Blogarchívum

2012. március 25., vasárnap

A vagyonadó valódi célja




Forrás: Nemzeti Hírháló

Tobzódik a gonosz! - MSZF jelentés többgyermekes családok kilakoltatásáról


2012/03/24 Szabad Riport

"Ha a kisemmizett nép nem fog össze, tényleg mindnyájan az utcára kerülünk!"

Hans JonasA Magyar Szociális Fórum pénteken tudatta, hogy több gyermekes családokat lakoltattak ki, illetve készülnek kilakoltatni önkormányzati lakásukból lakbérhátralékuk és közüzemi díjtartozásuk miatt. Lakossági bejelentések érkeztek a címére arról is, hogy elárverezték, ill. a következő napokban árverezik el egyetlen otthonukat, de más lakhatást nem biztosítanak nekik.

Egy 48 éves, négy gyermekét egyedül nevelő, munkanélküli, megromlott egészségi állapotú anya arról számolt be, hogy lakásukat elárverezték, és már ki is kellett költözniük belőle. Közölte, hogy az MSZF által vasárnap délelőttre "Hagyjatok minket élni!" címmel rendezett budapesti népi gyűlésen a nyilvánosság elé akarja tárni, milyen helyzetbe kerültek önhibájukon kívül.

Egy másik családanya, Mészárosné Szakács Tünde, aki kiskorúk óta egyedül neveli gyermekeit arról számolt be, hogy munkából hazajövet két levél várta, az egyikben az önkormányzat 170 ezer forintos számlájával, a másikban pedig a kilakoltatási vagy fizetési felszólítással. Februárig 76 ezer Forint lakbért kellett fizetniük villanyáram nélkül, de most 86 ezerre emelték. "Én fizetgettem a számlákat, ahogy bírtam, de a részletfizetést sem bírnám a 93 ezer forintos fizetésemből". Asperger szindrómában szenvedő 22 éves fia dolgozik ugyan, de munkáltatói a legtöbbször nem fizetik ki a bérét - írta. Az asszony időseket gondoz egy otthonban, váltott műszakban napi 12 órát dolgozik.

Egy 35 éves anyát Győrben nyolc napon belül akarnak kilakoltatni önkormányzati lakásából, ha nem fizeti ki 136 ezer forint tartozását. Az asszony egy éve munkanélküli. A rezsit azért nem tudja fizetni, mert ha fizetne, akkor nem tudna enni adni gyermekének abból a 45 ezer forintból, amit havonta kap.

Egy érdi férfi a "kilakoltatás küszöbéről" írta, hogy kényszer értékesítésre jelölték ki a házukat, benne három kisgyerekkel és négy felnőttel. Tudatta, hogy a vasárnapi gyűlésen is hangot akar adni véleményének, miszerint "A kormány nem látja be, hogy a hitelezők olyan pénzt követelnek rajtunk, amit soha nem kaptunk meg, tehát ez az összeg a bankok színtiszta extraprofitja. Ha a kisemmizett nép nem fog össze, tényleg mindnyájan az utcára kerülünk" - írta a Szociális Fórumnak.

Sz. Zs. hitelkárosult lakását azért készülnek elárverezni, mert fizetésképtelenné vált állásának elvesztése miatt, és nem tudott többé törleszteni, sem pedig közös költséget fizetni. A diplomás asszony 30 évig dolgozott egy munkahelyen, ebből 16 évet vezető beosztásban. Tudatta, hogy részt akar venni az MSZF vasárnapi népi gyűlésén.

Budapest, Győr, Érd, 2012. március 23. Péntek

Magyar Szociális Fórum
Szabad Riport Tudósító Iroda

*** www.nemzetihirhalo.hu *******

Hiába jön Közép-Európába a pénz, a hasznot a Nyugat fölözi le


Főként külföldi cégek profitálnak a közép-európai uniós országok kohéziós támogatásaiból – mutatta ki egy Lengyelországban készített tanulmány. A lengyel fejlesztési minisztérium tanulmányt készíttetett a kohéziós, azaz felzárkóztatási források felhasználásáról. A vizsgálat szerint – amelyből a Világgazdaság közölt részleteket – a nyugati tagállamok cégei profitálnak a legnagyobb mértékben a közép-európai országoknak nyújtott fejlesztési támogatásokból - írja a Magyar Nemzet. „Nincsenek statisztikák arról, hogy milyen nemzetiségű cégek használják fel a támogatásokat, azonban sok mindent elárul, hogy becslések szerint Franciaországban 90 százalékban hazai cégek nyernek a közbeszerzéseken, miközben Magyarországon csupán felerészben igaz ez” – mondta el a lapnak Lóránt Károly közgazdász. A lengyel elemzésből kiderül: hiába fizet be többet a német és francia állam az Európai Unió kasszájába, mint amennyit közvetlen támogatások formájában visszakap belőle, ha közvetve – nemzeti cégein keresztül – mégis profitál a felzárkózó, vagyis a közép-európai régió támogatási összegeiből. A tanulmányból arra is rávilágít, hogy 2004–09 között a visegrádi országokban (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) a kohéziós és strukturális alapokból megvalósult beruházások megrendelései a francia építőipari export tekintélyes hányadát, öt százalékát tették ki. A tanulmányt azért készítette el a lengyelországi szaktárca, hogy Brüsszel ne csökkentse a 2014-tõl induló hétéves költségvetési periódusban a közép-európai országok felzárkóztatását célzó támogatásokat -írja a Magyar Nemzet. (MNO)
Saját Rovat » Hunsor.se

2012. március 23., péntek

A Mindszenty Társaság honlapja




HANG - Rádiónyilatkozat a felszőpetényi fogság után  http://www.mindszenty.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3&Itemid=13


DOKUMENTUM - 
GONDOLAT

(...)
ARCHIVUM


MINDSZENTY JÓZSEF bíboros Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.

A Mindszenty Társaság honlapja
http://www.mindszenty.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=379:meghivo-mindszenty-jozsef-biboros-120-szueletesnapjanak-meguenneplese&catid=12:hir&Itemid=27 

MEGHÍVÓ

Szeretettel hívjuk Önt és kedves barátait

Mindszenty József bíboros

120. születésnapjának megünneplésére

  

Időpontja: 2012. március 31. szombat

Helyszíne: 1161 Budapest, Templom tér 3.

a Rákosszentmihályi Plébánia közösségi terme


Megnyitó: 16.00 óra

16.05-16.30  1. Egy lélekformáló harangozás címmel

Ottó Rezső atya visszaemlékezését hallhatjuk, aki kispapként meghúzta

az esztergomi bazilika harangját, amikor Mindszenty bíboros halálhíre eljutott Esztergomba.

16.30-16.55  2. Egyházam és nemzetem szolgálattevője címmel

Dr. Krajsovszky Gábor

a Semmelweis Egyetem adjunktusának előadása következik.

16.55-17.20  3. Aki megvédte a bíborost a két évvel korábbi letartóztatástól - Kiss Szaléz

címmel ismerteti gondolatait

Szerdahelyi Csongor a Ferences Sajtóközpont igazgatója.

A találkozó házigazdája: Dr Horváth Attila a PPKE docense, jogtörténész.

Uzsonna, beszélgetés.

A rendezvény után megvásárolható Koltay Gábor: A fehér vértanú című DVD-je,

Krajsovszky Gábor: Legyőzetve is Ő győzött című könyve, valamint egy

Mindszenty bíboros hangját tartalmazó CD,

amelyet a Szent István Társulat adott ki.

18 órakor szentmise

19 órakor koszorúzás Mindszenty bíboros szobránál

Hittel a Nemzetért Alapítvány

(Nagyításhoz kattintson a képre!)


Vissza

MINDSZENTY JÓZSEF bíboros Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.

A Mindszenty Társaság honlapja
http://www.mindszenty.hu/index.php?option=com_content&view=frontpage&Itemid=1

MINDSZENTY JÓZSEF bíboros

Csehimindszent, 1892. március 29. – Bécs, 1975. május 6.

A szülői ház CsehimindszentenAz édesanya, Kovács Borbála
A szülői ház CsehimindszentenAz édesanya, Kovács Borbála


Mindszenty (1942-ig Pehm) József hercegprímás érsek, bíboros.

1903–1911 között a szombathelyi premontrei gimnáziumban tanult, a teológiai tanulmányait 1911–1915 között a szombathelyi papnevelő intézetben végezte, 1915. június 12-én szentelték pappá. Káplán, hitoktató Felsőpatyon, 1917. január 26-tól a zalaegerszegi állami fiúgimnázium hittanára. 1919. februárjában az országgyűlési választások előkészítő bizottságának tagja. 1919. február 9. és május 15. között letartóztatásban volt Szombathelyen, a direktórium kiutasította Zala vármegyéből, szülőfalujába internálták. A kommün bukása után augusztus elején tért vissza Zalaegerszegre.

A plébános

1919. október 1-től Zalaegerszeg adminisztrátora, 1921-től plébánosa, ahol korszerű egyházközséget, elmélyült hitéletet teremtett. Fölépíttette a zalaegerszegi ferences templomot és kolostort, a Notre Dame nővérek anyaházát és tanítónőképzőjét, elemi és polgári iskoláját; modernizálta a plébánia-épületet, szegények számára 34 főt befogadó szeretetotthont alapított, tanévenként szegénysorsú falusi fiúkról gondoskodott gimnáziumi tanulmányuk idején. Kialakította a házapostolok hálózatát, hitbuzgalmi egyesületeket szervezett, fölújította a katolikus művelődési ház működését, részt vett a Göcseji Múzeum létrehozásában, nyomdát létesített. Az 1920-as évek elején rövid időre tisztséget vállalt a Keresztény Párt vármegyei elnökségében.

Tablókép a zalaegreszegi apátplébánosról

Tablókép a zalaegreszegi apátplébánosról

1924-től pornói címzetes apát. 1927-től az egyházmegyei zsinat határozatából a szombathelyi egyházmegye zalai elmaradott részének püspöki biztosaként 19 új templomot, 7 plébániaépületet, 9 misézőhelyet, 12 iskolát építtetett s szervezte meg körülöttük a katolikus közösségek életét. Fontosnak tartotta az országos és helyi sajtót, igyekezett a katolikus szellemiséget érvényesíteni a zalaegerszegi és vármegyei újságokban. 1937-től pápai prelátus. 1939-ben gr. Teleki Pál miniszterelnök fölkérésére a náci Volksbund- és nyilas hatásokat ellensúlyozni kívánó, a magyar keresztény-nemzeti értékeket védő Nemzetpolitikai Szolgálat dunántúli vezetője. XII. Pius pápa 1944. március 4-én veszprémi püspökké nevezte ki. Március 25-én Esztergomban püspökké szentelték.

Protokoll kép a veszprémi püspökség idejéből

Protokoll kép a veszprémi püspökség idejéből


A püspök

Tervet dolgozott ki a püspöki és egyházmegyei földbirtokok fölosztására, de ezt a kormány megakadályozta. Meghatározó része volt annak a püspökkari körlevélnek a megalkotásában, amely 1944. júniusban a zsidók elhurcolása ellen tiltakozott. Október végén, amikor a katonai hadműveletek elérték a Dunántúlt, emlékiratot írt Shvoy Lajos székesfehérvári, br. Apor Vilmos győri püspök és Kelemen Krizosztom OSB főapát együttműködésével. Ebben a keresztény erkölcsre hivatkozva követelte a kormányzattól, hogy szüntesse meg a harcot a Dunántúlon, mert a háború nem a magyar nép érdekeit szolgálja. 1944. november 13-án Budapesten csupán a miniszterelnök-helyettes volt hajlandó átvenni tőle a memorandumot. E kezdeményezés megtorlásául a veszprémi nyilas hatóság katonai célokra le akarta foglalni a menekültekkel telezsúfolt püspöki palotát. Mindszenty ezt megtagadta, ezért november 27-én letartóztatták és a veszprémi vármegyei bíróság pincebörtönébe zárták több papjával és kispapjával együtt. Fogvatartása közben ugyanott pappá szentelte több végzős kispapját és az erdélyi egyházmegye néhány menekült teológusát.

Veszprémi egyházmegyés kispapok és papok körében az 1944-es letartóztatások idején

Veszprémi egyházmegyés kispapok és papok körében az 1944-es letartóztatások idején

December 23-27 között Sopronkőhidán raboskodott, 1944. december 28-án a soproni Isteni Megváltó Leányainak Berghofer Teréz vezette zárdájába vitték át, 1945. június 20-án érkezett vissza Veszprémbe. Egyházmegyéjében igyekezett a háború okozta károkat helyrehozni, de gondja volt arra is, hogy hívei körében a harcok hónapjai alatt meglazult hitéletet, erkölcsi rendet papjai segítségével a korábbi szintre visszaállítsa. Ezt szolgálták havonta (fogsága idején is) kiadott püspöki körlevelei, egyházmegyéjében tartott bérmaútjai. Rövid veszprémi püspöksége alatt 34 új plébániát, 11 új falusi iskolát alapított. Jelentős szerepe volt a püspöki kar 1945. május 24-i, a háború utáni új helyzetben kiadott első közös körlevele megfogalmazásában. XII. Pius pápa 1945. augusztus 16-án kinevezte esztergomi érsekké, a kinevezési iratot Grősz József kalocsai érsek, a püspöki kar elnöke szeptember 5-én kapta kézhez és szeptember 8-án személyesen adta át Mindszentynek, aki több napos meditáció után azt elfogadta. A kinevezést szeptember 14-én hirdették ki, a pápa szeptember 16-án közölte a magyar kormánnyal. A kinevezési bulla kelte október 2. Érseki székfoglalója október 7-én volt az esztergomi bazilikában. 1946. február 21-én a pápa bíborossá kreálta a római Szent Péter-bazilikában.

A prímás

Székfoglalójában feladatának azt jelölte meg, hogy gondos lelkipásztorként a magyar katolikus egyház kb. 6 milliós hívő közösségének hitét és erkölcsi fölfogását erősítse, tudatosítsa, magasabb szintre emelje. 1945 őszén és 1946. februárjában Rómában járt pápai kihallgatáson; 1947. júniusában részt vett az Ottawában rendezett kanadai Mária-ünnepségen. Magyarország II. világháború utáni, Mindszenty által kezdeményezett újraevangelizálási programjában kiemelt helyet kapott az engesztelés gondolata. Nemcsak egyházmegyéjét járta be, de Magyarország sok helyére hívták, mindenütt tömegek hallgatták prédikációit. A XX. sz. egyik legkiemelkedőbb magyar lelkiségi eseménye volt 1947. augusztus 15. – 1948. december 8. között a Mindszenty által elgondolt és vezetett Boldogasszony Éve (Mária-év). A püspöki székhelyeken, a búcsújáró helyeken százezrek gyűltek össze, hogy hitben, erkölcsiségben, lelkiségben erősödjenek. A politikai hatalom sokféle módon igyekezett megzavarni az összejöveteleket, de nem tudta megtörni bensőséges imádságos hitvallásukat. A Boldogasszony Éve kiemelkedő eseménye volt az 1947. augusztus 20-i kb. félmilliós részvétellel a Szent István-bazilikától a Hősök teréig vezetett országos Szent Jobb-körmenet és Budapesten október 4-7 között a Mindszenty elnökletével tartott Nemzeti Mária-kongresszus (a hatóságok által nem engedélyezett katolikus nagygyűlés helyett).

Mindszenty József hercegprímás protokoll képe

Mindszenty József bíboros, hercegprímás áldást ad

Mindszenty József hercegprímás protokoll képeMindszenty József bíboros, hercegprímás áldást ad











Mindszentynek mint prímásnak kötelessége volt a társadalmi élet erkölcsi vonatkozásainak segítő szándékú figyelése, jóakaratú bírálata. Vezetése alatt a magyar püspöki kar közös körleveleiben szóvá tette, ha a proletárdiktatúra felé haladó államvezetés megsértette a vallás- vagy lelkiismereti szabadságot, az iskolázás, a művelődés szabadságát; következetesen kiállt az alapvető szabadságjogok érvényesítéséért. Megszólalt a felvidéki magyarság deportálása, a délvidéki magyarok tömeges lemészárlása, a német kitelepítés embertelensége miatt, az ítélet nélkül bebörtönzöttek és internáltak érdekében. 1945. október 18-án és 1947. augusztus 25-én a nemzetgyűlési képviselőválasztások előtt a püspöki kar közös körlevélben hívta fel a hívek figyelmét, hogy olyan pártokra szavazzanak, melyek programja evangéliumi szellemű. 1948. december 26-án törvény- és jogellenesen letartóztatták Mindszentyt.

A fogságban

Testileg-lelkileg megkínozták, s hazug vádak alapján 1949. február 8-án első fokon, július 6-9-én másodfokon életfogytiglani fegyházra ítélték, ami a keresztény világban nagy fölháborodást váltott ki. XII. Pius pápa megdöbbenéssel tiltakozott az igazságtalan és jogtipró ítélet ellen, az ENSZ közgyűlése megbélyegezte a kormány eljárását és nemzetközi sérelemnek nyilvánította a bíboros bebörtönzését.

Mindszenty József a vádlottak padján 1949. februárMindszenty József a bírósági tárgyaláson
Mindszenty József a vádlottak
padján 1949. februárjában
Mindszenty József a bírósági tárgyaláson


6 év budapesti börtön után megromlott egészsége miatt 1955. augusztus 17-től Püspökszentlászlón, november 2-tól Felsőpetényben tartották fogva. A forradalom kitörése után 1956. október 29-én a kommunista pártközpont utasítására titkos helyre akarták vinni, aminek ellenállt. Október 30-án éjjel magyar katonák szabadították ki fogságából, október 31-én délelőtt érkeztek a budai prímási palotába. Szabadságának 4 napja alatt a magyar katolikus egyház jövőjével kapcsolatos teendőkről tárgyalt a püspöki kar tagjaival és egyházmegyéje vezetőivel, Tildy Zoltán államminiszterrel, s a külföldi segélyszervek küldötteivel a Magyarországnak nyújtandó anyagi segítségről. Fölkeresték a református és evangélikus egyház vezetői is, de politikai pártok képviselőit nem fogadta. Nagy Imre miniszterelnök kérésére november 3-án este 15 perces beszédet mondott a Szabad Magyar Rádióban, kiállt a nemzeti szabadságharc céljai mellett, s a polgári demokrácia jövőképét vázolta föl. November 4-én hajnalban a szovjet csapatok támadása után az USA nagykövetségén kért és kapott menedéket. Ottani tartózkodását rövidnek vélte, arra számított, hogy az ENSZ a Szovjetuniót hadereje visszavonására készteti, amire az ENSZ-közgyűlés szovjet lerohanást elítélő határozata is reményt nyújtott.

Mindszenty József 1956-banMindszenty József az amerikai nagykövetségen
Mindszenty József 1956-banMindszenty József az amerikai nagykövetségen


A Kádár-kormányzat a törvénytelenségeket folytonossá tette, s Mindszentyt sem engedte visszatérni érseki székébe. Több alkalommal döntött Mindszenty az USA követségéről való távozásról, de ezt külső tényezők megakadályozták. Külföldre távozásra is készen állt, de ennek ellenében azt kívánta, hogy a kormány enyhítsen a magyar katolikus hívők jogfosztottságán: tegye szabaddá a hitoktatást, a papnevelést, egyesületek alakítását, a sajtót. E követségi félrabságban készítette el emlékiratait, valamint a magyar történelem nagyszabású, kéziratban maradt összefoglalóját, s tanulmányokat a XX. század 2. felének egyháztörténetéről. 1963. áprilisában a Szentszék megbízásából Mindszentyt többször meglátogatta Franz König bécsi bíboros és vatikáni diplomaták. Mindszenty kész volt menedéke elhagyására, de a kormány ezután sem volt hajlandó egyházellenes intézkedéseinek visszavonására. Ahhoz, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, a kormány hozzájárult volna, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról, a magyar katolikus egyház helyzetéről, s kimenetele után lemond érseki tisztéről. A vatikáni küldöttek eleinte elutasították, majd – Mindszenty tudta nélkül – elfogadták e föltételeket. Mindszenty, teljesítve VI. Pál pápa kérését, 1971. szeptember 28-án elhagyta a követséget és Rómába ment.

VI. Pál pápa tisztelete jeléül mellkeresztjét adja Mindszenty JózsefnekMindszenty József és VI. Pál pápa
VI. Pál pápa tisztelete jeléül
mellkeresztjét adja Mindszenty Józsefnek
Mindszenty József és VI. Pál pápa


Száműzetésben

1971. október 23-ig Mindszenty a Vatikánban, majd haláláig Bécsben, a Pázmáneum épületében lakott. Lelkiismereti kötelességének érezte, hogy a világban szétszóródott magyarokat hitükben és magyarságukban erősítse. Ezért intenzív lelkipásztori munkába kezdett, nyugat-európai városokban és búcsújáróhelyen fölkereste a magyarok sokaságát, hosszabb lelkipásztori útra indult Kanadába, az USA-ba, Dél-Amerikába, Dél-Afrikába, Ausztráliába, Új-Zélandba. A magyarok mindenütt lelkesedéssel és tisztelettel fogadták, sokan fölkeresték Bécsben személyesen és levélben lelki, erkölcsi, s a magyarság sorskérdéseit illető témákban. Közben a Kádár-rendszer sürgette a Szentszéket, hogy teljesítse ígéretét és fossza meg Mindszentyt az esztergomi érseki tisztségétől. VI. Pál pápa 1973. november 1-jén levélben kérte Mindszentyt a lemondásra, de lelkipásztori okokra hivatkozva Mindszenty nem teljesíthette azt. December 18-án a Szentatya mégis megüresedettnek nyilvánította az esztergomi érseki széket, amit 1974. február 5-én tettek közzé. A pápa utasításának Mindszenty engedelmeskedett, többé nem használta érseki címét, de lelkipásztori útjait folytatta, s továbbra is sokan keresték föl a Pázmáneumban. Június 18-án amerikai útja során a Dallasi Egyetem díszdoktorrá avatta, ekkor a keresztény nevelésről tartott előadást. Októberben a frankfurti nemzetközi könyvkiállításon mutatták be emlékiratait, amelyet világnyelvekre fordítottak. Venezuelai útjáról visszatérve, párizsi, majd skandináviai útját tervezte, amikor beteg lett, s pár hét múlva meghalt meg Bécsben, az irgalmasok kórházában.

Végakarata

„Ha számkivetésben halok meg, temessenek el ideiglenesen a máriacelli kegytemplomban” Május 15-én Mariazellben, a kegytemplom Szent László-kápolnájában temették el. A temetést Franz König bécsi, Joseph Döpfner müncheni bíboros érsek, László István eisenstadti és a gráci püspök végezte nagyszámú papi segédlettel, sokezernyi gyászoló hívő jelenlétében. 1976. május 30-án mintegy 3 ezer magyar zarándok jelenlétében áldották meg a sírkövet. Felirata: JOSEPHUS CARDINALIS MINDSZENTY/ PRIMAS HUNGARIAE / MDCCCXCII - MCMLXXV / VIXIT ET VIVAT PANNNONIAE SACRAE

(Mindszenty József bíboros, Magyarország prímása 1892-1975. Élt és él a szent Pannoniáért).

Mindszenty József sírja Máriacell-ben

Mindszenty József sírja Máriacell-ben


Tisztelete

1975–1991 között magyarok sokasága rótta le tiszteletét sírjánál. 1990. május 18-án a magyar Legfelső Bíróság kinyilvánította, hogy Mindszenty teljesen ártatlan. Holttestét 1991. május 4-én ünnepélyesen hazahozták és újratemették az esztergomi bazilika kriptájába.

Újratemetés - Mindszenty József ravatala Esztergomban

Újratemetés - Mindszenty József ravatala Esztergomban

A boldoggáavatási eljárás megindítását külföldi papok 1986-ban kezdeményezték, 1994: az esztergom-budapesti főegyházmegye főpásztora, Paskai László bíboros érsek és a magyar püspöki konferencia is támogatta. A szükséges iratokat a posztulátor 1996 őszén átadta a Szentszék illetékeseinek.

II. János Pál pápa imádkozik Mindszenty József esztergomi sírjánál

II. János Pál pápa imádkozik Mindszenty József esztergomi sírjánál

Művei

  • Az édesanya. Budapest, 1916.
  • Zala segélykiáltása. Zalaegerszeg, 1927.
  • Padányi Bíró Márton veszprémi püspök élete és kora. Zalaegerszeg, 1934.
  • Igazság és szeretet. Mindszenty hercegprímás beszédeiből 1945–1946. Budapest, 1946.
  • Mindszenty okmánytár. Pásztorlevelek, beszédek, nyilatkozatok. Szerk. Vecsey József. München, 1957.
  • Esztergom, a prímások ezeréves városa. Sajtó alá rendezte: Bíró Béla. Bécs, 1973.
  • Emlékirataim. Toronto, 1974.
  • Napi jegyzetek. Amerikai követség 1956–1971. Szerk. Csonka Emil. Vaduz, 1979.
  • Hirdettem az Igét! Válogatott szentbeszédek és körlevelek 1944–1975. Szerk. Közi-Horváth József. Vaduz, 1982.
  • Egyházam és hazám. Mindszenty hercegprímás szentbeszédei 1945–1948. 1-3. kötet Szerk. Beke Margit. Budapest, 1991-97.

2012. március 22., csütörtök

MNO - LÁNCHÍD RÁDIÓ: KULISSZA

Kulissza
Rasszista gondolatok és a kettős mérce
Adás: szerda 12.30 és 18.30
MNO

Adás:
2012. március 21., szerda 12.30
2012. március 21., szerda 18.30

„Megoldást” kell találni a franciaországi romaproblémára, megengedhetetlen, hogy az említett népcsoport „ott telepedjen le, ahol csak neki tetszik”. 
Ez a kijelentés a francia elnökválasztás szocialista jelöltjétől, Francois Hollande-tól származik. Szerinte a megoldás az állam kezében van: táborokat kell létesíteni. Igen erős gondolatok ezek, az ellenlábasok szerint egyenesen rasszisták. Mindeközben a politikus egyik jobbkeze Magyarországot vette célba: szerinte a kormány által támogatott szabadcsapatok erőszakoskodnak az itteni cigányokkal. Mi ez, ha nem a kettős mérce iskolapéldája? Mi most a teendő, egyáltalán van-e teendő? Erről beszélgetünk Lánczi Tamással, a Századvég elemzőjével.

A szerkesztő-műsorvezető: Hegedüs Szabolcs
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu


Adás:

Hétfőtől péntekig 12.30-tól, ismétlés 18.30-tól, szombaton 12.30-tól.

Tények, titkok, történések.

Minden, ami a hírek mögött van. A napi aktualitások kifejtése. Napi hírháttérműsor.

Szerkesztők-műsorvezetők: Bóna Judit, Halász-Szabó Miklós, Hegedüs Szabolcs, Kocsis Éva, Kovács Anita, Pál Amanda, Póka Zalán, Szépvölgyi István
E-mail cím: kulissza@lanchidradio.hu



MNO: Elismerték, hogy tízszeres árat kérnek?

http://mno.hu/kulfold/elismertek-hogy-tizszeres-arat-kernek-1062089

A pécsi polgármesteri kabinetiroda szerint a Suez a Fővárosi Vízművek visszavásárlásáról kötött megállapodással lényegében elismerte a Pécsi Vízmű Zrt. kisebbségi tulajdonrészének vételárára vonatkozó túlzott igényét.

A kabinetiroda az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében utalt rá: Budapest és a Suez-RWE előzetesen abban egyezett meg, hogy a főváros 15,1 milliárd forintot fizet a konzorcium 25 százalékos tulajdonrészéért.

Közvetve csaknem négymilliárd forint maradt a pécsiek zsebében a Tettye Forrásház Zrt. létrehozásával – közölte a társaság igazgatósági elnöke.Bővebben>>>

„Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a Péccsel szemben támasztott követelések hozzávetőlegesen tízszeresen túlzóak, és így a Suez keresete tarthatatlanná válik Bécsben. Budapesten ugyanis a Pécsi Vízműnél tízszer nagyobb cégről, tízszer több vagyonelemről, valamint lényegesen hosszabb szerződött időszakról volt szó” – hangsúlyozták.

A Suez tavaly novemberben jelentette be, hogy beadta keresetét a bécsi választott bíróságra és 32,3 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forint kompenzációt kér Pécstől a Pécsi Vízmű Zrt. székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért. Utalt rá, ez akkora összeg, amekkorát korábban a Compass Lexecon nemzetközi szakértő társaság állapított meg vizsgálatában a vállalatnak járó kártérítés összegeként. A francia cég azzal indokolta az eljárás megindítását, hogy nem volt más választása.

A pécsi polgármesteri kabinetiroda és Szabó Iván, a város ügyvédje akkor üdvözölte, hogy várhatóan már 2012 elején megkezdődhet a per a Pécsi Vízmű-ügyben a bécsi választott bíróságnál. Azt közölték, hogy az eljárásban egy nemzetközi, független bíróság előtt védhetik meg a város és polgárai érdekeit egy multinacionális céggel szemben.

Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a Suez kárigényét „méltánytalannak és szándékosan túlzónak” tartják, a cég által megbízott Compass Lexecon könyvvizsgáló iroda szakértői anyaga „számos téves megállapítást, tévedést és hibás számítást tartalmaz a Pécsi Vízmű Zrt. részvényeinek vételárát illetően”, amelyet bizonyítani fognak.

Hozzátették, Pécs továbbra is igényt tart a Suezzel szemben mindazon károk megtérítésére, amelyet a francia cég által delegált vezetés okozott Pécsnek a 2009. október 5-i birtokbevételt megelőzően, és az azóta eltelt két év alatt.

Pécs 2009. október elején felmondta a szolgáltatási szerződést, és átvette a városi vízközműveket, miután az addigi vízszolgáltató Pécsi Vízművel határidőre nem egyezett meg a kisebbségi tulajdon visszavásárlásáról. Az önkormányzat által megbízott biztonsági cég alkalmazottai ellenőrzésük alá vonták a vízmű épületét, és kizárták a Pécsi Vízmű vezetői körét. Azóta Pécsen az önkormányzat által alapított Tettye Forrásház Zrt. a szolgáltató.

A város és a kisebbségi tulajdonos francia Suez Environnement között azért romlott meg a viszony, mert az önkormányzat szerint a Pécsi Vízmű túl drágán szolgáltatott, nem a vízdíj csökkentését, hanem a terjeszkedést helyezte előtérbe. Emellett az önkormányzat sokallta a befektető osztalékát és egyéb járandóságait, amelyek a képviselők szerint egy 100 százalékos városi tulajdonú vízszolgáltató esetén Pécset gazdagíthatnák.

Az ügy érintettjei mintegy negyven jogi eljárást indítottak egymás ellen. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara melletti választott bíróság tavaly február közepén jogszerűnek találta, hogy a város felbontotta a Pécsi Vízművel kötött üzemeltetési szerződést, a Tolna Megyei Bíróság azonban eljárási hiba miatt új eljárásra kötelezte a választott bíróságot. A döntést később a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette.

A Tettye működésével nemcsak Pécs, hanem idővel a baranyai megyeszékhely környéki kisebb városok, községek is kikerültek a Pécsi Vízmű szerződött partnereinek köréből. A Tettye jelenleg Pécs mellett 15 településen szolgáltat.

Birtoksértés

Helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék szerdán jogerősen a Mohácsi Városi Bíróság korábbi döntését, amelyben jogsértőnek találta a volt pécsi vízszolgáltató, a Pécsi Vízmű Zrt. székházának 2009. októberi birtokbavételét, az eredeti állapotot azonban nem állíttatta helyre.

A Kaposvári Törvényszék megalapozottnak találta az első fokon eljáró grémium tavaly októberi határozatát. Ebben a városi bíróság kimondta, az épület 2009. október 5-i elfoglalásakor birtoksértés történt. Elutasította viszont a felperes Pécsi Vízműnek az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kérelmét, mert úgy vélte, az idő múlásával annyi változás állt be az ügyben, hogy az nem indokolt.