján szolgáltatták vissza az ingatlant a református egyháznak, s 1,3 millió lej kárt okoztak az államnak.

A bírósági ítélet megállapítja, hogy a vádlottak a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalt károsították meg, holott a per folyamán a hivatal jelezte: ők nem tartanak igényt az épületre, mert az a református egyházé volt. Antal Árpád polgármester május elején olyan dokumentumot mutatott be a sajtónak, amely szerinte alátámasztja, hogy az iskola az egyházé volt. 

Benedek Levente, a vádiratban megjelölt egyik feljelentő szerint a református egyház a Székely Mikó Kollégium megépítésére csak a szükséges összeg töredékét adta, a többi közadakozásból gyűlt össze, így az ő értelmezése szerint az ingatlan a nép, vagyis az állam tulajdona, s nem az egyházé.

Markó Attila álláspontja szerint semmiféle bűncselekményt nem követtek el. Mint korábban hangsúlyozta, a DNA vádjai alaptalanok, mivel a visszaszolgáltatási döntés a 199/83-as sürgősségi kormányrendelet előírásainak gyakorlatba ültetése révén történt, a jogszabály ugyanis név szerint felsorolja a visszaszolgáltatásra kerülő ingatlanokat, köztük a Székely Mikó Kollégiumot is.

A három vádlottat védelmébe vette a református egyház és az RMDSZ is. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke Viviane Reding EU-biztos figyelmét is felhívta korábban a Mikó-kollégium kapcsán kialakult helyzetre. Tőkés szerint a Mikó-per az egyházi ingatlanok visszaállamosítására tett kísérlet.

Az ügy felkeltette az amerikai törvényhozás figyelmét is. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány megkeresésére Jean Schmidt Ohio állambeli republikánus képviselő arra kérte az Egyesült Államok bukaresti nagykövetségét, hogy kövesse figyelemmel a pert.

2012. június 28., csütörtök

LORD együttes 40 éves jubileumi koncert meghívó!!

2012.09.15 Petőfi Csarnok!!

 Link
http://rockbarlang.multiply.com/photos/album/17/17

Solemnity of Saint Peter and Saint Paul, Apostles 2012

Link
http://centered.multiply.com/calendar/item/11318/Solemnity-of-Saint-Peter-and-Saint-Paul-Apostles-2012



Botrány az Operában – Összeszólalkozott Tokody és Ókovács

http://epoc.hu/hirek-kultura/2012/06/26/botrany-az-operaban-osszeszolalkozott-tokody-es-okovacs/

Hétfőn évadzárót tartott a Magyar Állami Operaház, ahol felszólalt Tokody Ilona Kossuth-díjas magánénekes, örökös tag, a Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke, aki szót emelt a társulati működés fenntartása, az ehhez való visszatérés mellett.

Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekes felolvasta a Magyar Operaénekesek Egyesületének Balog Zoltán miniszternek címzett levelét, mondván, ők próbáltak bejutni a ház vezetéséhez, ám ritkán járnak sikerrel. Ókovács Szilveszter kormánybiztos tiltakozott, mondván, menjen az irodájába, ha közölni szeretne valamit, majd meztelen futballhuligánhoz hasonlította az ennek ellenére is felszólaló operaénekest - számolt be a Blikk.

tokody

A Magyar Operaénekesek Egyesületének alelnöke a társulati tagság visszaállításának fontosságáról és szükségességéről beszélt. Arról, hogy olcsóbb ...



Hasonló Cikkek:

  1. Ókovács szerint puha az átállás az Operában "Kinyírnak minket" - állította Tokody Ilona, az Operaház távozó énekese...
  2. Tokody Ilona: "ki akarnak nyírni" bennünket Tokody Ilonát elbocsátották az Operaházból: 36 év után távoznia kell...
  3. Ókovács Szilveszter: az Erkel felújítása külön kezelendő Az Erkel Színház rekonstrukciójára megadott összeg teljesen külön kezelendő a...
  4. Ókovács: az Erkel Színház felújítása külön kezelendő Az Erkel Színház rekonstrukciójára megadott összeg teljesen külön kezelendő a Magyar Állami...
  5. Ókovács: a leépítés dacára van kiút az Operában A közszférát érintő leépítések közepette az egyik legnagyobb vágást épp...
  6. Csoportos elbocsájtás lesz az Operában Január óta folyik, és február 15-ig tart az egyeztetés a...
  7. "Tiltakozunk" – Magyar Operaénekesek Egyesületének közleménye Tiltakoznak az ellen, hogy Ókovács Szilveszter a Gazdasági rádióban közölte, hamarosan létszámleépítésre...

2012. június 20., szerda

Lánchíd Rádió-Szaldó: Demokraták jogsértése

Bár a magyar törvények 20 éve tiltják, magukat demokratikusként meghatározó  országok polgárai jogellenesen igyekeznek bevásárolni magukat a magyar termőföldekbe. A magyar gazdasági  jogokat és lehetőségeket mélyen sértő magatartás kétségbe ejti a nyugati határszélen gazdálkodókat. Ők a formálódó földtörvény, a mostanában megnyitott állami földhaszonbérletek, valamint a zsebszerződések viszonyrendszerében igyekeznek megtalálni a saját jövőjüket. Milyen kilátásokkal? Az elmúlt hét szombatján a Magyarországért Kulturális Egyesület és a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara a földügyekről rendezett tanácskozást Mosonmagyaróváron. Az összejövetelnek azt a címet adták, hogy „Most még van megoldás”. A megjelentek egy felhívással fordultak Magyarország polgáraihoz és mostani döntéshozóihoz. Ennek első mondata így hangzik: „Magyarország önbecsüléssel és önérzettel rendelkező jogállam, amely elvárja, hogy jogszabályait minden vele kapcsolatba kerülő hazai és külföldi személy, szervezet és más államok is tiszteletben tartsák.”

Szerkesztő-műsorvezető: Kovács Anita
E-mail cím: szaldo@lanchidradio.hu

Meghallgatható a hangtárban:


Zsebszerződések – Szaldó

Zsebszerződések – Szaldó

2012-06-19 13:55:00

50:55

DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT

DR. MONOSTORI ATTILA: A KORRUPCIÓ MINDENT ELÉRT 2/1. RÉSZ 

Dr. Monostori Attila ügyvéd a nagy botrányt kavart zámolyi lincselés következtében a cigányok által agyonvert csákvári fiatalember családjának jogi képviselőjeként szerzett magának országos és nemzetközi hírnevet. 
1989-ben az ellenzéki kerekasztal tárgyalásokon is jelen volt, mint a Függetlenségi Párt jogi szakértője, majd az első szabad magyar Gazdasági Kamara létrehozásában is részt vett, s a 2002-es hídblokád után Budaházy György jogi képviselője lett. 

2004-ben a szintén országos üggyé dagadt Baumag-botrány károsultjainak védőjeként került ismét a figyelem központjába. 

2012. június 18., hétfő

HVG.HU - A fekete sereg egyik áldozata milliárdos kártérítési pert indít

http://hvg.hu/itthon/20120320_fekete_sereg_szantai

2012. március 20., kedd, 16:58

A fekete sereg néven ismertté vált banda egyik ártatlanul bebörtönzött áldozatát mentette fel perújítási eljárásban kedden jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla. Szántai Attila és ügyvédje, Jován László egymilliárdos kártérítési pert helyezett kilátásba a magyar állammal szemben az ártatlanul fegyházban töltött hét év miatt.

Az ügyben indult eljárások adatai szerint a fővárosban szállót üzemeltető a most 60 év körüli férfira 2000 végén szabadította rá a bűnbandát egy helyi rendőr, akit Szántai hívott ki egy atrocitáshoz. Miután pedig a férfi nem akart fizetni védelmi pénzt a fekete seregnek, sorozatosan követték el az ő, a családja és a vendégei sérelmére a bűncselekményeket. Néhány hónap múlva a konfliktussorozat azzal zárult, hogy Szántai az őt - más eljárásban született jogerős ítéletek szerint - zsaroló, kirabló, éjjel otthona előtt fenyegető bandatagok közül kettőt önvédelmi fegyverével lelőtt, az egyik sértett meghalt, a másik életveszélyesen megsebesült.

Ezután Szántait ítélték el több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt jogerősen 13 év fegyházra a bíróságok, amelyek akkor kizárták a jogos védelmi helyzetet, és a vádlott cselekményét "megtorló" jellegűnek ítélték. A férfi a 13 évből hetet töltött le - állítása szerint embertelen körülmények között, egykori támadóinak társaságában -, amikor végre Jován László indítványára a tábla utat engedett a perújítási eljárásnak. Ebben az eljárásban korábban első fokon a Fővárosi Bíróság, kedden pedig jogerősen a tábla is felmentette Szántait a vádak alól, részben a jogos védelmi helyzet fennállására tekintettel.

A férfi támadóit időközben már elítélték a bíróságok súlyos bűncselekmények miatt. A perújítási eljárásban egyedül az első fokon vádképviselet ellátó Fővárosi Főügyészség kötötte magát az eredeti elmarasztaló ítélethez, és továbbra is a 13 éves fegyházbüntetés hatályában fenntartását szorgalmazta. Ezt azonban a tábla előtt a másodfokú eljárásban a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség már nem tartotta fenn.

A tábla szóbeli indoklásban megjegyezte: az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság "sajátságosan értelmezte a perújítás kereteit", és azon túllépő, teljes bizonyítást folytatott le. A relatív eljárási szabálysértések miatt másodfokon vizsgálni kellett egy esetleges hatályon kívül helyezés lehetőségét és következményeit, ám miután a fellebbviteli főügyészség tudomásul vette a felmentést, semmi értelme nem lett volna az eljárás megismétlésének.

A határozathirdetés után Szántai és ügyvédje egymilliárd forintos kártérítési per megindítását helyezte kilátásba a magyar állam ellen az elmúlt 12 év szenvedései miatt.

Jován László elmondta: hasonló ügy tudomása szerint még nem volt Magyarországon, bíróság még nem mondta ki jogerősen, hogy valaki hét évet töltött ártatlanul elítélve a börtönben. A kártérítés mértéke kapcsán hozzáfűzte: be kell bizonyítani, hogy az emberi szabadságnak ára van. Jován László előtt egyébként már többtucatnyi védő is ellátta egymás után Szántai jogi képviseletét az ellene folyó büntetőeljárásban.

A határozathirdetés előtt az utolsó szó jogán Szántai annyit mondott: szeretné, ha 12 év után végre lezárulna a történet, és a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség, illetve a védő egybehangzó indítványához csatlakozva kérte a táblát, hogy jogos védelem címén mentsék fel.

Korábban perbeszédében az ügyész Szántai támadóiról elmondta: ez a fekete seregként ismertté vált bűnbanda nem ismert kegyelmet, Szántait is "hónapokon át egyre fokozódó erővel zsarolták", közvetlenül a fegyverhasználat előtt kirabolták, otthonáig üldözték. Az erős testalkatú, hatalmas termetű támadók fegyver nélkül is olyan erőfölényben voltak Szántaival szemben, hogy részéről a fegyverhasználat sem tekinthető eltúlzottnak.

Korábban a tárgyaláson Szántai Attila sírva beszélt mindazokról a megpróbáltatásokról, amelyeket neki és családjának ki kellett állnia az évek során. Elmondta, hogy a börtönben összezárták támadóival, akik többször ájulásig verték. De az is megesett, hogy fogvatartói vonszolták el, hogy edzés gyanánt bántalmazzák.

Március 13-án a Debreceni Ítélőtábla másodfokú, jogerős ítéletet hirdetett a fekete sereg ügyében, a banda a bűnüldöző hatóságok szerint prostitúcióval, védelmi pénzek szedésével, tartozásbehajtással foglalkozott, erőszakos harcot folytatott a mindezekből származó illegális jövedelmekért, és a fegyveres leszámolástól sem riadt vissza. A fekete sereg házi őrizetből évekkel ezelőtt ismeretlen helyre szökött vezetőjét, Magyar Róbertet tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés fenyegeti, több társának büntetését pedig súlyosította a tábla, volt, aki 18 évet kapott.


Hatályonkívül.hu - Elrettentő példa lesz a Szántai-ügy

http://www.hatalyonkivul.hu/elrettento-pelda-lesz-a-szantai-ugy

Érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak, elfogadhatatlannak nevezte Polt Péter legfőbb ügyész annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amit Szántai Attila panziótulajdonos ügyében rendelt el, miután a Fővárosi Ítélőtábla felmentette a férfit a több emberen elkövetett emberölés vádja alól. Szántai Attila a Magyar Nemzetnek kifejtette, a legfőbb ügyész levelét is csatolja majd milliárdos kártérítési igénye mellé – számolt be az mno.hu.

(forrás: nol.hu)

Felháborítónak tartja Szántai Attila, hogy nem lehet fegyelmi eljárást indítani elévülés okán az ellen az ügyész ellen, aki a leginkább felelőssé tehető azért, hogy hat év kilenc hónapot ártatlanul kellett börtönben ülnie. Mint azt korábban az MNO is megírta, a sashalmi panziótulajdonost 2003-ban azért ítélték tizenhárom év fegyházbüntetésre, mert önvédelemből rálőtt a fekete sereg nevű bűnszervezetnek a panziójába betörő két tagjára. A Fővárosi Ítélőtábla Szántai Attilát felülvizsgálati eljárásában idén márciusban mondta ki a felmentést a több emberen elkövetett emberölés vádja alól.

- Az én életemet kettétörték, a családomat nyomorba döntötték,  és aki felelőssé tehető mindezekért, továbbra is a helyén maradhat. Ez felháborító! – mondta Szántai Attila. Polt Péter legfőbb ügyész az ítélet kihirdetése után belő vizsgálatot rendelt el, s érthetetlennek, megmagyarázhatatlannak és elfogadhatatlannak értékelte a Szántai-ügyben történteket. A belső vizsgálat során kiderült, hogy az ügyben az „eredendő bűn” az lehetett, hogy az ügyészség hagyta, hogy a rendőrség külön eljárásban vizsgálja a Szántai Attila sérelmére elkövetett zsarolásokat és egyéb cselekményeket, illetve az ezt követően a panziótulajdonos által leadott lövéseket. A legfőbb ügyész leszögezte azt is, utasította a Legfőbb Ügyészség illetékes főosztályvezetőjét, hogy körlevélben tiltsa meg hasonló esetekben az eljárások elkülönítését. A Szántai-ügy ezentúl elrettentő példa lesz az ügyészségi szakmai tanfolyamokon – írta a hírportál.

(mno.hu)



Hatályonkívül.hu - Vizoviczki-ügy: a főrendőr zsebében talált pénz az ügyészség aduja

http://www.hatalyonkivul.hu/vizoviczki-ugy-a-forendor-zsebeben-talalt-penz-az-ugyeszseg-aduja


A letartóztatásakor a zsebében talált 219 ezer forint az ügyészség legfőbb érve a Vizoviczki-ügyben meggyanúsított Kalmár Tamás ellen. A BRFK volt közrendvédelmi főosztályvezetőjének ügyvédje szerint védence hivatalból ismerte ugyan az éjszakai szórakozóhelyeket üzemeltető vállalkozót, de nem kapott tőle kenőpénzt. – Sajnálatosnak tartom, hogy egyes rendőrségi vezetők nyilatkozataikban semmibe veszik az ártatlanság vélelmét – mondta a Vasárnapi Blikknek Arató György, az úgynevezett Vizoviczki-ügyben letartóztatott egyik rendőri vezető, Kalmár Tamás védője. Az ügyvéd szerint védence az ügyészség gyanújával szemben nem kapott havi fizetést az éjszakai szórakozóhelyeket üzemeltető Vizoviczki Lászlótól, sem más vállalkozótól. Az ügyészség a védő szerint arra alapozza a gyanúját, hogy Kalmár jó ismerőse volt Vizoviczki egyik emberének, V. Istvánnak. Arató György szerint a letartóztatott főnyomozó közvetlenül is ismerte Vizoviczkit, két-három alkalommal találkoztak. A találkozók célja hivatalos munkamegbeszélés volt, ami Kalmár feladatkörében természetes (Vizoviczki nagy rendezvények szervezője volt, Kalmárnak mint a BRFK közrendvédelmi főosztályvezetőjének hivatalból fel kellett vennie vele a kapcsolatot).


Kalmár Tamás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon,
miután elrendelték az előzetes letartóztatását (forrás: origo.hu)

 

Az ügyészség másik ütőkártyája az ügyvéd szerint a Kalmár zsebében talált pénz. Az a 219 ezer forint lett gyanús, ami szerintük bűncselekményből származhat. Arató György szerint viszont Kalmár néhány nappal a letartóztatása előtt a feleségével közös bankszámlájukról vette fel a pénzt, amely kettejük fizetéséből származott. A Blikk információi szerint a rendőr lakásában tartott házkutatás során lefoglalták bankkártyáit és bankszámlakivonatait is. – A másik zsebében talált 6500 forintot viszont nem foglalták le. Azt jelenleg még nem tudjuk, a nyomozó hatóság milyen logika alapján gondolta, hogy az egyik összeg bűncselekményből származik, a másik pedig nem – mondta az ügyvéd a lapnak.

(origo.hu)



ELMENT A NAGY GONDOLKODÓ

Forrás: Nemzeti Hírháló
http://www.nemzetihirhalo.hu/

TEGNAP MÉG EGYÜTT...


ELMENT A NAGY GONDOLKODÓ



Tegnap este befejezte földi pályafutását VARGA CSABA korunk egyik legnagyobb nyelvkutatója és rajzfilmese.

Rengeteg könyv, előadás őrzi emlékét és mi, akik ismertük, most nem találunk szavakat..Két héttel ezelőtt jelent meg legutolsó könyve, amelyre oly nagyon büszke volt, és amelyben ismét felfedte nyelvünk legmélyebb rétegeit.. Múlt hét vasárnap még együtt nevetgéltünk a könyvhéten kiadója sátránál... és ma már nincs közöttünk...

Drága CSABA! Köszönjük hogy voltál nekünk, köszönjük hogy társaid lehettünk utadon! Tanításaid tovább visszük, életművedet nem hagyjuk a feledésnek.

Mély megrendüléssel: Barátaid, ismerőseid és azok, akikkel oly sokat beszélgettél és akik oly sokat köszönhetnek NEKED...

"Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végezetre eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró ama napon..."

Viszlát Csaba, egy jobb világban!
www.dobogommt.hu


**********************************************

Varga Csaba

www.varga.hu/ - Tárolt változat
Önöknek sokkal olcsóbb, ha az amerikai kiadótól, s nem közvetlenül a FRÍG-től rendelik meg Varga Csaba angol nyelvre fordított könyveit (Magyarországról és ...
Varga Csaba - Egy nyelv volt valaha - Hírek - Magyar tanítás, de hogyan! 2. ...

**********************************************
Sajnos Varga Csaba honlapján már csak a Fríg kiadó oldala nyílik meg...


2012. június 17., vasárnap

Konteóblog: A nagy rendőrkorrupció-konteó

Konteóblog:


http://konteo.blogrepublik.eu/2012/06/11/a-nagy-rendorkorrupcio-konteo/





"...2012. június 5-én újabb hír keletkezett a korrupciós üggyel kapcsolatban: további két rendőrtisztet fogtak el, majd gyanúsítottak meg a Központi Nyomozó Főügyészség emberei. A villám ismét az Aradi utcába csapott egy méreteset, hiszen a két elfogott egyike a Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetője, Gulyás Imre alezredes volt, aki az előzőekben említett (és akkor már rácsok mögött lévő) Hopka Lajos főnökeként az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályát vezette.

Igen, a jó memóriával megáldott, és a hazai kiminalisztika iránt érdeklődő olvasóknak beugorhat, hogy ezt az embert gyakorlatilag abból a székből vitték el, amelyikben úgy 15 évvel ezelőtt a megkérdőjelezhetetlen tisztességű Tonhauser László ezredes ült. Mit is lehet erre mondani, mint azt, hogy ó idők, ó erkölcsök… Meg azt, hogy – de nem, ezt ki se mondom..."

A teljes blog itt olvasható:  
http://konteo.blogrepublik.eu/2012/06/11/a-nagy-rendorkorrupcio-konteo/


Pintér: Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni

MNO
2012. június 17., 21:02

Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek is a következménye a Vizoviczki-ügy – mondta el a Hír TV-ben Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy új típusú átvilágítást vezethetnek be a testületnél.

Vizoviczki úr elfelejtett adót fizetni, ennek leplezésére pedig rendőröket korrumpált – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában a rendőrségi korrupciós botrányról Pintér Sándor. A belügyminiszter hozzátette: két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek szellemében jártunk el most is. Pintér azt az információt nem erősítette meg, hogy akár több száz rendőr is érintettje lehet az ügynek, fogalmazása szerint titkosszolgálati eszközökkel kezdték meg a szervezett bűnözés felszámolását.

Nincs helye bandaháborúnak

A belügyér közölte azt is, hogy nagyon erős a fővárosi és készenléti rendőrség, amelyek felkészültek arra, hogy az alvilágban megüresedett helyért folyó bandaháborút esetleg megakadályozzák. „Semmi ilyet nem tudunk elfogadni, ilyennek nincs helye” – mondta.

Az esetleges további leváltásokkal kapcsolatban is azt mondta, hogy vizsgálatok folynak, de Pintér azt kijelentette, hogy akikről kiderül, hogy érintettek, azok nem fogják ugyanazt a beosztást betölteni, mint eddig. Az eddig lekapcsolt rendőrökről pedig a belügyminiszter úgy fogalmazott: hogy kecskére bízták a káposzták, nekik kellett volna felderíteniük ezeket az ügyeket, ehelyett esküt szegtek és korrumpálódtak.

Ott lóg felettük Damoklész kardja

Pintér bejelentette azt is, hogy kezdeményezni fogja egy új típusú vizsgálat bevezetését az egyenruhás testületeknél. Elmondása szerint a NATO-nál tapasztalható az a típusú kontroll, amelyben a vezetők nem azt vállalják, hogy hivatalba lépésükkor egyszer ellenőrzik őket, hanem azt, hogy folyamatosan kontrollálhatják őket, amíg munkájukat végzik. „Akikre államtitkot bízunk ezután, azok mindig tudni fogják, hogy ott lóg Damoklész kardja a fejük felett” - mondta Pintér.

A tárcavezető kitért a Büntető törvénykönyv szigorítására is, a jogos védelem megerősítése mellett foglalt állást, mivel szerinte „évezredes történelme van az önhatalom érvényesítésének” és úgy látja, hogy akit a saját lakásában megtámadnak, annak minden eszköz rendelkezésére kell hogy álljon az önvédelemre.

Ismertette a BM álláspontját a gyermekekre is kiterjesztett büntethetőség kérdésében: e szerint emberölés esetében, orvosszakértői vizsgálat mellett ki lehessen szabni büntetést az elkövetőkre, vagyon elleni bűncselekmények esetében azonban nem támogatnák ezt. A három csapás törvény kapcsán pedig közölte: 300 olyan személy van rács mögött, aki nem szabadulhat az új rendelkezés értelmében.

Szorul a hurok, dőlnek a dominók

Mint ismeretes, két hete pénteken robbant ki a botrány, mikor a Központi Nyomozó Főügyészség közölte, hogy csütörtökön rendőri vezetőket vettek őrizetbe. A hatóságok hallgatásba burkolóztak, ugyanakkor a Magyar Nemzet szombaton már arról számolt be: az éjszakai élet ismert figurája, V. László vesztegethette meg a rendőri vezetőket, két főtiszt a rendőri korrupciós ügy újabb gyanúsítottja – értesült a Hír TV ugyanezen a napon. Vasárnap pedig már előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság a rendőrségi korrupciós ügy négy gyanúsítottját, és Hatala József országos rendőrfőkapitány felmentette Gulyás Imre alezredest, Hopka Lajos felettesét.

Hétfőn megszólalt a Központi Nyomozó Főügyészség, majd kedden újabb két magas rangú rendőr kezén kattant a bilincs, Pintér Sándor ekkor már úgy nyilatkozott, hogy nem kizárt, hogy további személycserék lesznek a rendőrség vezetésénél.

Szerdán bejelentkezett a Vadász is, aki vérdíjat tűzött ki a rendőrökre. Egy napra rá előzetesbe került a kedden őrizetbe vett két egyenruhás, sőt újból előkerült egy gyilkossági ügy is. Pénteken pedig arról szóltak a hírek, hogy nem a rendőrségtől, hanem az alvilágból szerezte a korrupciós ügy leleplezéséhez szolgáló információkat V. László vállalkozóról a Nemzeti Védelmi Szolgálat.

A Hír TV Célpont című műsora is ellátogatott „A béke szigetére”, majd kiderült, hogy két korábban balesetnek tűnő vízbefulladást és egy eltűnést is vizsgálnak.

E hét hétfőn már Orbán Viktor is megszólalt a korrupciós üggyel kapcsolatban. Nem maradhatnak megválaszolatlan kérdések a 2006-ban történt, főleg a Hajógyári-szigethez köthető ügyekben, így az eltűnt fiatalember ügyében – mondta egy kedd esti televíziós műsorban Fülöp Valter, a BRFK bűnügyi helyettese. – Biztosan távozniuk kell a belügyi szervektől azoknak, akik érintettek lehetnek a rendőri korrupciós ügyben – jelentette ki kedden Pintér Sándor

Vasárnap este 7:10 -től Gábor Emese a Lánchíd Rádió Magyarok c. műsorában

http://mno.hu/lanchidradio/eloszor-tarja-elenk-lelkenek-rezduleseit-1084251
Magyarok

Először tárja elénk lelkének rezdüléseit

A műsor utolsó negyedében a Budakesziről ellopott Wass Albert szobor (Gábor Emese alkotása)

csodával határos előkerüléséről számol be. A tolvajoknak nem sikerült elpusztítaniuk, holott tűzbe vetették, ütötték-vágták, végül bedobták a Dunába...

Gábor Emese puha természetközeli, sokszor a nap fátyola mögül áttetsző, olykor mesebeli világát elsősorban képzőművészeti alkotásaiból, festményein keresztül vagy például mesekönyv-illusztrációiból ismerhetjük. Verssorai tükrében először tárja elénk lelkének rezdüléseit. Őrizem a csendet címmel jelent meg első verseskötete, melyben az örökkévalóság, a lélek túlélése és persze a természettel alkotott teljes harmóniát fogalmazza meg újra és újra.


2012. június 7., csütörtök

Június 7-én este fél 7-től Kulissza - Dr. Lentner Csabával



2012. június 7., csütörtök 18.30

A kérdést az elmúlt hónapokban sokan és sokszor feltették maguknak és másoknak. A válaszok sokfélék. Jórészt attól függenek, hogy az értelmező a politikai paletta melyik oldalán foglal helyet. Azt azonban valamennyien érzékeljük, hogy olyan kényszerek, követelmények és elvárások határozzák meg akár a gazdasági mozgásteret is, amelyek különleges megoldásokat hívnak életre. De miként értelmezi a sokak által feltett kérdést – nevezetesen, hogy kik támadják Magyarországot és miért? – a közgazdász, aki végigkövette a szocializmusból kapitalizmusba vezető magyar út állomásait? A stúdióban prof. dr. Lentner Csaba közgazdász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára.

Szerkesztő: Kovács Anita
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu


http://mno.hu/lanchidradio/kik-tamadjak-magyarorszagot-es-miert-1081544

2012. június 3., vasárnap

MME Gólyanapló - Nagyhalász: I. Nagyhalászi Góyafesztivál

http://www.nagyhalaszgolyakamera.blogspot.hu/p/i-nagyhalaszi-golyafesztival.html
2012. június 23-24.


Ezen az oldalon folyamatosan frissülő és aktuális információk jelennek meg az I. Nagyhalászi Gólyafesztiválról.

Erdélyi szellemi élet a két világháború között - Lánchíd Rádió Magyarok Hangtár

A két világháború között – Szász István Tas kalauzol bennünket

Aligha lehet teljes képünk a két világháború közötti erdélyi magyar szellemi életről, ha nem emeljük be az emlékezetbe a Hitelt és szellemi körét. 
Az elfelejtett erdélyi folyóiratot Makkai László, Makkai Sándor püspök-író fia alapította Kolozsvárott 1935-ben, nemzetstratégiai-szociográfiai szemleként működött. Az 1944-ig megjelenő lap szellemi holdudvarába olyan gondolkodók tartoztak, mint Tamási Áron, Kós Károly, Márton Áron püspök és Dsida Jenő. A lap szerkesztőségének otthont adó kolozsvári lakás berendezését, tárgyait Szász István Tas hozta Magyarországra, és Leányfalun, gyermekkori emlékei alapján e korszaknak emléket állító lakásmúzeumot rendezett be. A két világháború közötti erdélyi szellemi életben Szász István Tas kalauzol bennünket.
Szerkesztő: Horváth Ágnes

2012. június 2., szombat

Hír Tv - Rendőri korrupció: újabb rendőröket gyanúsítottak meg?

http://m.mno.hu/ahirtvhirei/rendori-korrupcio-ujabb-gyanusitottak-vannak-1080623

BL Hír TV 2012. június 02., szombat 21:02
Két főtiszt a rendőri korrupciós-ügy újabb gyanúsítottja – értesült a Hír TV. Úgy tudják: a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályán dolgoznak. Ezt az osztályt vezeti Hopka Lajos, aki mellett pénteken őrizetbe vették Kalmár Tamást, a BRFK Közrendvédelmi Osztályának vezetőjét is.

Az új gyanúsítottakkal együtt már 6 ember ellen folyik eljárás, közülük négy rendőr. A bíróság vasárnap délelőtt dönt előzetes letartóztatásukról.

A két civilt a Hajógyári szigeten vették őrizetbe, csütörtökön este. Egyikük a Magyar Nemzet értesülése szerint a sziget szórakozóhelyeinek tulajdonosa, az alvilágból ismert V. László. Nála házkutatást is tartottak, ahol majdnem 400 millió forint készpénzt találtak a terrorelhárítók. A gyanú szerint ő vesztegetett meg két vezető beosztású rendőrt.

A gyanúsítottakat pénteken majdnem 10 órán át hallgatták ki. Az újságírók szinte egész nap a Központi Nyomozó Főügyészség épülete előtt álltak, hiába. Az ügyészség csak annyit közölt: két rendőrt és két civilt vettek őrizetbe, korrupciós bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt. Egyikükről úgy tudni: a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője, aki 3 éve még túsztárgyalóként rábeszélte a Nagy Lajos Király úti bankrablót, hogy adja fel magát.


Csütörtökön azonban a BRFK épületéből őt vitték el bilincsben a TEK munkatársai. A korrupcióval gyanúsított másik rendőr, egybehangzó sajtóhírek szerint, Hopka Lajos a Nemzeti Nyomozó Iroda speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának vezetője volt.
A lányfuttatással és kábítószer kereskedelemmel is összefüggésbe hozott vállalkozó a Magyar Nemzet szerint azért fizette le a rendőri vezetőket, hogy ne avatkozzanak az ügyleteibe. Az ügyről a hatóságok és a védőügyvédek is hallgatnak.

Az ügyben teljes hírzárlatot rendeltek el. A Központi Nyomozó Főügyészség és a rendőrség sem akart nyilatkozni. Az őrizetbe vett rendőrök előzetes letartóztatásáról vasárnap estig döntenie kell a bíróságnak.

A rendőrség nem erősítette meg a Hvg.hu információját sem, hogy az ügyben újabb embereket gyanúsítottak meg. Egyelőre az sem tudható biztosan, hogy az eljárás összefügg-e a BRFK-n két hete indított fegyelmi vizsgálattal. Akkor szintén két rendőri vezető keveredett gyanúba – állítólag számla nélkül nyújtottak különböző szolgálatokat, az ügyleteket pedig utólag lepapírozták.

Az ő helyükre és Kalmár Tamás helyére szombaton új vezetőket nevezett ki az országos rendőrfőkapitány.
 - Török Zoltán lett a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese,
 - Pallagi Imre a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetője,
 - Kuczik János Zoltán pedig a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Döbrentei Kornél : A rendíthetetlen lovag

Link
http://bedefy.multiply.com/journal/item/720?mark_read=bedefy:journal:720